A messze földön ismert balatoni ponty szaporodásához a zöldár során (május–június) frissen elöntött, növényzettel (fűvel) borított, sekély, könnyen felmelegedő víz kell. Amióta rögzítették a tó vízszintjét és levágták róla az addig ivadékbölcsőként is szolgáló berekterületeket, a pontyok nem igazán találnak megfelelő ívóhelyet. Azt nem lehet kimondani hogy biztosan nem szaporodik, de sokkal kevesebb helyen tudja ezt megtenni, mint a szabályozások előtt, így az utánpótlása is kevesebb, mint kellene. Ha nem telepítenék évente újra az állományt, néhány év alatt elfogyna a ponty a tóból. (Most a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. évi 350-400 [!] tonna pontyot rak a tóba, aminek kilencven százalékát még az évben visszafogják a horgászok.)
Érdekes kérdés, hogyan férnek meg egymás mellett őshonos és nem őshonos (inváziós?) fajok. Annak ellenére, hogy számos idegenhonos faj is megjelent a területen, a tó halállományainak fajgazdagsága csökkent az utóbbi hatvan-hetven évben. Manapság olyan harminc körüli a tó fajkészlete, és 22-23 fajról beszélhetünk, ami szaporodik is. Ez nem tekinthető túl soknak, különösen, ha összehasonlítjuk a teljes magyar halfaunával (összesen nyolcvan-kilencven fajt tartunk számon), de a balatoni vízgyűjtő kis vízfolyásaiból is 37 fajt mutattak ki tavaly. – Ha belegondolunk, hogy a Balaton nem nyújt túl sokféle élőhelyet, nem olyan meglepő, hogy maga a tó nem különösebben mondható fajgazdagnak – tájékoztat a halbiológus, aki szerint a balatoni élővilág védelmében szabályozni kellene a vízgyűjtőn lévő termelő tavak üzemrendjét. Azok vize a befolyókon keresztül a Balatonba kerül, az elfolyó vizükkel pedig olyan fajok kerülhetnek a tóba, amik károsíthatják annak élővilágát. A Balaton vízminőségét, a tó halállományait is csak úgy lehet megóvni, esetleg javítani, ha vízgyűjtő léptékben gondolkodunk.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!