– A bekerült idegenhonos fajok nagy része nem maradt meg, ilyen például a pisztráng és a lazac, amelyek telepítésével szintén próbálkoztak. Néhány faj jelentős létszámban van jelen és komoly gondot okoz. Ilyen az ezüstkárász, a busa, az amur, a folyami géb, a törpeharcsa vagy a naphal – mondja Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
A Balatonban élő idegenhonos halfajok élmezőnyében korábban az angolna is ott volt, 1962 és 1991 között ugyanis 83 millió angolnaivadékot telepítettek a tóba. Az angolnák nem tudnak szaporodni a Balatonban, ezért fokozatosan csökken a számuk, azt azonban senki sem tudja megmondani, hogy mennyi angolna maradt. Takács Péter kollégái a napokban is fogtak néhány példányt. Az angolnával kapcsolatban gyakori vád, hogy a sügér és a kecskerák majdnem eltűnését, illetve a menyhal eltűnését ez a hal okozta. A halbiológus szerint a menyhal érzékeny, ”hideg vízi” faj, a mi klímaövünkön inkább a téli időszakban aktív, így feltételezhető, hogy eltűnésében a tó vízminőségének romlása, illetve a klíma melegedése is szerepet játszott. A sügér a parti öv egyik leggyakoribb halfaja volt sokáig, megfogyatkozásában valóban szerepet játszhatott az angolna, mert utóbbi a parti régió kőszórásainak üregeibe is utána tudott menni, ahol addig a balatoni ragadozók elől el tudtak bújni. Emiatt a sügér – ami mostanság már újra közönséges faj a parti régióban – olyan szinten megfogyatkozott a nyolcvanas évek végére, hogy a szakemberek azon gondolkodtak, honnan tudják majd visszatelepíteni.
A kecskerák újra megjelenése már nehezebb kérdés, ugyanis a hatvanas évektől egészen az utolsó néhány évig nincs róla adat, még a vízgyűjtőn lévő patakokban sem találtak példányt – aztán hirtelen több helyről is előkerült. Nem zárható ki, hogy nem a tó vízgyűjtőjén megmaradt állományai terjedtek szét és szaporodtak fel, hanem máshonnan (a balatoni vízgyűjtőn kívülről) lett újratelepítve, mint ahogyan a menyhalat is újratelepítették.
– Busát utoljára hivatalosan 1983-ban telepítettek a Balatonba. Elképzelhető, hogy ez a hal szaporodik is az állóvízben, de véleményünk szerint a jelentősebb utánpótlási forrásuknak a déli befolyókra épített halastavak tekinthetők. Főleg a halastavak őszi lehalászásakor, illetve haváriák esetén (töltésszakadás) szökhettek ki változó egyedszámban – tájékoztat Takács Péter. Úgy tűnik, hogy az utóbbi években egyre jobban figyelnek a tógazdák arra, hogy minél kevesebb haluk szaladjon le a Balatonba a lehalászáskor, így valószínűsíthető, hogy a tó busaállománya csökkenni fog. Bár, mivel hosszú életű fajról van szó, ez nem egyik napról a másikra következik be.
