A vízben élő lényekre összpontosít Temesvár legújabb minőségközpontú étterme, a Tied
Nemzetközi konyhát visznek mediterrán hangsúllyal, nem feledkezve meg a helyi gasztronómiáról sem.
Nemzetközi konyhát visznek mediterrán hangsúllyal, nem feledkezve meg a helyi gasztronómiáról sem.

Az érdekes az, hogy a magyar halászcsárdák akkor is vígan működtek, amikor az éves magyar átlagfogyasztás 2 kg volt s ma is jól elvannak.


Nincs drágulás a múlt évhez képest.

Karácsonykor fogy a hazai lehalászású édesvízi halak mintegy negyven százaléka.

Fogható méretű halakról van szó.

Harcsa, ponty, süllő, dévérkeszeg – tizennyolc tonnányi nemes hal veszett oda.

Első utunk a szobánk elfoglalása után az Erzsébet nagyszálló tőszomszédságában működő Malberri-be vezetett.

Más talán hónapok alatt sem fog ennyi, és ekkora halakat.

A hal jól van, bár kicsit lefogyott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szervezők több helyszínen, számos programmal készülnek.

Sok lehet a gond a tiszás jelölt alapítványa körül.

Budai Gyula szerint nem véletlen, hogy Magyar Péter szakértőjének nem adják vissza a fegyverét.

Folytatódik a miniszterelnöki országjárás.

Döntés született arról, hogy az Európai Bizottság hárommilliárd eurót fordít a migrációval kapcsolatos kiadásokra.

Karácsony Gergely Stockholmban vett át LMBTQ-elismerést, miközben a főváros vezetése továbbra is törvénytelenül működik helyettes nélkül.

Egyre gyakoribbak az ilyen esetek.

A kínai kormány döntésének oka, hogy több halálos baleset is történt az országban, amik után nem nyíltak ki az ajtók.

Közleményt adott ki a hatóság, folyamatosak az ellenőrzések.

Hat magyar egyetem már jogi eljárást indított Brüsszellel szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.