Paksi gasztro-kalandok a Kishalászbeli időutazástól a „hagyomány és evolúció” jegyében működő Sár-kertig

Első utunk a szobánk elfoglalása után az Erzsébet nagyszálló tőszomszédságában működő Malberri-be vezetett.

A konyha a Kárpát medence legnépszerűbb gasztronómiai irányzatát követi: helyi, olasz és nemzetközi fogásokkal várják a vendégeket. 

A magyar konyhát képviseli többek között a falusi húsleves, a harcsapörkölt bacon-be tekert csuszatésztával és tejfölhabbal, a serpenyős lecsó, amit tojással és gyökérkenyérrel szolgálnak fel, s a fejes salátával kísért tojásos galuska.

Az olaszt a háromféle pasta, a nápolyi pizzaszortiment vagy a focaccia-val, szárított paradicsommal, mozzarella-golyókkal tálalt tonhalsteak, a nemzetközire jó példa a ropogós quinoa salátával körített, vákuum alatt készült csirkemell-steak vagy a shashukával tálalt, kakukkfüves, rosé-s grillezett báránykolbász. A konyhát Szeip Ádám mesterszakács vezeti, aki ez év elején a helyi sajtónak elmesélte, hogy gyermekkorában a konyha volt a kedvenc helye, nem a műhelyben barkácsolt az édesapjával, hanem az édesanyja vagy valamelyik nagymamája mellett sürgölődött-forgolódott. Amikor pedig eljött a pályaválasztás ideje, egyértelmű volt, hogy a szakácsszakma irányában fog lépni, így lett az első vendéglátós a családban.

A borlap igényes, átlag feletti, közel félszáz minőségi nedűt kínálnak ügyesen összeválogatva a különböző történelmi magyar borvidékek minőségközpontú termelőitől, némi szekszárdi hangsúllyal. Egy-két paksi sillert azért szívesen láttunk volna a borlapon. Négy bort decire is kimérnek.

Pilsner Urquell-t csapolnak, palackban is csak multisöröket tartanak, pedig ehhez a helyhez illene a sokak által az ország legjobb sörfőzdéjének tartott, már szóba került Brew Your Mind szortimentjéből néhány darab. A tömények igényesek, „Magamnak főztem” pálinkák, prémium rumok, whiskyk és ginek sorjáznak a választékban.

Szívesen kóstoltunk volna egy halászlét, de azt csak előrendelés alapján, legkevesebb négy személyre főznek. Kicsit bosszantó, amikor az ember nem találja az étlapon azokat a fogásokat, melyeket az étteremről szóló beszámolók említenek – jelen esetben a rántott borjúlábat és a pacalpörköltet – de van ennek egy pozitív olvasta is. Ha az étterem, mint Facebook oldaláról kiderül, 2023. október 14-én nyitott, a Street Kitchen beszámolója májusi keltezésű és már eltűnt két ikonikus fogás a választékból, akkor ez azt jelzi, hogy törekednek az újításra, s a szezonalitásra. 

A pacalnak egyébként van kultusza Pakson, még a város két halakra összpontosító egysége is választékba vette.

 Reméljük, hogy visszakerül az étlapra valamikor késő ősszel.

 

A Malberriben evett csirkeszárny tisztes adag volt, így rendelésünk a „mezze” címszó alatt felszolgált vegyes előételre és egy desszertre szorítkozott. A padlizsánkrém jól sikerült, harmonikus, jó ízegyensúlyú volt, a céklás fetakrém kiváló, a humusz sem okozott csalódást, ízre, állagra egyaránt megfelelt a várakozásainknak. Nagy kár, hogy készen vásárolt ipari pitát adnak mindehhez, miközben helyben sütött pizzakenyeret is kínálhatnának, az élmény nagyságrenddel jobb lenne. 

 

A vegán süti, mint megtudtuk, készen vásárolt, viszont kifejezetten ízletes.

A kiszolgálás vegyes képet mutatott. A formálisan udvarias fiatalember, aki fogadott, nem különösebben szívélyes és motivált. Hölgy társa viszont lelkes, kedves és kommunikatív.

Paks mindmáig legismertebb vendéglátóegysége a város nevét viselő halászcsárda, mely több, mint félévszázadra tekint vissza. Szóba jött ez is, mint a második nap ebédjének helyszíne, de inkább a Kiss-Nádas vendéglőt vettük célba, amit a Google Maps információival ellentétben sajnos zárva találtunk.

 

Keresgélve a térképen a Kishalászt leltük meg, mint számunkra új, eladdig hírből sem ismert helyet. S bár a nagymúltú halászcsárda garantált, a kétezertízes évek elején egy remek halászlé, egy jól sikerült rántott haltej és élvezhető, de katarzismentes fogas erejéig már tesztelt minőséget ígért, az újdonság iránti vágy győzött.

A retro-élmény az megvolt, annyi biztos. 

A Kishalászba belépni felér a rendszerváltás előtti időket célzó időutazással, dizájnban kiszolgálásban egyaránt. Kopott beltér, unott pultos, aki alátét nélkül közvetlenül a mérlegre teszi a halat, ami utána a vendég tányérján landol. Ami viszont jó pont, hogy nemcsak pontyot, harcsát és keszeget kínálnak, hanem busát, amurt, csukát és kecsegét is.

A sült ponty korrekt volt, bár kissé kihűlt, a pacal szaftja pürészerűre sikeredett, nem sok köze volt a pörkölthöz, élvezeti értéke igen csekélynek bizonyult. A mellé adott kenyér katasztrófa, a legolcsóbb ipari minőség, ráadásul száraz is, teljességgel élvezhetetlen. Először próbáltam megenni egy tisztes adag pacalt kenyér nélkül. Sikerült, de nem kérnék belőle még egyet. Aki katonai szolgálatát a Ceausescu-korszakban végezte, bármit meg tud enni, ami nem romlott. De régen rossz, ha akaraterő kell egy rendelt fogás elfogyasztásához.

 

A végére hagytam a halászlevet, melyben apró hibáival együtt – egy árnyalattal sósabb volt az optimálisnál, a pontyhús kissé túlfőtt – a műfaj korrekt darabját tisztelhettük, nem bánnám, ha ez jelentené az országos átlagot. A lé kellően ízes, remek állagú, nem túl sűrű, nem is híg, a pontyhús friss, s volt benne tisztességgel haltej is. Mindez 2500 forintért felettébb jó vétel ez időtájt.

A harmadik nap gasztro-programját a maga négy csillagos szintjén átlagosnak mondható szállodareggelit követően a főzőverseny zsűrizése jelentette, melyről tegnap szóltam, az étteremtesztelés elmaradt, 25 minta végigkóstolása bőven fedezte a napi kalóriaszükségletet.

Zárásként a Milánó cukrászdában ettem egy ízre, állagra egyaránt megnyerő mentes málna fagylaltot meg egy élvezhető, csúcsokat nem ostromló brownie-t. (Nem azért választottam ezt a fagyit, mert mentes volt, hanem annak ellenére. A málnánál kevés fagylalt lehet izgalmasabb, amiben nagy szerepet játszik az alapanyag koncentrált ízvilágán túl a savkészlet is.)

Hétfőn terveztem visszatérni közvetlenül indulás előtt a Sár-kertbe egy chilis almachutney-val társított kacsamáj-pástétom s egy salátával körített pirított rákétel kedvéért, de a hét első két napján zárva tartanak. Így a buszállomás felé a Box büfé lángosával zártam a paksi gasztro-kalandokat.

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila