A hazai élőhaltermelés negyven százaléka kerül a karácsonyi szezonban, egész pontosan szenteste a magyarok asztalára. Ebben az időszakban húsz-harminc százalékra ugrik az export is, főként Németországba és Romániába kerül magyar hal. A fogyasztásban vezet a ponty – ez a hal adja a magyarországi termelés mintegy 83 százalékát. Erősen lemaradva következik a szürkeharcsa, majd a süllő és a pisztráng, van egy kevés kecsege és tokhal, és főként halászlébe való potyadékként a keszeg is utat talál magának a piacon. Az importhalak között előkelő helyet foglal el a lazac és a szardínia, népszerű a tonhal és a makréla is, bár az utóbbiaknál a nehézfém-szennyezettség kockázata viszonylag magas lehet.
Minden halfaj esetében fontos a származási hely, a magyar halfogyasztásban is túlsúlyt képviselő tengeri halak esetében pedig különösen az, hiszen esetükben a régóta ismert nehézfémek mellett a nano- és mikroműanyagok is képviselhetnek egészségügyi kockázatokat, miközben a tógazdaságokban előállított édesvízi halaknál ilyenekkel gyakorlatilag nem kell számolni.
A sok más környezetszennyezésből adódó egészségügyi veszélynek a magyar (hat kilogramm) halfogyasztással nincs számottevő kockázata. Inkább annak, hogy a magyarok kevés halat esznek, holott a halhús élettani hatása kifejezetten jótékony hatású.
Egy mediterrán ember átlagosan évi harminc-negyven kiló – leginkább tengeri – halat eszik, míg egy japán hetven kilót. Ázsia adja a világ haltermelésének 77 százalékát, a globális kivitel mintegy 45 százaléka Kínához, Japánhoz és Hongkonghoz kötődik. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Karának dékáni posztját is betöltő kutató szerint a hazai halfogyasztás növekedésének elhanyagolható üteméért az említett kockázatok kevéssé tehetők felelőssé. Az okok inkább a hagyományainkban keresendők, no meg abban, hogy a hal drága, a magyar fogyasztó pedig köztudottan árérzékeny.
A versenytermékek árelőnye idén kifejezetten kiugró, hiszen egy kiló jó minőségű csirkecomb már 1200 forintért is megvásárolható, és a sertéscsülök kilójáért sem kérnek többet 1500 forintnál, ezzel szemben egy kiló pontyszeletért idén már akár 4500 forintot is ki kell adnunk, az élő ponty ára 2200-2500 forint között mozog kilónként.
Igazán magas ára viszont a szürkeharcsának van, amelynek nyúzott változatából csaknem kilencezer forintért kaphatunk meg egy kilót. Élő ponty egyes termelőknél már 1900 forintért is kapható, miközben a tisztított halat 3100 forintért, a halszeletet 4050 forintért, a filét pedig 4300 forintért kínálják.
Más okok mellett a hazai hal iránt leginkább csak karácsonykor megnyilvánuló érdeklődésnek és a tengeri halak térhódításának minden bizonnyal nagy szerepe van abban, hogy az 1990-es évek elején még 25 ezer tonnát meghaladó haltermelés 2016-ra 16 ezer tonna közelébe süllyedjen, majd évi pár ezer tonnás emelkedést követően újra húszezer tonna alá csökkenjen.
A lehalászási jelentés szerint 2023-ban 19 673 tonna halat termeltek a tógazdaságok, ami 7,3 százalékkal maradt el az előző évitől. A főként afrikaiharcsa-előállítást jelentő, intenzív rendszerben 10,3 százalékkal kevesebb – összesen 5664 tonna – halat termeltek, ebből 4386 tonna szolgált étkezési célokat.
Az export értéke 10,4 milliárd, míg az importé 52,3 milliárd forint volt, így a hal-külkereskedelmi mérleg 41,9 százalékos passzívuma 3,1 milliárd forinttal haladta meg az előző évit. A deficit évek óta növekszik, ami erős korrelációt mutat azzal, hogy az importhal túlnyomórészt feldolgozott formában – filéként vagy konzervben – érkezik, míg a magyar halexport igen tetemes részben élő hal. Tavaly ezt a nem túl kedvező helyzetet a gyenge forint és a magas infláció csak tovább rontotta.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Dombi Margit)
