Tömegesen pusztultak a nagyobbnál nagyobb halak a Kis-Balatonnál

Harcsa, ponty, süllő, dévérkeszeg – tizennyolc tonnányi nemes hal veszett oda.

Forrás: Infostart, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.2024. 08. 22. 7:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Civilek és vízügyesek gyűjtötték össze az elpusztult haltetemeket néhány napja a Kis-Balatonon, ahol összesen tizennyolc tonnányi nagyméretű harcsa, ponty, süllő és dévérkeszeg pusztult el a Kis-Balaton Somogy vármegyei vízterületén, a 2-es tározóban– írta az Infostart.

Busa Tamás, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese az Inforádiónak elmondta, a halpusztulás csak egy kis területet érintett, amely a teljes, 73 négyzetkilométeres Kis-Balaton vízvédelmi rendszernek egy nem horgászható, 3-4 százalékos része.

 

A pusztulás oka még kérdéses, de jól sejthető, mi áll a háttérben

Bár az esemény hátterét még vizsgálják, de már sejthető, hogy mi történhetett: nagyon magas hőmérséklet volt a kánikulai időszakban, hőségriasztás volt érvényben, ráadásul több napig szél sem volt. Busa Tamás szerint ezek olyan belső folyamatokat indítottak el a vízben, ami ehhez a sajnálatos eseményhez vezetett.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN), amely szerint az első vizsgálatok azt mutatják, oxigénhiány okozta a történteket. Azt írták, a halgazdálkodási társaság dolgozói öt napon át gyűjtötték a tetemeket, egyben vízlevegőztető berendezésekkel előzték meg a további kárt. Az elpusztult halak jelentős része idős dévérkeszeg, nagyméretű ponty, harcsa és egynyaras korú süllő volt. A beszámoló szerint az oldott oxigén koncentrációja a tározó több pontján is literenként egy milligramm alatti volt. Az eddigi vizsgálati eredmények szerint

  • a területen vízvirágzás alakult ki,
  • majd az alga pusztulni kezdett, a víz színe barnássá vált, és rothadó mocsárszag kezdett terjengeni.
  • A szerves anyag bomlása során a magasabb rendű élőlények számára toxikus hatású ammónia keletkezik, amit a baktériumok oxigén hiányában nem tudnak nem toxikus nitráttá alakítani.

Mostanra javult a helyzet – emelte ki Busa Tamás. 

A hosszú hétvégén érkezett hidegfront sokat segített a vízminőség javulásán. A szél átkeverte a vizet, a környezeti hőmérséklet jelentősen csökkent, így a vízhőmérséklet is csökkenhetett. Meglátása szerint a halpusztulást vélhetően kiváltó időjárási helyzet lezárult

– mondta a szakember.

Borítókép: Halpusztulás a Kis-Balatonon (Forrás: Facebook/ Balatoni Hal)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.