Nem volt esélyük, mégis 44 napig kitartottak a védők

1660. augusztus 27-én sikerült bevenniük Várad erődjét a Kösze Ali vezette oszmán hadaknak.

1660. augusztus 27-én sikerült bevenniük Várad erődjét a Kösze Ali vezette oszmán hadaknak. A vár elfoglalása fontos epizódja volt annak a hosszan tartó politikai válságnak, amely 1657-ben kezdődött II. Rákóczy György sikertelen lengyelországi hadjárata után.

A lengyelországi kudarc alaposan megrendítette II. Rákóczy György pozícióját mind a fejedelemségben, mind pedig az Oszmán Birodalomban. Nem csoda, hogy 1657. november 2-án át kellett adnia a hatalmat Rhédey Ferencnek. Az új fejedelem nem sokáig ülhetett a trónon, mert 1658 januárjában II. Rákóczy György visszatért és kivette a hatalmat Rhédey kezéből.

Mivel Rákóczy nem akart lemondani a hatalomról és visszatérni birtokaira, ezért a Portán úgy döntöttek, hogy katonai erővel oldják meg ezt a kérdést. 1658 nyarán az oszmán és a krími tatár hadak egy pusztító hadjáratot vezettek az Erdélyi Fejedelemség ellen. Ennek befejeztével a hadjáratot vezető Köprülü Mehmed nagyvezír arra kötelezte az erdélyi rendeket, hogy Barcsay Ákos személyében új fejedelmet válasszanak. Ez a lépés nem hozta meg a kívánt eredményt, hanem még nagyobb szakadást okozott az erdélyi eliten belül, hiszen II. Rákóczy György nem akart lemondani, Barcsay Ákos pedig egymaga pedig képtelen volt stabilizálni a hatalmát.

Mindez odavezetett, hogy az oszmánok nem csak, hogy kifosztották a fejedelemséget, hanem újabb és újabb területeket hasítottak ki belőle. Ilyen zilált viszonyok között került sor Várad ostromára is.

A Váradon található erődítmény, amely kulcsszerepet játszott az Erdélyi Fejedelemség és Magyar Királyság keleti felének védelmében, a térség egyik legkorszerűbb vára volt. Nem csoda, hogy a kedvező alkalmat kihasználva a törökök is szemet vetettek rá. Hosszas előkészületek után, Kösze Ali csapatai július 10-én érkeztek meg a vár alá, majd 14-én végleg körbekerítették azt. A harc már a kezdetektől fogva egyenlőtlennek bizonyult, hiszen Ali közel ötvenezres seregével szemben Balogh Máté alkapitány parancsnoksága alá tartozó várvédők száma 850 és 900 fő között mozgott, akiknek mintegy harmada katonai tapasztalatokkal. A védők nem remélhettek segítséget sem a fejedelemtől, Barcsay Ákostól, mivel fogságban volt, sem pedig a Habsburgoktól nem remélhettek támogatást, noha egy nagyobb csapat Jean-Louis Raduit de Souches császári tábornok parancsnoksága alatt a közelben várakozott, de I. Lipót utasítása nélkül nem cselekedhetett. Mégis, ilyen körülmények között sikerült 44 napig kitartaniuk. Az ostrom alatt az oszmán csapatok kiszárították a várat körülvevő árkot, és a több tornyot is sikerült aláaknázniuk. A védők, noha látták, hogy mi történik körülöttük, nem tudták megakadályozni az ostromlók előkészületeit. Helyzetüket csak tovább súlyosbította, hogy augusztus 14-én a várbeli pattantyúsok gondatlansága miatt felrobbant a lőporraktár, ami nagy pusztítást végzett a vár északkeleti oldalán.

A legnagyobb támadásra augusztus 24-én hajnalban került: az aknászok felrobbantottak két jól aláaknázott bástyát, majd megindultak a katonák is. Kösze Ali csapatainak nagy erőfeszítései ellenére az oszmánok nagy veszteségek árán sem tudták bevenni a várat. Természetesen védők tisztában voltak azzal, hogy sokáig már nem tudják tartani Váradot, így a túlélők augusztus 27-én feladták a további harcot és szabad elvonulás fejében visszavonultak Debrecenbe.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják.