Magyar huszárvirtus 1941-ben

A nagy háború után sokan úgy vélték, hogy a lovasság eltűnik a történelem süllyesztőjében.

A német 1. páncéloscsoport a Dnyeper mentén fordult dél felé, hogy az Ogyesszától visszavonuló ellenséges erőket bekerítse, s a 32 napi folytonos előrenyomulásban már jócskán kifáradt gyorshadtest pedig feladatául kapta, hogy foglalja el a Bug folyó fekete-tengeri torkolatánál lévő Nyikolajev városát, ahol a szovjet 9. hadsereg fejtett ki heves ellenállást. A Pervomajszknál álló magyar gyors seregtest a Bug és az Ingul patak között tört dél felé, balszárnyát a budapesti 1., jobbszárnyát a munkácsi 2. gépkocsizó dandár alkotta – egylépcsős harcrendben, harccsoportjaik között több km-es hézagokkal –, s fedezésükre vetették be augusztus 14-én az 1. lovasdandárt. A huszárok Szuvarovka mellett, a peski hadihídon átkeltek az Ingul túlsó partjára, és dél felé haladva biztosították annak keleti partvonalát, miközben a várost kelet felől megközelítő „Leibstandarte SS Adolf Hitler” megerősített dandár és a német 16. páncéloshadosztály csak a fontosabb átkelők ellenőrzésére hagyatkozott. A lovasdandár az SS megerősített dandár jobbszárnyán, a német 79. gépkocsizó lövészezreddel együtt tört dél felé, ám haladásukat a szovjet ellenállás mellett az is lassította, hogy a rendkívüli forróságban egy 500 hold területű búzatábla lángra lobbant. 

Augusztus 15-én délelőtt fél tizenegykor az 1. lovasdandár parancsnoksága német kérésre a nyíregyházi Hadik András 4. honvéd huszárezred felderítő osztagát küldte ki délre, mert a nyikolajevi vasútvonal mentén álló német 79. gépkocsizó lövészezred oldalában és hátában szovjet erők jelentek meg. A szalontai Kenéz Géza százados vezette felderítő osztag – a 4/4. lovasszázad megerősítve két 7/31 M. Schwarzlose géppuskával és egy 36 M. 3,7 cm-es páncéltörő ágyúval – a német gépkocsizó gyalogság balszárnyán Novo Dancignál nagyobb, harckocsikkal támogatott ellenséges csoportra bukkant, s a túlerővel szemben – amely aknavető- és tüzérségi tüzet zúdított a felderítő osztagra – visszavonulni kényszerült. Ekkor kapott halálos nyaklövést Kenéz százados (post mortem adományozták számára a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, hadidíszítménnyel, kardokkal). 

Délelőtt fél tizenkettőkor a Hadik-huszárok azt a parancsot kapták, hogy nyomuljanak előre, s a vasútvonaltól nyugatra biztosítsák a németek balszárnyát, és akadályozzák meg a szovjetek észak-északkeleti irányú kitörési kísérletét. Az ezred első lépcsőjét vitéz nemes Mikecz Kálmán őrnagy 4/II. huszárosztálya, három géppuskás raj, két páncéltörő ágyú és ezredük négy 15/31 M. 7,5 cm-es fogatolt hegyi ágyúval felszerelt huszárütege alkotta. 

A Hadik-huszárok hadinaplója az alábbiakat jegyezte fel a további eseményekről: „A vasútvonaltól délnyugatra gabonatáblák égtek, nagy füst, kibírhatatlan hőség, mindenütt vízhiány. Az itt-ott lévő kutakban csak sár volt. Gránáttölcsér gránáttölcsér mellett. A terep nyílt, áttekinthető. A vasútvonaltól keletre teljesen sík sztyeppe, amelyen körülbelül 10–15 km-re el lehetett látni. Ezen a területen kellett az ezrednek a támadását végrehajtania. Vitéz Mikecz Kálmán őrnagy osztálya ezen tűzterhes területen példás lendülettel, fegyelmezetten, halált megvető bátorsággal ment keresztül. A huszároknak ezen lóháton történt támadását végignézni minden lovastisztnek legszebb élményei közé tartozik. Itt-ott kibukott egy-egy huszár a sorból lovával együtt, de a többi bátran ment előre. Ezen támadó csoportnak előnyomulási útját, kilőtt, kötelességüket utolsó percig teljesítő magyar lovak tetemei mutatták, hogy ezen az úton Hadik-huszárok mentek előre halált megvető elszántsággal a kapott parancs maradéktalan teljesítése végett.” 

A német 79. gépkocsizó lövészezred támogatására beérkezett 4/II. huszárosztály lovasrohamának szemtanúja volt az egyik német haditudósító, az osztrák Erich Kern, aki a második világháborút követően megjelent – némiképp pátosszal teli – visszaemlékezésében megörökítette a rohamot: „Reggel óta kemény harcban álltunk egy magas vasúti töltés oldalában beásott és szívósan védekező ellenséggel szemben. A nap folyamán már négyszer támadtuk őket, de mind a négyszer visszavertek bennünket. A zászlóaljparancsnok minden hangnemben ordítozott, a századparancsnokok tehetetlenek voltak. A sürgős tüzérségi tűztámogatást hiába kértük, az egyre késett. És ekkor egyszer csak megjelent a színen egy magyar huszárezred, lóháton. Mind nevettünk. Ugyan mit akarnak itt ezek a magyarok? Kár lesz azokért a pompás, elegáns lovakért. 

Ekkor szinte kővé meredtünk. Ezek a fickók megőrültek! Huszárszázad huszárszázad után robogott felénk. Elhangzott a vezényszó. A barnára sült arcú, karcsú lovasok úgy ültek a nyeregben, mintha belenőttek volna. Parancsnokuk, egy magas, fénylő aranygalléros huszárezredes [sic!] kirántotta a kardját. Négy-öt könnyű páncélgépkocsi kanyarodott elő a szárnyakra és már vágtatott is át a széles, sík mezőn a huszárezred, kivont kardjuk csillogott a lemenő nap sugaraiban. [Friedrich Wilhelm von] Seydlitz [porosz lovassági tábornok] rohamozhatott így egykoron. Minden elővigyázatról megfeledkezve ugrottunk föl állásainkból. Olyan volt az egész, mint egy nagyszerűen megrendezett lovasfilm. Eldördültek az első lövések a töltés felől, aztán mind ritkábban hallottuk őket. 

És ezután szinte kidülledt szemmel, hitetlenkedve néztük, amit láttunk, hogy a szovjet ezred katonái, akik a mi századaink támadásait olyan hevesen és elkeseredett ellenállással verték vissza, most sorra ugráltak föl és szinte eszelősen futnak, menekülnek, a diadalmasan száguldó magyarok pedig űzik, hajtják maguk előtt az oroszokat és fénylő kardjaikkal gazdag, nagyon gazdag aratást végeznek köztük. 

A fénylő huszárkardok csillogását az orosz muzsik idegei egyszerűen nem bírták elviselni. Ez a primitív fegyver most a primitív tömeg ellenállását zúzta szét.” 

A Hadik-huszárok az 1939-ben megjelent Harcászati szabályzatban foglaltak szerint jártak el, amely az leszögezte, hogy „a sereglovasság jellegzetessége az igen nagy harcászati mozgékonyság, amellyel váratlan időben és helyen alkalmazhatja nagy tűzerejét. A lovasság mozgékonysága legjobban a támadásban érvényesül. Ezért legtöbb feladatát támadással oldja meg. A támadás végrehajtásánál mindig a gyorsaságra és a meglepetésre törekedjék. […] Gyalogság ellen lovasrohamot csak akkor hajthatunk végre, ha az annyira meglepő, hogy nem kell számolnunk az ellenséges gyalogsági tűzrendszer hatásával. A lovasrohamot egyszerre több oldalról indítsuk.” (Mikecz őrnagy 1941. november 1-jén alezredessé lépett elő és helytállásáért kiérdemelte a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, hadiszalagon, kardokkal fokozatát) 

Nyikolajevbe másnap benyomult a gyorshadtest, s mivel a szovjet Déli Front csapatai kicsúsztak a bekerítésből, a német 16. páncéloshadosztály csupán 2500 szovjet hadifoglyot ejtett. A gyorshadtest ekkor végre pihenőt kapott, majd a Dnyeper menti folyamvédelem és a Donyec folyóig való erőtörés részese volt. 

Az utolsó magyar huszárroham azonban nem Nyikolajev mellett történt, hanem három esztendővel később – 1944 októberében – a magyarországi hadszíntéren.

A szerző Babucs Zoltán ügyvivő szakértő

Az eredeti írást a Magyarságkutató Intézet honlapján olvashatják!