A XVIII. századra a mérnöki tudományok Magyarországon is elengedhetetlenül szükségessé váltak a földfelmérési munkálatok szakszerű elvégzéséhez, a közutak rossz állapotának, a folyók szabályozatlanságának megszüntetéséhez, a hatalmas mocsarak lecsapolásához. A hazai mérnökök ismereteiket a század közepétől a bécsi hadmérnöki iskolában és az 1763-ban a Pozsonyhoz közeli Szencen (ma Senec, Szlovákia) felállított, 1776 és 1780 között Tatán működő, piaristák irányította kamerális iskolában szerezték meg.
A Műegyetem közvetlen elődintézménye a budai tudományegyetem bölcsészeti karának keretében alapított Institutum Geometricum volt, amelynek alapító levelét II. József 1782. augusztus 30-án írta alá, működését pedig 1782. november 1-jén kezdte meg. Ez volt Európában az első mérnökképző intézet, amelyben egyetemi szervezetben oktatták a műszaki tudományokat, tizenkét évvel megelőzve az 1794-ben főiskolai rangra emelt francia École Polytechnique-et. Feladatául a technológia, a természetrajz és a felső matematika mellett a geodézia, az építészet és a hidrotechnika oktatását jelölték meg. Ezzel egy időben rendelet írta elő, hogy nyilvános mérnöki állásban csak olyan személyt lehet alkalmazni, aki elméleti és gyakorlati matematikából az egyetemen vizsgát tett és erről bizonyítványt szerzett, azaz a mérnöki pályát egyetemi végzettséghez kötötték. A budai Várban kezdődött oktatást helyszűke miatt 1784-ben Pesten, a mai Egyetemi Könyvtár helyén folytatták.
A reformkorban az országgyűlés látva, hogy a kizárólag földmérő és vízépítő mérnököket képző Institutum a fellendülő ipar által támasztott igényt már nem tudja kielégíteni, szorgalmazni kezdte a műegyetem felállítását. Ennek eredményeként nyílhatott meg 1846. november 1-jén – gróf Széchenyi István jelenlétében – a még csak középszintű ipariskola, a József Ipartanoda, amely nevét az abban az évben ötvenéves hivatali jubileumát ünneplő Habsburg József nádorról kapta. A mai belvárosi Egyetem téren indult képzés hét tanszékkel indult, egyéves előkészítő és kétéves rendes tanulmányi idővel, az intézménynek az 1847–48-as tanévben 76 előkészítő, 19 műszaki, hat gazdászati, négy kereskedelmi hallgatója volt.
Az önálló magyar műegyetem felállítása ugyanakkor nem került le a napirendről, ezt szorgalmazták a hallgatók is, akik az 1848-as forradalom idején 12 pontban fogalmazták meg követeléseiket. Az Ipartanodába 1850-ben beolvasztották az Institutum Geometricumot, így jött létre a Joseph Industrieschule, amelynek oktatási nyelve a német volt, és csak a technikai osztályban folyt a képzés, a gazdászati és kereskedelmi szakot megszüntették. A felsőfokú mérnökképzés 1856-ban kezdődött újra, amikor az intézmény a Joseph Polytechnikum nevet kapta, s elkülönítették a gépészek, az általános mérnökök és a vegyészek képzését, a magyar nyelvű oktatást 1860-ban állították vissza.
Az 1867-es kiegyezés után négy évvel, 1871. július 10-én I. Ferenc József aláírásával életbe lépett az Eötvös József által szorgalmazott törvény, amely létrehozta a Királyi József Műegyetemet, a világon az első műszaki felsőoktatási intézményt, amely nevében is az egyetem szót viselte. A Műegyetem 1901-ben kapta meg a doktori cím adományozásának jogát, az első magyar műszaki doktor Zielinski Szilárd, az út- és vasútépítéstan későbbi professzora lett, aki disszertációját egy budapesti földalatti gyorsvasút tervéről készítette. A Műegyetem előbb Pesten, a Lónyay utcában, majd a Kiskörúton működött, mai épületét 1902-ben kezdték építeni a budai Duna-parton. Elsőként 1904-ben a kémiai, majd 1906-ban a fizikai, 1909-ben pedig a központi (K) épületet és a könyvtárat adták át. Az épületegyüttest hivatalosan 1910-ben avatták fel, a K épületet Hauszmann Alajos, a könyvtárat Pecz Samu tervezte.
Az 1934. évi X. törvény hozta létre a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet a József Műegyetem, a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola, az Állatorvosi Főiskola és a budapesti Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának egyesítésével, amely 98 tanszékével az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye lett. Ennek szervezetéből 1945-ben kivált a mezőgazdasági és állatorvosi kar és az erdőmérnöki osztály, 1948-ban a közgazdaság-tudományi kar, 1949-ben a bánya- és kohómérnöki osztály. A Budapesti Műszaki Egyetem (BME) 1950-ben villamosmérnöki, nehézvegyipari és 1957-ig hadmérnöki karral bővült. Az intézmény neve 2000-től Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Borítókép: MTI/Jászai Csaba
