Százhuszonöt éve halt meg Alfred Nobel

1896. december 10-én halt meg Alfred Nobel svéd vegyész, gyáros, a dinamit feltalálója, a világ legrangosabb tudományos kitüntetésének alapítója és névadója – olvasható a Bama.hu-n.

Stockholmban született 1833. október 21-én. Családja Angliából származott, a Nobilius nevet katonaorvos nagyapja változtatta Nobelre. Nyughatatlan természetű, rendszeres képzésben soha nem részesült apjának fantaszta vállalkozásai sorra megbuktak, egyetlen maradandó találmánya a modern furnérlemez.

Az idősebb Nobel adósságai elől 1842-ben Oroszországba menekült, ahol kohókat alapított, és robbanószerekkel kísérletezett.

Miután aknái a krími háborúban „sikerrel” vizsgáztak, számos megrendelést kapott. Alfred a jólét évei alatt kitűnő neveltetésben részesült, a svéd és az orosz mellett elsajátította az angol, a latin, a francia és a német nyelvet is. A háború után a fegyverek iránti kereslet csökkent, a család ismét tönkrement, és visszaköltözött Svédországba. Alfred két testvére Oroszországban maradt, és később a Kaszpi-tengernél, az olajüzletben csinálták meg szerencséjüket.

Az irodalom, kémia és fizika iránt egyaránt érdeklődő Nobel apja rossz szemmel nézte a fiatalember költői szárnypróbálgatásait, inkább külföldi tanulmányútra küldte.

Itt keltette fel érdeklődését a nem sokkal korábban előállított, rendkívül robbanásveszélyes nitroglicerin. A vegyületről akkoriban úgy vélték, nem lehet hasznát venni, ő azonban fejébe vette, hogy biztonságosan szállítható formát ad neki. Stockholm közelében felépített gyára 1864-ben a levegőbe röpült, az áldozatok között ott volt Emil-Oscar nevű öccse és egy fizikus barátja is. A szerencsétlenség nem csak érzelmileg viselte meg: a hatóságok azután csak egy hajón, egyedül engedték dolgozni. Az életveszélyes munkát 1867-ben siker koronázta: Nobel szabadalmaztatta a dinamitot, a nitroglicerin és a kovasav biztonságos, könnyen kezelhető vegyületét.

Nemsokára feltalált egy gyújtózsinórral működő, biztonságos detonátort, majd a robbanógumit és a füst nélküli lőport is, halálakor 335 szabadalom fölött rendelkezett.

Találmányai töredékükre csökkentették a nagyszabású építkezések költségeit, a hadiipar, a bányák is rengeteg dinamitot igényeltek. Nobel napról napra, sőt óráról órára gazdagabb lett, nyolc országban, a többi között Magyarországon, Pozsonyban is volt gyára, övé volt a Bofors vállalat, érdekeltséggel rendelkezett a bakui olajmezőkben. Élete alkonyán haza akart térni Svédországba, de a sors közbeszólt: 63 éves korában, 1896. december 10-én éjjel két órakor San Remó-i villájában agyvérzés következtében halt meg.

Korának leggazdagabb emberét vélhetőleg egy elsietett nekrológ késztette számvetésre.

1888-ban egyik elhunyt testvére helyett őt búcsúztatták a lapok, korántsem hízelgő szavakkal, keselyűnek nevezték, aki a halálon gazdagodott meg, és aki nélkül a világ csak jobb lehet. Nobel ezután jutott arra az elhatározásra, hogy vagyonát a világbéke és a tudomány haladására fordítja: az eredmény a mára Nobel-díj néven ismert kitüntetés lett.

1895. november 27-én kelt, híres végrendelete így rendelkezik: 

[…] A tőke, amelyet hagyatékom gondnokai biztos értékpapírokba fektetnek, alapot képez, s ennek kamatát évente díjak formájában kell kiosztani azok között, akik az előző év folyamán az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot tették.

A párizsi Svéd Klubban svéd nyelven, ügyvéd közreműködése nélkül készült testamentum tele volt pontatlansággal, így csak három évvel Nobel halála után rendeződtek a pereskedések, a bonyolult örökösödési és adóviták, s alakulhatott meg az örökség végrehajtójaként a Nobel-alapítvány. Végrendeletét 2015-ben állította ki először a stockholmi Nobel-múzeum.

A Nobel-díjnak nevezett emlékérmet és a vele járó csekket 1901 óta hagyományosan Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át azoknak, akik az előző évben kimagasló teljesítményt nyújtottak az orvostudomány, a fizika, a kémia, az irodalom terén, illetve a legtöbbet teszik a béke ügyéért, 1969 óta pedig a közgazdaságtudomány jeleseit is díjazzák.

Érdekes módon a matematika kimaradt a sorból, valószínűleg véletlenül, a minden alapot nélkülöző városi legenda szerint azonban azért, mert Nobel menyasszonya egy matematikussal szökött meg.

Nobel családja vándoréletének következtében nem végzett rendszeres iskolát, de korántsem volt képzetlen: kiváló gyakorlati érzékkel és alapos műveltséggel rendelkezett, több nyelven beszélt és írt kiválóan. Különös egyéniség, magányos, visszahúzódó természet volt: soha nem alapított családot, egyetlen érzelmi kapcsolata egy virágáruslányhoz fűzte. Naivitása sötét pesszimizmussal párosult, például állandóan attól rettegett, hogy élve fogják eltemetni, végrendelete is így zárul: „Halálom után vágják fel ütőeremet, és miután kompetens orvosok biztosan megállapították a vég beálltát, kívánom hogy testemet krematóriumban elhamvasszák.”

A kitüntetések hidegen hagyták, rendszeresen áthágta a társasági szabályokat.

A különc milliomos magát „Európa leggazdagabb csavargójának” nevezte: állandóan úton volt, mivel vállalkozásainak könyvelését ő vezette, és minden gyárában rendelkezésére állt egy laboratórium, ahová bevehette magát.

Csak a kutatás érdekelte, munka közben sokszor az evésről, ivásról is megfeledkezett. Politikai nézeteit tekintve, a közhiedelemtől eltérően, nem volt sem radikális, sem békeharcos, vagyonát mégis a béke ügyét szolgálókra hagyta.

Az eredeti írás ITT érhető el.

Borítókép: Valentin Serov protréja Alfred Nobelről, 1909 (Forrás: Flickr)