A Naptól számított hatodik bolygó, a Szaturnusz egyik holdja a különleges formájú Mimas. Ez az égitest kísértetiesen hasonlít a Csillagok háborúja filmeposzban látható Halálcsillaghoz. Éppen a hasonlóság miatt feltételezték néhányan, hogy a nagy sikerű filmek alkotója, George Lucas a 400 kilométer átmérőjű holdról, valamint annak 130-140 kilométer átmérőjű Herschel-kráteréről mintázta a Halálcsillagot. A krátert egy kisbolygó becsapódása idézte elő, ami majdnem elpusztította az égitestet. A találgatás alapja ez a külső hasonlóság. A valóságban George Lucasnak nem a Mimas adta az ötletet, mivel a Herschel-krátert csak 1980-ban ismerték fel a Voyager űrszonda felvételén, míg az első Csillagok háborúja filmet 1977-ben mutatták be.
A Mimas azért került a napokban a tudományos hírekbe, mert a NASA Cassini szondájának adatai azt mutatják, hogy a hold pályája kissé megváltozott az elmúlt 13 évben – jelentette a Nature a múlt héten. Valéry Lainey, a Párizsi Obszervatórium csillagásza és munkatársai szerint a Mimas belső összetétele befolyásolja a hold és bolygója közötti gravitációs táncot, ez a pályadinamika néhány korábban észlelt jelenséggel együtt folyékony belső térre mutat.
Egy 2014-es tanulmány szerint a hold forgásának enyhe ingadozása ugyancsak a fagyott héj alatti vízzel magyarázható. Más kutatók megcáfolták ezt a lehetőséget, azt állítva, hogy a Szaturnusz gravitációjának annyira meg kellene mozgatnia a rejtett óceánt, hogy végül nagy repedések jelennének meg a felszínen. Ilyen töréseket ellenben még nem láttak. Az új számítások szerint a Mimasnak nagyjából húsz-harminc kilométer vastag jéghéja van, ezt követi egy hetven kilométer mély óceán és egy szilárd sziklás mag.
A Szaturnusz többi holdja is tartogat efféle meglepetéseket. Bizonyos, hogy az Enceladus, a bolygó 505 kilométer átmérőjű, hatodik legnagyobb holdjának felszíne alatt óceán hullámzik. Az égitest déli sarki régiójában ennek vize tör fel gejzírek formájában. Szintén a Szaturnusz körül kering az 5150 kilométer átmérőjű Titán. Az utóbbi – a Földet leszámítva – az egyetlen olyan égitest a Naprendszerben, amelynek tengerei, folyói és tavai vannak. Igaz, ezek nem vízből, hanem szénhidrogénekből, például metánból és etánból állnak.
Ha az óceáni hipotézis beigazolódik, az megerősítené, hogy a külső Naprendszer bővelkedik rejtett tengerekben. A cáfolat/megerősítés érdekében az Európai Űrügynökség (ESA) tavaly április közepén űrszondát (Juice) indított egy másik gázóriáshoz, a Jupiterhez. A gázbolygó legnagyobb holdjai közül három – az Europa, a Ganymedes és a Callisto – felszíne alatt ugyanis nagyobb mennyiségű víz lehet, mint amennyit a Föld óceánjai tárolnak. Másutt is sejtenek fagyott vizet.
Az amerikai kutatók a közelmúltban áttekintették az 1977-ben útnak indított Voyager–2 űrszonda által 1986-ban, az Uránusz melletti elhaladás során gyűjtött információkat. Az új számítógépes modellezési technikákkal felvértezve a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az Uránusz 27 holdja közül négynek valószínűleg folyékony víz lehet a jeges kérge alatt. A Journal of Geophysical Research folyóiratban a közelmúltban közzétett megállapítások szerint ezek a holdak – Ariel, Umbriel, Titania és Oberon – vélhetően több tíz kilométer mély sós óceánokat tartanak fenn. Ugyancsak folyékony halmazállapotban, de a felszíni jégréteg alatt mélyen lehet víz az Neptunusz Triton nevű holdján.
Újabb és újabb jelöltek csatlakoznak a Naprendszerben felfedezett/sejtett vízi világok egyre növekvő listájához.
Borítókép: A Mimas (Halálcsillag) pályája kissé megváltozott az utóbbi 13 évben (Fotó: NASA)
