A kutatók kimutatták, hogy az extrém naptevékenység egy erős napkitörés, amelyet korábban az időszámítás előtti 660-ra datáltak, valójában 664 nyarán történt. Erről az eseményről már eddig is több tudományos közlemény jelent meg. Időpontjának pontosítására és intenzitásának meghatározására szervezték meg a kutatók nemzetközi együttműködését.
A kutatók szibériai lelőhelyekről, a Jamal-félszigetről és az Altaj-hegységből származó mintákat vizsgáltak. A kapott eredményeket összevetették német tölgyfák és japán cédrusfák korábban már ismert adataival – közölték.
A kutatók eltérést találtak a radiokarbon jelek csúcsainak időbeli elhelyezkedésében, ami 1-2 év időcsúszásnak felel meg. Az eltérő eseményidőpontokat a szén–14 körforgásos modelljének felhasználásával sikerült összhangba hozniuk.
A Nap működése során előfordulnak intenzívebb időszakok, amelyek jellegzetes megnyilvánulásai a napkitörések és a flerek, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedései. Ezek a Föld légkörében változásokat idézhetnek elő és geomágneses viharokat kelthetnek. Látványos következményük, hogy a sarki fény a szokásos földrajzi szélességektől délebbre is észlelhető; idén nyáron például még Görögországban is látható volt – emlékeztettek a közleményben.
