Tíz esztendő után jelent meg a Hetést bemutató kötet

Rendhagyó – online – könyvbemutatót tartott a közelmúltban a Muravidéki Nemzetiségi Művelődési Intézet. A Hetést bemutató kötet szerzőjével, dr. Lendvai Kepe Zoltánnal, a Lendvai Galéria-Múzeum főmuzeológusával, néprajzkutatóval Soós Mihály, az intézet vezetője beszélgetett – olvasható a Vas megyei hírportálon, a vaol.hu-n.

A szerző mintegy tíz esztendeig várt arra, hogy a Hetés falvainak népessége és gazdálkodása a 18–20. században című monográfiája – amelynek alapját doktori disszertációja adta – könyv alakban is megjelenjen. A szakember a kilencvenes évek elején kezdte kutatni ennek a sajátos, a magyar–szlovén határon átnyúló néprajzi tájegységnek – egyben szülőföldjének – a történelmét. Akkoriban még maga is a művelődési intézetben dolgozott, olyan sikeres projektek megvalósítójaként, mint a kapornaki néprajzi gyűjtemény. Később Szegeden, majd Budapesten folytatott néprajzi tanulmányokat, ahol immár „profi” kutatói fegyvertárral vetette bele magát a tájegység feldolgozásába.

Beszélgetés a Hetést bemutató kötetről
Fotó: VN/MNMI

– A tájegységről eddig a legnagyobb összefoglalást Gönczi Ferenc 1914-ben megjelent Göcsej és Hetés monográfiája jelentette – szólt az előzményekről Lendvai Kepe Zoltán. – Munkámhoz alapul is szolgáltak az ő rendkívül alapos néprajzi gyűjtései, leírása. Munkámban arra törekedtem, hogy az általa megjelentetett adatokat körbebástyázzam társadalmi háttérrel, tudományos, levéltári adatokkal.

A kötet az 1700-tól 2004- ig terjedő bő három évszázad történelmét öleli fel. A két, egyaránt hetési gyökerekkel rendelkező beszélgetőpartner sem tudott egyértelműen dönteni abban a kérdésben, hogy valójában hány település tartozott egykor és tartozik ma ehhez a tájegységhez. A monográfia végül tíz települést tárgyal, melyek ma részben Szlovénia, részben Zala megye területén fekszenek. Ami biztos, hogy a történelem viharai által sokat háborgatott régió lakossága folyamatosan csökken. Göntérháza, Bödeháza, Nyakasháza és társaik egykor egy-egy nagyobb család tanyáiként gyarapodtak, amiben először az 1848-as szabadságharc hozott törést. A jobbágyfelszabadítással a nagycsaládok felbomlottak, több lett a lakóház.

Még nagyobb változást hozott az új trianoni határ meghúzása, amely államhatárral vágta ketté az évszázados kapcsolatokat. Jugoszlávia ráadásul betelepítésekkel szándékosan rombolta a magyar települések egységét. A huszadik századi diktatúrák pusztításai mellett a szlovének 1942. évi ki telepítése és a teljes perifériára kerülés is hozzájárult a rohamos népességcsökkenéshez. Az elszakított szálak összekötésére az uniós csatlakozás adott újra lehetőséget, amivel azonban még mindig nem élnek eléggé az e térségben élők.

Ha csak a hetési viseletre, hímzésre, hagyományokra, tájszólásra gondolunk, egyértelmű, hogy ennek a hányattatott sorsú, alig 1500-as népességű történelmi régiónak a tényleges méreténél sokkal nagyobb a kulturális kisugárzása. Hogy ez hogyan lehetséges, arra talán választ ad a mélyreható, vaskos monográfia, amely alapossága mellett is olvasmányos, ahogy Soós Mihály fogalmaz, olvasóbarát. Rengeteg archív és jelenkori kép és térkép gazdagítja, a történelem pedig személyes találkozások, interjúk során bontakozik ki. Nagy hiba lett volna ezeket az emberi vonatkozásokat kihagyni – véli a szerző, hiszen egy táj képe az ott élők szokásain, életén, tevékenységein, kultúráján keresztül rajzolódhat ki igazán. Akik hetési gyökerekkel rendelkeznek, a sorok között megtalálják felmenőiket.

– A legújabb korban két Hetés bontakozott ki, és még ma is kevés a kapcsolat a két elszakított rész között. Holott a túléléshez a közösség az út. Talán ez a könyv is összekötő kapocs lehet a két Hetés között, hiszen mindkét oldal életvitelét elmeséli, a kézművességtől a valláson át az épített örökségig – zárta a beszélgetést a szerző.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA olvashatják.