Budapest motorként gyorsította az első iparosítást
1873 és 1918 között Budapest sikerrel pótolta több száz év fővároshiányos magyar térszerkezetét, és motorként gyorsította a Monarchia magyar részének iparosítását, infrastruktúra-fejlesztését, polgárosodását és modernizálását.
Ezt egy sugaras, vasútra épülő térszerkezettel érte el, ahol minden Kárpát-medencei település, közvetlenül vagy közvetve, a Budapest-magra került felfűzésre. Ez egy erősen központosított térszerkezet volt, amit azonban akkor jól kiegyenlített a Kárpát-medence nagyvárosainak decentralizált hálója. Kassa, Pozsony, Fiume, Újvidék, Szabadka, Temesvár, Kolozsvár, Brassó, Gyulafehérvár, Székelyudvarhely, Nagyvárad, Beregszász, Munkács külön-külön és együtt egy Budapestet kiegészítő, sőt a központosítást kiegyenlítő városhálót alkottak. Ez a városháló szakadt szét Trianonnal. 1920 után a korábbi infrastruktúra, nyersanyag-források, piacok, munkaerő, egyetemi és középiskolai tudásháló, valamint a gyárak túlnyomó része a magyar gazdasági fejlődés számára elveszett.
1920-ban megszűnt az 1867 utáni magyar felzárkózás térszerkezete, mert felbomlott a Kárpát-medence egységes gazdasági tere.
Budapest növelte központi szerepét 1920 és 1990 között
Az új magyar térszerkezet a Trianon utáni 70 évben is fennmaradt. Budapest megtartotta, sőt növelte központi szerepét, de ezt már nem volt képes kiegyenlíteni a határ menti sávokban megerősített új nagyvárosi háló. A kényszerű, de helyes fejlesztési politika eredményeképpen felgyorsult Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Esztergom, Győr, Szombathely, Sopron fejlődése 1920 és 1945 között, de ezek nem pótolhatták a korábbi Kárpát-medencei nagyvárosi hálót. A háborús felkészülés nyomán új városi háló alakult ki a Veszprém–Győr–Székesfehérvár háromszögben, délen a zalai olajipar új településhálójában, de ezek sem enyhíthettek a Budapest-központú térszerkezeten. Mégis, döntően a határ menti új városháló dinamikus növekedési hatása és az agrárkonjunktúra nyomán 1936-ra Magyarország eddigi legjobb felzárkózási eredményét érte el a mai EU-országok akkori átlagának 83 százalékos szintjével (2020-ban ez az érték 74 százalék volt).
Később az 1945 után több hullámban végrehajtott iparosítás újabb városokat kapcsolt be a térszerkezetbe – például Diósgyőr, Dunaújváros, Százhalombatta, Tatabánya, Paks – de ezek sem oldhatták fel a Budapest-központú térszerkezetet. A piacgazdaságot és demokráciát nélkülöző rendszer önmagában is alkalmatlan volt a gazdasági felzárkózásra (1990-ben az akkori EU-átlagnak már csak az 57 százalékát értük el), ami ráadásul elfedte a Budapest-központú térszerkezet visszahúzó hatását. A diktatúra és a tervgazdaság nagy államot épített erős Budapest-központtal, ami „vízfejjé” és teherré vált a gazdaság számára.
Az átmenet évtizedeinek átmeneti térszerkezete
Az 1990 és 2010 közötti átmeneti két évtizedben továbbra is érvényesült a Budapest-központúság, de több kiegyenlítő változás is elindult. Az önkormányzatok saját vagyont kaptak, a külföldi zöldmezős ipari beruházások az autópályák mellé érkeztek, megnőtt a Budapesten kívül működő nagy egyetemek gazdasági jelentősége és a Győr–Budapest–Kecskemét földrajzi sáv egy fejlett „banán-formát” (Cséfalvay Zoltán nyomán) vett fel. Mindez együtt sem volt azonban elég a Budapest-központú térszerkezet kiegyenlítésére. Így a gazdaságpolitikai hibák mellett az „egyensúlytalan” térszerkezet a döntő, ám rejtett oka annak, hogy 20 év alatt csak 9 százalékkal (57 százalékról 66 százalékra) közeledtünk az EU átlagos fejlettségi szintjéhez.
Egysugaras térszerkezetből a városhálók hálózata felé
2010-ben egy új, várhatóan 2030-ig tartó fejlődési szakaszt nyitott Magyarország. A pénzügyi egyensúlyok helyreállítása és a növekedési fordulat után a 2010 és 2019 közötti évtizedben elértük az EU-átlag 73 százalékos szintjét, ami a Trianon utáni 100 év legjobb évtizedét jelenti. Ennél jobb eredményt is elérhettünk volna, ha az egyensúly helyreállítása utáni növekedési fordulatot egy teljes versenyképességi fordulattal egészítjük ki (az EU-átlag 86 százaléka körül lehetnénk, még 8 százalékkal lemaradva a csehektől). A versenyképességi fordulat a mostani évtizedre maradt.
Van azonban egy további rejtett oka is annak, hogy nem használtuk ki jobban a 2010–2019 közötti évtized kivételesen jó lehetőségeit: ez a térszerkezeti-patthelyzet. Bár mára a politika, a kormányzás, sőt az üzleti szektor is tisztában van azzal, hogy a Budapesten kívüli világ az igazi forrása a fenntartható magyar felzárkózásnak, de még elmaradt ennek az érvényesítése a térszerkezet jövőjét meghatározó döntésekben. Az 1949–1989 közötti diktatúra és tervgazdaság talán utolsó maradványa az országra ránehezedő főváros.
A gazdaság és a pénz világa azonban folyamatosan jelzi, hogy változtatni kell a még mindig érvényesülő Budapest-központúságon. A külföldi feldolgozóipari beruházások döntő többsége a Budapesten kívüli gazdasági térbe érkezik, így az FDI már a fővároson kívüli városhálókra szavazott. A dinamikus, exportáló középvállalatok és kisvállalatok zömében szintén a fővároson kívüli térben fejlődnek. A második központi város, Debrecen felemelkedése, a dinamikus középvárosok – Győr, Kecskemét, Gödöllő, Veszprém, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Zalaegerszeg – kiemelkedése már jelzik, hogy a decentralizált városhálók vezetnek a siker felé.
De eközben Budapest is jelzi, hogy már nem képes a felzárkózás gazdasági motorjaként működni. A főváros nem volt képes egy innovatív, vonzó start-up ökoszisztémát kialakítani, nem hajtott végre fordulatot a minőségi turizmus irányába, nem lett európai egészségváros, néhány fővárosi egyetem kivételével (Semmelweis, ELTE, Műegyetem) nem lett európai tudásközpont, nem épített okosvárost és nem volt képes ingatlanállományának európai fővároshoz méltó megújítására sem.
Budapest ugyanakkor azt is jelzi, hogy mit tud felajánlani a felzárkózáshoz. A főváros vonzó kulturális központ, érdemes ezért mindent, ami kultúra fejleszteni. Turisztikai vonzereje erős, ezért a minőségi turizmust is érdemes fejleszteni. Felsőoktatási és középiskolai központ, ezért egyetemeinek és középiskoláinak megerősítése a felzárkózás kitörési pontja lehet. Lehet még részben európai, regionális egészségközpont és építhet még okosvárost is.
A fenntartható magyar gazdasági felzárkózást azonban már nem lehet egy Budapest-központú térszerkezetre bízni. Az 1920 után megerősödött határ menti nagyvárosok fejlesztését, az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér megépítését, a hazai középvárosok felgyorsított fejlődését, a Budapestet körülvevő „patkó” vagy „csapágy” (Csizmadia Norbert nyomán) városok megerősítését és összekötését, valamint a „körkörös” közlekedési infrastruktúra megépítését érdemes a térszerkezeti irányváltás középpontjába állítani.
P.S.
„A háló/hálózat lényege, hogy minden csomópontja lehet az egész központja” – 21. századi alaptörvény.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke
A Magyar Nemzeti Bank elnökének összes írása a magyarnemzet.hu/rovat/PC19 oldalon olvasható.
Borítókép: exkluzív gyárlátogatással egybekötött sajtótájékoztató a békéscsabai Bonduelle gyárban. (Fotó: Havran Zoltán)
