Európa sorsa 1917-ben és azután dőlt el, amikor több mint egymillió amerikai katona lépett európai földre (George Friedman alapján), azóta Európa történelmét valójában Amerikában írják. A három világháború, Európa kettéosztása, Németország 1949 utáni újjáépítése, az európai integráció, a német újraegyesítés, az euró bevezetése utáni EU-válságok és az EU-tagállamokon belüli politikai változások aligha választhatók el Amerika nemzetstratégiai döntéseitől.
Németország – az EU legerősebb gazdasága – lényegében megszállt ország és az EU nem szuverén döntéshozó. Ezek a 2030-ig terjedő időszak döntő kiindulópontjai. Az EU jövőjét az amerikai nagystratégia határozza meg, nem egy-egy tagállam külön, vagy az EU együtt. Amerika érdekei világosak: nem egységesülhet egy hatalom alatt Eurázsia, a dollárnak nem lehet alternatívája az euró, nem kívánatos a német–orosz gazdasági híd, és már nem szükséges egy erős, tehát egységes Európai Unió.
Az EU kudarcai hibás stratégiai döntésekből erednek
Európa – különösen a vezető gazdasági térsége, Nyugat-Európa – addig volt sikeres az 1945 utáni mintegy 75 évben, ameddig nem ment szembe Amerika érdekeivel, az amerikai nagystratégiával. Az első kisiklás 1970 körül történt, amikor a németek és a franciák visszautasították az amerikai államkötvények vásárlását. Erre jött az aranyalapú pénzügyi rendszer megszüntetése 1971-ben, majd a kettős olajárrobbanás. A második kisiklás a szovjet világrendszer megszűnése után egy új rivális világhatalom, az Európai Egyesült Államok álmának az elfogadása volt, ennek részeként pedig a dollárt kihívó euró létrehozása.
Az EU kudarcainak másik forrása, hogy nem ismeri fel az amerikai hadviselés eszközeit és nem próbál a mára kialakult történelmi hátrányából – ott, ahol lehet – előnyt kovácsolni. A görög pénzügyi válságot a görögök eurózónából való kiléptetésére kellett volna felhasználni, megteremtve az eurózóna későbbi kettéválásának technikai feltételeit. A folyamatos migrációs válságot a határok tényleges megvédésére kellene használni, közben megteremtve a minőségi munkaerő bevonásának politikai feltételeit. A belső népesedési válságra egy hatékony közös demográfiai eszköztár lenne a válasz. A digitális korszakra egy nagy méretű, közös digitális programmal lehet válaszolni. Nem minden amerikai döntésre van jó európai válasz, de sokkal többre, mint gondolnánk.
