Kampányt indított északi barátainknál az életellenes liga, a legújabb követelésük pedig az, hogy tagadd meg a hited, az egyházad, csak azért, hogy nekik kedvezz! Lengyelország – hazánk mellett – a világforradalom legújabb célpontja.
A második évezred harmadik évtizedében Engels gondolatai (ismét) utcára vonulnak, és most épp Varsó az ütközőzónája az értékeknek és a tébolynak. A XIX. századi kommunista filozófus felismerte ugyanis, hogy a család a társadalom legelemibb alkotóeleme, így a szép, új világ csak annak lebontásával, de legalábbis átalakításával jöhet létre. Ennélfogva több mint egy éve zajlanak – a nyugati sajtó és hazai leágazásai szerint – a „nőjogi” aktivisták tüntetései, akik nem mást szeretnének, mint az abortusz teljes körű legalizálását. Azóta törnek éktelen haraggal az ártatlan életek ellen, hogy tavaly a PiS, a lengyel kormánypárt keresztülvitte pályafutásának legszebb és leghúsbavágóbb törvényét: az abortusztilalmat.
Hogy mi a baj az abortusszal, hogy a haladó Nyugat fejlett tudományának miért élet egy baktérium a Marson akár, de egy szívdobbanás a Földön nem, az egy merőben más írást is érdemelne. Most tényleg ne is említsük azt, hogy az emberi élet – a keresztény egyházak tanítása és Magyarország Alaptörvénye szerint is – a fogantatással kezdődik, és azt az Axióma csapata tökéletesen bemutatta pár percben.
A lengyel aktivisták most azt követelik, hogy az eljövendő népszámláláson ne vallja magát senki katolikusnak, mert a PiS, ez a mocskos undorító fasiszta brigád, a lakosság 96 százalékát kitevő római katolikus hívekre „alapozza” az abortusztilalmat. Az fel sem merül bennük, hogy talán azért választották meg az emberek a Jog és Igazságosság pártját, mert értékegyezés van? Pár száz lengyel aktivista hangja szerintük nagyobb, mint az ország majd egészének hite és vélekedése erről az alapkérdésről.
Mivel ennek a maroknyi, de annál hangosabb „nőjogi élharcosnak” a hite csak az állandó forradalomban van, ezért nem tudták elképzelni, hogy legutóbb az emberek nem csupán automatizmusból, hanem meggyőződésből ikszelték be a felekezeti hovatartozásukat. Inkább tagadják el a lengyel társadalom vallási és kulturális hovatartozását, csak hogy az ő, attól teljesen elrugaszkodott és azzal éles ellentétben álló ideológiájuknak legyen egy kis mondvacsinált hátszele. Ezért is indították kampányukat, hogy az emberek semmiképp ne vallják magukat a római katolikus egyház tagjainak, hanem – ha már mindenképp és nagyon muszáj, akkor – jelöljenek annyit, hogy keresztények.
