„A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!” Kádár János mint gasztroblogger? Hm… Mindenesetre ez valakinek nagyon megtetszett. Úgy hívják, hogy Jakab Péter. Ő most szentül hiszi, hogy a magyar emberekhez nem a rasszizmuson, hanem a hasán keresztül vezet az út. Párizsi, Piros Arany, krumplis tészta, lecsó és legújabban menzakoszt. Most ez tűnik nyerőnek. Ezzel nem is lenne semmi baj, ki mondaná, hogy nem tesz időnként a saját vagy gyermeke kenyerére párizsit.

Jakab Péter azonban lemaradt. Nem sokkal, csak egy fényévvel. Hiszen hű szövetségesei azt hirdetik, hogy ők képviselik a XXI. századot. Ő ezt elhiszi, hiszen kéz a kézben járnak, ha éppen nem fojtják meg egymást egy kanál vízben valamelyik rájuk bízott település önkormányzatában. Nem, az idő kerekét nem szabad és nem is lehet visszaforgatni. Jakab Péter minden egyes vacsoracsatája egyenlő a magyarok lenézésével. Nem Piros Aranyból van az olimpiai aranyérem és bőven magunk mögött hagytuk a „krumplileves legyen krumplileves” korszakát.

Magyarország él és virul. A Balaton megtelt, a horvát tenger mellett mindenhol magyar szót hallani, a fesztiválokra özönlik a közönség, miközben mindenki építi a jövőt és sokan azt számolgatják, hogyan kapják meg az államtól a több tízmillió forintnyi otthonteremtési támogatást, amelyre a világ egyetlen egy országában sincs példa. Ma annyian dolgoznak, mint a rendszerváltáskor. A bérek emelkedését a járvány sem törte meg, a magyar gazdaság növekedésére az egész világ felfigyelt.

Jakab Péternek javaslom, hogy nyisson egy éttermet. Olyan retrósat. Ő felelne az étlap kínálatáért, míg Gyurcsány Ferenc az itallap felhozatalát gondozná. Szombat esténként slusszpoénként FeGyőr pedig éjfélkor belefújna a szondába. Ez lenne az ő momentuma. Persze nem ez a XXI. század Magyarországa, de mindenki jól járna, mert mindenki a helyére kerülne.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!