Csökkentsük nullára a halálos közlekedési balesetek számát Budapesten! – hirdetik Karácsony Gergely plakátjai városszerte. Régi vesszőparipája ez a hiperpasszív nyelvtudású főpolgármesternek, és kivételesen még azt is megkockáztathatjuk, hogy igaza van, ha máshogy nem is, legalább elméletben.
Valóban, ki ne akarná, hogy ne haljon meg senki a közutakon? Ez kétségtelenül rokonszenves célkitűzés, akárcsak a világbéke, az ingyensör és az örök élet. Sajnálatosan a realitása is ugyanennyi.
Van ugyanakkor ebben a célkitűzésben valami sunyiság is. Közismert ugyanis Karácsony beteges autó- és autóvezető-ellenessége – holott a metró, a busz, a villamos ugyanúgy elütheti a figyelmetlenül közlekedőket, néha sajnos a szándékosan eléjük ugrókat. Hogy a járdákon, zebrákon, piros lámpákon átszáguldozó, potenciális életveszélyt jelentő biciklistákról ne is beszéljünk. (Miskolcon néhány hónapja egy ráadásul priusszal terhelt biciklis futár úgy ütött el egy idős hölgyet, hogy az áldozat elestében beverte a fejét a járdába, és meghalt.)
Karácsony tehát még akkor is szemforgató és demagóg, amikor akár igaza is lehetne. Ez nagyon jellemző rá. Rájuk.
A kezdeményezés ugyanakkor elgondolkodtató. Ma Budapest libsi vezetése elszántan üldözi az autósokat, dühödten védelmezi az utolsó csenevész bokrot is, van már méhlegelő és állatvédelmi megbízott – mindennek és mindenkinek joga és képviselete van, csak fehér, keresztény, heteroszexuális, jobboldali férfinak lenni nem könnyű, de semmi gond, nincs sértődés, csak leíró jelleggel megállapítjuk. Végül is egy Niedermüller nem ellenfél, mert ellenfél csak valaki lehet.
