idezojelek

Gyurcsány Ferenc ismét borította a bilit

Megint kikotyogta.

Csépányi Balázs avatarja
Csépányi Balázs
Cikk kép: undefined
Fotó: Soós Lajos

Azt szokták mondani, hogy a bűnelkövető mindig visszatér a tett színhelyére. Ebben lehet igazság, hiszen nem csak a krimikben fordul elő ilyesmi. Ugyan a mi tettesünk, Gyurcsány Ferenc el sem ment a helyszínről, úgy próbálta meg tisztára mosni magát, most mégis kikotyogta az igazságot. Ömlengő posztban szólt a híveihez, és bizony minden szavára ráismertünk, pont a saját miniszterelnökségének a visszásságait vázolta, csak éppen fordított előjellel, azaz a mostani kormánynak tulajdonítva azokat, érdemes egy kicsit elemezni a nagy gondolkodó mondatait.

„A szellem ereje tisztaságában rejlik. Zavart gondolatnak a tetszetős ruha is csak könnyen feslő álca. Kormányzás nincs azt vezérlő politikai filozófia nélkül. Hamis filozófia viszont hamis útra vezet. Az önkény hatalmát csak a személyes felelősségét elhazudó mondja a közös cselekvés képességének. Ha eltéved a gondolat, akkor elfajzik a cselekedet. Elfajzott cselekvésből mocskos kormányzás lesz. Lett. Itt tartunk."

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK vezér elhíresült őszödi beszédéből pontosan kiderül, hogy mit is ért ő tisztaságon és vezérlő filozófián:

„ (…) Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (…)"

Végezetül az önkény hatalmáról papol. Pont ő, aki a demokrácia jegyében embereket veretett véresre, szemeket lövetett ki. 

Nevetséges!

Gyurcsány ezzel az irodalmi magasságokba szánt, álszent bejegyzésével nem írta be magát a nagy költők sorába, sokkal inkább kiborította azt a bizonyos bilit, újból megmutatva a magyar embereknek, hogy milyen politikus és milyen ember is ő valójában.

Itt tartunk, zárja a sorait. Ebben igaza van, itt tartunk: ma ő pontosan ott van, ahova az emberek küldték. Ott van, ahova való, a politika szemétdombján.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka felszólal a Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről szóló javaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. június 13-án. (Fotó: MTI/Soós Lajos )

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.