Nézegetem a Chelsea–Liverpool Premier League-mérkőzés BLM-szertartásáról készült felvételt és csóválom a fejem. A játékosok egyik része – miként Szoboszlai Dominik is – a bal, a másik a jobb térdére rogy le, Mohamed Szalah meg úgy gubbaszt, mint amikor a gyerekek nyuszi ül a fűbent játszanak. Másfelől van, aki felemeli, van, aki leszegi a tekintetét, a hazaiak egyik embere mintha egyenesen a cipőfűzőjével babrálna.
Hol itt az egységes rend?
A szertartás ugyanis attól szertartás, hogy adott, mindenkire nézve kötelező rendje van. A koronázási szertartásnak (ordo coronationis) például könyvtárnyi az irodalma, tilos az abban foglaltaktól eltérni. A magyar történelemből továbbá azt is tudjuk, hogy a különféle aktusokon felül a király koronzása három további feltétel együttállása esetén volt csak érvényes: ha annak eszköze a Szent Korona, helyszíne a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika, személye pedig az esztergomi érsek volt. Trónviszályhoz, sőt háborúhoz vezetett, ha valaki ezek együttes teljesülése híján kívánt uralkodni, Károly Róbert történetesen csupán harmadik nekifutásra vált hivatalosan is Magyarország királyává.
Amikor a BLM a sportesemények már-már kötelező, de legalábbis elmaradhatatlan kellékévé emelkedett, olyan áhitat övezte, mint a himnusz eléneklését, a majd egyperces ceremónia során mindenki átérezte annak súlyát, hogy George Floyd csupán a WASP-törvényalkotás kirekesztő és eltörlésre ítélt szellemisége folytán tekinthető köztörvényes bűnözőnek, valójában hős, szabadságharcos.
Ma már a térdelés olyan, mint egy gimnasztikai gyakorlat, a fiúk leereszkednek fél térdre, gyorsan felpattannak, sípszó, s már kezdődik is a meccs. A testbeszéd legalább olyan árulkodó, mint a megrázó vallomás, a játékosok többségének kissé unott, kényszeres mozdulata a szertartás magasztosságának egyfajta tagadása. A BLM nem hogy 2023 nyarára, már tavaly kiüresedett, maguk a fekete játékosok szorgalmazták az eltörlését, mert átélést mímelni rosszabb, mint azt tagadni.
Van-e tehát jelentősége annak, hogy Szoboszlai Dominik a társaihoz hasonlóan féltérdre ereszkedett?
Ugye, hogy nincs. Miként – utólag már ezt is pontosan tudjuk – annak sem, hogy a Liverpool korábbi csapatkapitánya, a nyáron Szaúd-Arábiába szerződött Jordan Henderson többször hitet tett az LMBTQ-jogok mellett. Ez is, az is kényszer, a különbség csupán annyi, hogy egyik-másik mennyire kínos, kellemetlen.
