Hogy lesz ebből vb? Rossi rekordot döntött, majd lehűtötte a magyar kedélyeket
A magyar válogatott úgy nyert 1-0-ra Örményország vendégeként a vb-selejtezők F csoportjában, az 5. fordulóban, hogy a második félidőben szenvedett, a hazaiak könnyen egyenlíthettek volna. Marco Rossi nem érti, szünet után mi történt a csapatával. A szövetségi kapitány büszke a rekordjára, de a siker dacára sötétebben látja a világbajnoki esélyeinket, mint a találkozó előtt.

Kijutunk-e a vb-re? Rossi most pesszimistább?
Marco Rossi persze maga is tudja, a győzelemmel a magyar válogatott közelebb került ahhoz, hogy a második helyen végezzen az F csoportban, de persze még nem könnyebbülhet meg.
– Ha Portugália nem nyer Írország ellen, akkor úgy kell tekintenünk vasárnap az írek elleni meccsre, mintha egy döntő lenne. Nagyon akarjuk, hogy negyven év után ott legyünk világbajnokságon – fogalmazott Rossi.
A világbajnoki esélyekről pedig egészen borúlátóan beszélt.
A portugálok elleni találkozó után bizakodó voltam, most sokkal pesszimistábban látom az esélyeinket arra, hogy kijussunk a világbajnokságra
– jegyezte meg.
Annyiban igaza van Rossinak, hogy a pótselejtezőkön a Jerevánban mutatott teljesítmény kevés lesz.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!