Megfogadtam, hogy az ünnep alatt nem nézem meg Havas Henrik Facebook-oldalát. De egy ismerősöm átküldte az egyik pár nappal ezelőtt született posztját, amire muszáj vagyok reagálni. Az öntömjénező bejegyzéseire már nem érdemes reagálni, mert azok mindennaposak. A kormányt ostorozó, pikírt, pökhendi, és ami a legnagyobb baj, igaztalan kinyilatkoztatásai is unalmasak már. Azonban ez a barátom által a figyelmembe ajánlott bejegyzése azon túl, hogy magán viseli a szokásos Havas-jegyeket, sokkal messzebbre merészkedett, túllépett egy határon.
Havas a posztjában egy L.L. Juniorral készített interjúról ír, ahol a rapper Győzikéről azt mondta, hogy vicces, Mága Zoltánról pedig, hogy nagyon büszke rá, hogy Donald Trumpnak játszott. A tanár úrnak több se kellett, elmondta a véleményét:
„(…) Nagyon röviden: magam is támogatom a magyarországi cigányok körében az edukációt, de ez nem annyi, hogy tessék iskolapadba ülni, tanműhelyben elsajátítani szakmai fogásokat! Nem! Az edukáció a cigány gyerekek nevelését kell hogy jelentse! Előbb a nevelés, aztán az oktatás! (…) L.L. Juniornak csak azt tudom mondani, amit annak idején az egyetemen a hallgatóimnak: ahhoz, hogy sikeresek legyünk, nem elég, hogy jók és ügyesek vagyunk, egyvalami nélkülözhetetlen, ez pedig nem más, mint az ízlés. Szerintem erről nemcsak a vicces Győzike meg a tehetséges és ügyes Mága Zoltán nem hallott, de még L.L. Juniornak sem hívták fel rá a figyelmét.(…)”
További Poszt-trauma híreink
Gyakorlatilag azt írta a tanár úr, egy kalap alá véve az említett közszereplőket, hogy nincs ízlésük. Élünk a gyanúperrel, hogy Mága Zoltán és Győzike miért került Havas céltáblájára. Mága vette a bátorságot és a gyűlölt Trump előtt zenélt, Gáspár Győző pedig kinyilatkoztatta a politikai szimpátiáját. Szegény L.L. Junior pedig azért, mert megvédte őket. Arról azonban ne legyen kétségünk, ha történetesen Mága Biden előtt zenélt volna és Győzike egy DK-rendezvényen tűnt volna fel, mindjárt nagyszerű ízlésűek lennének a tanár úr szemében.
További Poszt-trauma híreink
Még jó, hogy nem Havas ízlése a mérvadó, mert akkor a nagyképű, ellenszenves, baloldali sznob lenne az etalon.
Ugye, ezt nem szeretnénk?
Borítókép: Havas Henrik (Forrás: YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Váratlan támogatás érkezett Orbán Viktornak, nem akárki állt mellé
Meglepő üzenet érkezett.

Nem akárki buktatta le Magyar Pétert, hatalmas rajongója tett keresztbe a Tisza Pártnak
Az agresszív zsebmessiás ennek nagyon nem fog örülni.

Az öt legjobb Gérard Depardieu-film – Cyrano de Bergerac + videó
Egy szenvedélyes, költői erejű történet a szerelemről, önfeláldozásról és a belső szépségről.

Lecsapott a gonosz Orbán-gyűlölő, sokba fog ez Magyar Péternek kerülni
Ennek sírás lesz a vége.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter a szilveszteri virsli mellé egy hatalmas nyaklevest kapott
Már Pulai is…

„Ami volt, ugyanaz lesz majd…” (A közeledő új év elé)
A manhattani és londoni Cityben gurgulázva röhögnek és térdüket csapkodják.

Karácsony díszkivilágított villamosa elütheti Magyar Pétert
Valamikor hónapokkal ezelőtt megírtam már, hogy Karácsony villamosa üti el Magyar Pétert. Akkor a tiszás ismerőseim lehülyéztek, hogy ez valami fideszes akarat, szándék. De nem.

Hatalmas a balhé, Gyurcsány bizalmi embere nekiesett Lendvai Ildikónak
Vihar a baloldalon.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!