Egy fiatalember bement egy lap szerkesztőségébe, bemutatkozott, megadta elérhetőségeit, telefonszámát, e-mail-címét, s közölte, hogy akár bíróságon is hajlandó bizonyítani mindazt, amit mond.
Lakatos Márkról volt mondanivalója.
A „gyermekvédelmező” Lakatos Márkról. S ha már ott volt, be is mutatta néhány sms-váltását ezzel az emberrel.
Egy fiatalember bement egy lap szerkesztőségébe, és kipakolt. Mert nem bírta elviselni, ki tetszeleg most éppen a gyermekvédelmező szerepében. Ez a fiatalember nem lett öngyilkos, hála istennek neki nem is lett volna miért. Egészséges, normális értékrendű, biztos családi hátterű fiatalemberről van szó, akivel nem történt meg a szörnyűség, mert nem történhetett meg. De erre még visszatérünk.
Induljunk el kicsit messzebbről!
Nem tudom, mi az oka, de a homoszexuális szubkultúrában (fogalmam sincs, miért kell ezt bármiféle kultúrának nevezni, de nincs rá most jobb kifejezésem) valamiféle fétis, státusszimbólum a „fiatal fiú”. A homokosok fiatal fiúkat akarnak. S természetesen nem állítom, hogy minden homokos pedofil vagy „ephebofil” (ez a fedőneve a bizonyos kor feletti pedofíliának), de azt állítom, hogy a pedofilok között felülreprezentáltak a homokosok.
Csak az elmúlt egy hónapban kibukott pedofilügyek elkövetői – az óbudai óvoda mocskos állatjától a szigetszentmiklósi mocskos állatig – kivétel nélkül homokosok.
Ilyen véletlenek pedig nincsenek.
És akkor térjünk vissza Lakatos Márkhoz. Lakatos Márk tavaly év végén ezt nyilatkozta a Válasz online-nak – hát mi másnak, persze –: „Én aztán senkinek sem mondtam soha, hogy legyen meleg. Ahogy arra sem kértem senkit, hogy a szexuális orientációmat értékelje vagy bármire átneveljen.”
Milyen dicséretes. És akkor nézzük a valóságot. A lap szerkesztőségébe besétáló fiatalember bemutatta, milyen üzeneteket küldött neki Lakatos Márk, amikor ő – mármint a fiatalember – 15-16 éves volt. A fiatalember elég egyértelműen jelzi már az elején, hogy ő heteroszexuális: „alakul egy lány”, írja Lakatosnak, amire a következő válasz érkezik: „Attól még lehet. Ez baráti ügy.” A fiatalember – mondom, egészséges, normális srácról van szó, normális családi háttérrel – intelligens módon és még egyértelműbben közli Lakatossal, hogy nem, ezt írja: „Mindenkinek máshol vannak a barátság határai.” Mire érkezik a válasz: „A határokat át kell lépni.”
Itt álljunk is meg egy pillanatra! Álljunk meg ennél a nyomorult, beteg, ócska közhelynél, amely ennek a szubkultúrának, ennek a celebvilágnak egyik legkedveltebb frázisa, üressége. A határokat át kell lépni. Tényleg? És miért is? És mely határokat? Minden határt? És mi okból, mi célból? Azért, hogy minden beteg, perverz állat szabadon kiélhesse a vágyait?
S vajon milyen módon rezonál a „lépd át a határokat” egy amúgy is sérülékeny, eo ipso lázadó kamasz lelkében? Egy kevésbé erős, labilis, rendezetlen családi hátterű kamasznál beválhat ez a közhely? S amúgy mivé lesz a világ, ha átlépjük a határokat?