Betiltja az MCC konferenciáját.

Megérkeztünk. Hajdúnánásból Brüsszelbe. 1980-ból 1980-ba. Dr. Papp Imre r. szds. kapitányságvezető, a Hajdú-Bihar megyei Tanács VB, valamint a Városi Művelődési Központ elvtársai és elvtársnői ma Brüsszelt, az EU-t, a Nyugatot irányítják, igazgatják, a lebontott berlini fal helyén akadálytalanul vonult át minden sz…r Nyugatra.

Eddig nem értettük a jogállamot. Végre értjük.

És Emir Kir egészen pontosan el is magyarázta, amikor megindokolta az MCC konferencia betiltását. Tessék nagyon figyelni, részletek következnek a kommunista leveléből:

„A rendezvényen össze akartak gyűlni a konzervatív jobboldal, a vallási jobboldal és az európai szélsőjobboldal képviselői.

A nemzeti konzervativizmus nemcsak etikailag konzervatív, hanem a nemzeti szuverenitás védelmére összpontosít, ami többek között euroszkeptikus hozzáállást is jelent.

Nyilvánvalóan provokatív és diszkriminatív jellegű, hogy az érintett személyiségek között vannak olyanok, akiket tradicionalistáknak, homofóboknak, az emberi jogokat és a kisebbségeket nem tisztelőknek tartanak; idesorolható a politikai iszlámról szóló vitatott művek szerzője is.”

Ez be van tiltva. S hogy kik is ezek a betiltott emberek? 

Suella Braverman volt brit belügyminiszter – legyen ő a Dinamit.

Eric Zemmour – HBB.

Mateusz Morawieczki – Edda.

Orbán Viktor – Beatrice.

„Amíg van kenyér, s a disznó kövér, / Mondd, kit érdekel, mondd, kit érdekel, / Óóó, mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én?” – énekelte Hobó 1980-ban. És tényleg, a mai Nyugaton még álldogál a jólét, még ha inog is, hát kit érdekel, hogy ki kicsoda? Így aztán, a woke idióták, a genderszakos barmok, a neokommunisták (bár ilyen nincs, kommunistából csak régi van) meg az eltakarítandó, terrorista „antifák” szemszögéből mindenki szélsőjobboldali.

„Hitványak az álmok, ha mindent eltakartok. / Fekete függöny mögé zavartok, rosszak. / Könyöröghetek bárhogy, / Éles késsel rám vadásztok / Ha megtaláltok, kicsináltok, rosszak” – énekelte az Edda, s ez ma minden normális ember alapélménye.

„Mer' elfogyott a türelmed már, / Pedig szabad a csók, szabad a tánc, / Száz éve Párizsban az volt a jó, / A kommün ezért kötelet adott. / Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, / Nyolc óra szórakozás. /  Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, / Nyolc óra szórakozás. / A kocsmában, ott van a nagy élet, / Tompulnak az agyak, élesek a kések, / Sűrű a levegő az olcsó sör szagától, / Eleged van már e kib…ott világból” – énekelte a Beatrice, és ennél tökéletesebben nehéz lenne megfogalmazni a mindent. Az összes illúzióvesztésünket, kiábrándulásunkat, utálatunkat és megvetésünket az egész woke világ iránt.

Megérkeztünk. Hajdúnánásból Brüsszelbe. 1980-ból 1980-ba.

De legalább végre értjük a nyugati jogállamot.