idezojelek

Donáth és a Momentum csúfos veresége, megbukott a magyargyűlölet

Azt kapták, amit érdemeltek.

Felhévizy Félix avatarja
Felhévizy Félix
Cikk kép: undefined

Vége a hosszú és embert próbáló kampánynak. Felhévizy úgy döntött, hogy pár napra elutazik a Balatonhoz kipihenni a fáradalmait. Éppen a bőröndjét próbálta lezárni, amikor kopogtak az ajtaján. Reinfrank néni volt az, pont úgy, mint a választások napján. A ház kedves hírmondója és egyben a körzetben megalakult Orbán Viktor Akciócsoport vezetője a kezében egy nagy tálca süteménnyel érkezett.

– Üdvözlöm, Félix, látom nyaralni készül. Most sült ki a kapros túrós lepényem, még meleg, csomagolja be és vigye el magával, jól fog jönni, istenien sikerült – mondta fülig érő mosollyal Reinfrank néni, majd a következőképpen folytatta a monológját: – Meg sem tudtuk beszélni a vasárnapi választás eredményét. Szerkesztő úr, ismét győztünk, ez a legfontosabb, több mint kétmillió ember állt ki a béke mellett. Ez fantasztikus eredmény. A kormánypártok megnyerték a maratoni küzdelmet. Egy országgyűlési választáson a parlamenti mandátumok kétharmadát (135 mandátumot) is megszerezhette volna a Fidesz–KDNP az EP-választáson vasárnap elért eredménnyel, olvastam a Nézőpont Intézet elemzését. Voltak természetesen olyan polgármesteri választások országszerte, amiknek nem örülünk annyira, de összességében ezen a fronton is javítani tudtunk. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azonban amiért a legboldogabb vagyok az az, hogy a Momentum ilyen csúfos vereséget szenvedett. Félix, maga ismer engem, nagyon szerem az embereket. El tudok beszélgetni baloldali érzelmű polgárokkal is a piacon vagy bárhol az utcán, de ezt a két hölgyet, akik a Momentum színeiben Brüsszelben ténykedtek, egész egyszerűen nem szíveltem. 

A legnagyobb vesztes a Momentum, ezt bátran kijelenthetjük. Donáth Anna pártjának nem sikerült elérnie az ötszázalékos küszöböt, így elveszítették a két EP-helyüket. A párt brüsszeli előretolt helyőrsége azon ügyködött nap mint nap, hogy lejárassa a saját hazáját, és mellette minden eszközzel azért harcolt, hogy Magyarország még csak véletlenül se kapja meg a neki jogosan járó pénzeket. Felváltva szólaltak fel, amikor csak tehették, a saját nemzetük ellen. Ami a legszomorúbb az egészben, hogy még büszkék is voltak arra, amit a saját hazájuk ellen tettek.

Ezt a nemzetrontó politikát elégelték meg az emberek, és gyakorlatilag elzavarták az Európai Unió közeléből Donát Annát és Cseh Katalint a tegnapi választáson. Szerkesztő úr, az a helyzet, hogy végre megbukott a magyargyűlölet. Donáth Anna lemondott, nem is tehetett mást ezek után. Azonban az ön tiszteletre méltó kollégáját, Pilhál Györgyöt idézve, el lehet képzelni, milyen állapotok uralkodhatnak a Momentum háza táján, ha már úgy fest, hogy ismét Fekete-Győr András lehet az elnök a tisztségről lemondó Annácska helyett. Ez legyen az ő dolguk, mi örüljünk az újabb győzelmünknek. Drága Félix, fogyassza egészséggel a süteményt és pihenje ki magát.

– Nagyon szépen köszönöm, Reinfrank néni, vigyázzon magára – mondta kissé meglepetten Felhévizy, mire a ház hírmondója kacsintott egyet és integetve eltűnt a lépcsőfordulóban.

A hírlapíró bevitte a konyhába a valóban még meleg túrós lepényt és azonnal beleharapott az egyikbe. Majd miután konstatálta, hogy Reinfrank néni ezúttal is mesterművet alkotott, bement a szobába és folytatta a pakolást. Azt mondják, szép idő lesz a jövő héten.

Borítókép: Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetője (balra) és Donáth Anna Júlia, a párt alelnöke, mandátumot szerző képviselők a Momentum Mozgalom eredményváró rendezvényén a Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti választás napján, 2019. május 26-án (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

Magyar Péter varázstalanítja magát

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Szeretetország eljő érted!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Lenin is globalista volt

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A nemzeti kormány felelősségéről

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.