Gyakorlatilag teljesen eltűnt a régi baloldal, a Tisza Párt felzabálta őket. Talán egyedül a DK mutat halvány életjeleket. Ez lehet a hátterében a szemünk előtt kibontakozó botránynak.

További Poszt-trauma híreink
Durván összerúgta a port Márki-Zay Péter a Demokratikus Koalíció két politikusával, Dobrev Klárával és Rónai Sándorral. A bukott miniszterelnök-jelölt azt állította, hogy a két politikus Gyurcsány Ferenc visszalépése óta nem csak munkatársi viszonyban van egymással, amit mindketten tagadtak és heves visszatámadással válaszoltak. Dobrev Klára a közösségi oldalán úgy fogalmazott:
„Márki-Zay Péter úgy viselkedik, mint egy gátlástalan kukkoló!”.
Rónai Sándor még ennél is tovább ment, a következőt üzente Márki-Zay Péternek:
Figyelj rám, te gyermekverő tolvaj, te nárcisztikus pszichopata!
A Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjének durva kifakadása nem véletlen. A hódmezővásárhelyi polgármester korábban a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban azt állította: a korábbi EP-képviselő szerelmi viszonyt kezdett Dobrev Klárával, a DK jelenlegi elnökével.
További Poszt-trauma híreink
Mások magánéletében vájkálni nem szép dolog, de Márki-Zayt ismerve ez nem meglepő. Több olyan kijelentése is volt korábban, amikor magánéleti szálakat is megemlített.
Most azonban többről lehet szó. Mint ismert, Márki-Zay Magyar Péter-imádó, a saját politikai formációjával el sem indul, a Momentumhoz hasonlóan, a választáson, nehogy bekavarjon a Tisza Pártnak. A DK viszont egyelőre még áll és indulni akar. Ez lehet Márki-Zay indiszkrét megszólalása mögött.
Vihar van tehát a baloldalon, azonban a java csak most kezdődik.
Borítókép: Dobrev Klára (Fotó:MTI)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.

Csíkszívó Péter kalandjai – Első nap
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint Magyar Péter biztosan hazudott a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.

Ennyi volt, módszeresen temetni kezdték Magyar Pétert
A tiszás vezér most szembesülhet azzal, amit az elődei már megtapasztaltak.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Itt a meglepetés: Török Gábor rejtélyes posztban koppintott Magyar Péter orrára
Váratlan bírálat.

Az önérzetes Fluor Tomi rátámadt a Fideszre, pedig jobban tenné, ha először magába nézne
Ezek tényleg háborút akarnak?

Az öt legjobb Angelina Jolie-film – Életeken át + videó
Egy különösen kegyetlen sorozatgyilkos mások személyazonosságát lopja el – a nyomában egy elszánt FBI-profilozó jár ebben a sötét hangulatú pszichothrillerben.

Márki-Zay Péter hátba szúrta Magyar Pétert, erre senki sem számított
Ebből balhé lesz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A ballibsi „újságírás” rejtelmei
Ezek észrevették, hogy az ukránok támadták meg a vezetéket, és az még hagyján, de meg is írják?

Még egy üzenet a Farpofa-közből
A Fidesz–KDNP összesen 196 184 aláírást adott le, ez pedig 85 736 aláírással több, mint amennyit a tiszások elméletileg egyáltalán leadhattak.

Csíkszívó Péter kalandjai – Első nap
A Nemzeti Választási Iroda hivatalos adatai szerint Magyar Péter biztosan hazudott a Tisza jelöltjei által gyűjtött aláírások számáról.

Ennyi volt, módszeresen temetni kezdték Magyar Pétert
A tiszás vezér most szembesülhet azzal, amit az elődei már megtapasztaltak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!