Van néhány város a Kárpát medencében, ahová legalább egyszer az életben el kellene zarándokolnia minden magyarnak: Brassó, Kolozsvár, Nagyszeben, Pozsony, Kassa és még sorolhatnám. Több mint negyven év kellett, hogy egy tokaji gasztrotúra során 2010 táján átugorjunk Kassára a bortúrát sörtúrával színezni, s persze körbejárni a város történelmi központját.
„Ha megállunk egy Eperjes melletti magaslaton, azonnal látható, hogy a Felvidék keleti fele és Tokaj-Hegyalja egymással szorosan összetartozó táj, amit csak idegen politikai akarat szakított el egymástól. A borvidék felett ott fekszik Kassa, az egyik legszebb város, ami a magyar kultúrából kisarjadzott, s ami évszázadokig töretlen kulturális egységet alkotott Tokajjal. Ahogyan a középkorban a szegediek élete együtt lüktetett a Szerémséggel, ahogyan a huszadik század közepéig az aradiak sorsa egy zsinórra volt felfűzve Ménes-Hegyaljával, úgy élt együtt évszázadokig Kassa és a Tokaji borvidék. A kassaiak jöttek-mentek, szőlőt tulajdonoltak és letelepedtek, együtt vigadtak vagy harcoltak a hegyaljaiakkal” – írta Alkonyi László a Vigyázz, kész, rajt… bor című könyvében. Talán az sem véletlen, hogy tíz esztendő múltán megint csak Tokajból, közelebbről Tállyáról indulva látogattunk ismét e városba, s az igazság az, hogy nemcsak a hangulata nyűgözött le ismét, hanem az a fejlődés, ami egy évtized alatt a vendéglátás terén bekövetkezett, legyen szó sörözőről, borozóról, kulináris kínálatról.
Kassa legnagyobb veszteségeink egyike. 1910-ben a lakosság 75 százaléka volt magyar, ma 2,6 százalék. Leírni is megrendítő. Ezzel együtt megmaradt az otthonosságérzés, a jogtudat és a város legszebb részeinek épített öröksége, ha idegen kézen is.
A Pivovar Hostinec Kassa egyik fő vendéglátóipari látványossága, mely a magyar évszázadok üzenetét hordozó festői főtéren, a Dóm közvetlen közelében működik. Azt hirdeti magáról, hogy az ország legrégebbi étterme, történetét a XV. századra vezeti vissza. Más kérdés, hogy az étterem több mint egy nagyságrenddel idősebb, mint a szlovák állam. (Hasonló a helyzet ahhoz, amikor éveken keresztül a temesvári sörgyár Románia legrégebbi sörfőzdéjének titulálta magát, miközben megalapításakor, 1718-ban nem is létezett Románia nevű államalakulat, arról nem is szólva, hogy a temesváriak álmukban sem gondolhatták, hogy valaha román uralom és román többség lesz e városban.)