Hódmezővásárhely kiszolgálás étterem ételek menü

Kispiac étterem – üde színfolt Hódmezővásárhely gasztropalettáján

Jelen formájában, a hibái dacára is remek hely, a részletekre való odafigyeléssel még jobbá is lehetne tenni.

2021. 07. 16. 12:02

Hódmezővásárhely gasztronómiáját a rendszerváltás után évtizedeken keresztül a fősodratú, hagyományos magyar konyha uralta, azon belül legfőképpen Bónus István vendéglői, melyek közül a Bandulát és a Bagolyvárat első ízben 2005 körül, a Kökénydombi csárdát és a Fekete Sas kávéházat tavaly sikerült meglátogatnom. Tisztes adagok, megszokott ízek, komoly választék jellemzi ezeket a helyeket, itt-ott kisebb hibák becsúsznak, de aki a jól ismert magyar ízharmóniákat keresi, itt nem fog csalódni.

Az új hullámosnak is nevezhető, a szezonalitásra, kreativitásra fókuszáló bisztrós stílus a Kispiac étterem 2013-as megnyitásával jelent meg a városban, ahová 2016-ban sikerült eljutnom.

Összességében kifejezetten jó élményt adott az étterem, kisebb megbicsaklások akadtak, de azzal a benyomással távoztunk, hogy egy regionális szinten kiemelkedő étteremmel gyarapodott a Viharsarok vendéglátása. A tányérokról visszaköszönni láttuk Bánfi István séf és tulajdonos arc poeticáját, amit a honlapon olvashatunk: „Hiteles és érthető konyhában hiszek és a friss, jó minőségű alapanyagban. Ezt megfűszerezzük egy kis szenvedéllyel, egy jó csapattal és azt hiszem, elárultam a Kispiac titkát!”

Múlt hónap végén a városban járva nem volt nehéz arra a következtetésre jutni, hogy öt év után nézzük meg, hol tart a Kispiac.

A konyha filozófiája nem változott, továbbra is a nemzetközi fogások képezik a választék gerincét, de a klasszikus magyar ízek kedvelői sem maradnak éhesen. Kínálnak többek között egyfelől spárgakrémlevest grillezett kacsamájjal és rántott spárgával, porchetát (olasz specialitás, kicsontozott, zöldfűszeres, lassan készült malacsült) spenótos fehérbabbal, grillezett szívsalátával, konfitált (zsiradékban alacsony hőfokon hosszan hőkezelt) borjúlábszárat citrusos gremolata-val (alapesetben citromhéjból, fokhagymából és petrezselyemből álló, frissen készült olasz fűszerkeverék) spárgarizottóval, másfelől gyöngytyúklevest, borjúmájat rántva burgonyapürével, ecetes lilahagymával, rántott borjúlábat almás-tormás majonézzel, sült újburgonyával.

Az árak értékarányosak, a két előétel 1990, a három leves 1590 forintba kerül, főételek körettel együtt 2490 és 5990, desszertek 1290 és 1390 forint között kaphatók.

A kiszolgálás kedves, udvarias. A várakozási idő igencsak elhúzódott, több mint háromnegyed órát vártunk az ételekre. Heten voltunk, köztük négy gyermek, rendeltünk egy levest, két előételt, hat főételt és egy desszertet. A leveseket és az előételeket kértem első körre, a főételeket meg a desszertet másodikra, kétségkívül a mi hibánk volt, hogy arra felszolgálói kérdésre, hogy hozzanak-e mindet egyszerre, rábólintottunk. Meg kellett volna maradni a saját sorrendelképzelés mellett.

Borlapot értő kézzel válogatták össze, látszik a tudatos szelekció, a kínált választékban egyik nagykereskedés szortimentjét sem ismertük fel. Borszaküzletként is működnek, a borospolcra kihelyezett két tucat tétel érdekes módon nemcsak borok, de még borászatok szintjén is mindössze részleges átfedést mutat a borlap „szerzőivel”. A válogatás ezúttal is egyéni, közismert nevek (Sauska, Györgykovács, Szent Tamás) mellett kisebb, kevésbé ismert, de kifejezetten igényes borászatok nedűi kaphatók náluk, beleértve a szerémségi Sagmeister Ernő borait, a köveskáli Pálffy Gyula amforás syrahját vagy Kaló Imre 4×4-es cabernet franc-ját, mely ottjártunk idején épp kifogyott, de a polcon címke jelezte a helyét. Tartanak négyféle prémiumkategóriás olívaolajat is.

A jóízű kacsamáj-pástétomot fehérboros bodzazselével és helyben sütött mazsolás brióssal tálalták.

A jó tartású hússal, házi tésztával és zöldségekkel tálalt gyöngytyúkleves intenzív ízű volt, megelégedésünkre szolgált. A tisztes, de izgalommentes tonhaltatár mellé egyszerű ipari kenyeret hoztak ki, pirítva persze, az igazság az, hogy előzetes tapasztalataink alapján jobbat vártunk. A limonádé műfaját vehetnék komolyabban, nem elég sziruppal ízesített lébe citrusokat vágni, egy jó limonádé alapja frissen facsart citruslé.

A hely színvonalához nem igazán illeszkedett az egyébként korrekt Jalapeno-burger mellé szórt nagyipari tortilla chips sem.

Volt egy másik burgerrendelés is, a kamasz fiatalokat nehéz lebeszélni a választásukról. Amellé helyben készült, korrekt steakkrumplit adtak. A frissen készült saláta, mely a burgerek kísérője megelégedésünkre szolgált. A burgerkészítés kulcsa, hogy a hús szaftos legyen, ne süssék rommá, ezzel itt nem volt gond.

A virtuóz tálalású tőkehal kókusztejes karfiolpürével és zsenge tavasz zöldségekkel jó ötlet, de a megvalósítás megbicsaklott, a hal nem volt kellően szaftos, egyértelműen mirelitáruból származott, a püré sem győzött meg, sem ízre, sem állagra.

Kiválónak bizonyult viszont a roséra sütött kacsamell rókagombás papardelle-vel – szép színű, jó állagú hús, remek, helyben készített körettel, az étkezés egyik fénypontja. Hasonlóan jó volt a friss salátaágyon felszolgált dióbundában sült rántott kecskesajt, amihez ízre-állagra egyaránt remek málnazselét adtak. A „csokimousse, passiógyümölcs, matcha tea, fenyőmag” elnevezésű, szépen tálalt desszert kiemelkedően jól sikerült: minőségi alapanyagokból készítették hozzáértéssel. A fenyőmag ropogós édesmorzsába keverve, a matcha tea zselé-, a maracuja selymes, szépen pöttyözött szósz formában került a tányérra. Minden jó, ha vége jó, mondhatjuk.

A Kispiac jelen formájában, a jelzett hibák dacára is jó hely, üde színfolt a város gasztropalettáján. A részletekre való odafigyeléssel könnyedén még jobbá lehetne tenni.