A jegybank kissé felfelé módosította korábbi inflációs előrejelzését: az éves, átlagos inflációt 2002-ben 5,5 százalékra, 2003-ban pedig 4,3 százalékra várják. Járai Zsigmond szerint – szigorú költségvetési és monetáris politika mellett – telj
A középkori Budán – az orvosok, patikák és a közegészségügyi törvények mellett – a tiszta ivóvíznek is jelentős szerepe volt a város egészségügyének fejlesztésében. A hegyi várak, városok különösen híján voltak e kincsnek, és a kor technikatör
Ismét indulási veszteséggel zárt a Winterthur, amely ezentúl Credit Suisse néven folytatja – új vezérkarral – biztosítási és pénztárszervező tevékenységét.
Nem lenne helyes, ha valamiféle elsietett döntés újabb feszültséget hozna a magyar–román kapcsolatokba – nyilatkozta az Orbán–Nastase-megállapodás esetleges újratárgyalásával kapcsolatban Tabajdi Csaba. Az MSZP képviselője lapunknak adot
Semmi rendkívüli nem történt az elmúlt napokban a Külügyminisztérium személyügyi politikájában, nagyköveteket pedig ebben az esztendőben egyáltalán nem neveztek ki, nyilatkozta lapunknak Bába Iván. A tárca közigazgatási államtitkára azokra a Kovács László
Közzétette tegnap az ORFK a május 9-i móri rablógyilkosság feltételezett tetteseinek fantomképét, amelyeket három tanú elmondása alapján rajzoltak meg. Zsombók György, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) osztályvezető alezredese elmondt
Az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszának készültsége 80-85 százalékos, nem fenyegeti veszély a 2002. november 30-i határidőt, a sztrádát Miskolccal összekötő M30-as építése pedig tizennyolc kilométeres szakaszon megkezdődött.
Szárazbabód egy apró kiskunsági falu, amely csak Szappanos Gábor könyveiben létezik. És ez a falu rendre hihetetlen, kacagtató, vagy éppen keserédes történeteknek ad otthont, akárcsak a szerző első, Történetek egy hétre című kötetének novelláiban. Szappan
Ünnepélyes keretek között a Sándor-palotában búcsúzik ma az Orbán-kormány, amely tegnap ülésezett utoljára, és többek között döntött arról, hogy készfizető kezességet vállal a Magyar Televízió, valamint a Magyar Rádió működésének finanszírozásához –
Két éven belül másodszor tett látogatást Berlinben az Egyesült Államok elnöke. Bill Clinton után tegnap a kora esti órákban megérkezett a német fővárosba George W. Bush.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Súlyos bűncselekmény miatt tettek feljelentést.
Bekapcsolva maradt a mikrofon.
Az Osasuna ellen kezdi meg bajnoki szereplését a Real Madrid.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.