A vámosok megkezdték a felkészülést a kábítószer tranzitforgalma elleni nyomozati tevékenységük kialakítására. Ezzel a joggal 2003. január elsejétől élhet a testület. Bencze József vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága rendészeti fői
A vámosok megkezdték a felkészülést a kábítószer tranzitforgalma elleni nyomozati tevékenységük kialakítására. Ezzel a joggal 2003. január elsejétől élhet a testület. Bencze József vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága rendészeti fői
A közeljövőben tartják a Hitelgarancia (HG) Rt. tízéves közgyűlését, amely megerősíti azt a tényt, hogy 2001-ben is folytatódott az előző két év dinamikus növekedése. A cég kezességvállalási tevékenységének jelentősége az utóbbi három évben megnőtt a mikr
Újabb három évre biztosítja a Charles Simonyi Kutatói Ösztöndíj folytatását az alapító 25 millió forintos adománya – jelentette be az oktatási miniszter tegnap. Az erről szóló megállapodást Pálinkás József és Szekeres Zsolt, a Magyar– Amerika
Kenya lemondás előtt álló elnöke, Daniel arap Moi nagy igazságot mondott ki most, miután 27 éve tölti be államfői posztját: Afrika nagy betegsége a törzsi lojalitás, amely ellentétes a demokráciával. Nincs ez másképp a választások utáni Zimbabwéban sem.
Lubickol a feladatokban. Következetes, értékorientált magatartással előbb-utóbb meg lehet változtatni mindazt a régi, rossz beidegződést, ami az Opera környékén felgyülemlett – mondja a Magyar Állami Operaház főigazgatója, dr. Locsmándi Miklós, akin
K. O. Pápai kitüntetés Nemeskürtynek II. János Pál pápa a Nagy Szent Gergely-rend tiszti keresztjét adományozta Nemeskürty Istvánnak – tájékoztatott tegnap közleményében Paskai László bíboros, prímás, esztergomR
Újabb, ezúttal 3,09 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapnak az önkormányza-tok és egyházak bérlakások, garzonházak és idősek otthona létesítésére a Széchenyi-terv keretében.
Többen kaphatják meg a súlyos fogyatékosoknak járó fogyatékossági támogatást egy jogszabály-módosítás eredményeként. A feltételeket korábban úgy határozták meg, hogy nem kaphattak ellátást például azok a mozgásszervi problémáik miatt ágyhoz kötöttek, akik
A norvég Kongsberg és gyártópartnere, a Videoton Holding együttműködése az új harcászati rádiók terén hosszú távúra tervezett, elérheti a tíz évet is. Hozzávetőleg nyolcvanmilliárd forint a projekt teljes kifutási értéke – tájékoztatta lapunkat Szél
A magyar kormány aggodalommal szerzett tudomást azokról az állítólagos választási visszaélésekről, amelyek a magyar többségű 72. számú választási körzetben történtek – jelentette ki tegnap a Külügyminisztérium politikai államtitkára.
1941 elején, még a Szovjetunió ellen indított német támadás előtt a Vörös Hadsereg már Budapest elfoglalását tervezte egy törzsvezetési gyakorlat részeként – derül ki egy, a napokban megjelent és Zsukov marsall életét feldolgozó német könyvből. Mive
Saron miniszterelnök már hónapokkal ezelőtt megbukott. Ami most folyik, az a kormányfő reménytelen katonai bosszúja – jelentette ki lapunknak Chrudinák Alajos újságíró, a közel-keleti térség szakértője. Az újságíró hétfőn 16 órakor, a Parlament előt
Logikus lenne, ha az EU regionális politikájának súlypontja a bővítés után kelet felé tolódna, a valóság azonban mást mutat – írta tegnap a Financial Times.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.