Kedvezményes parkolási bérletet vásárolhatnak a terézvárosi színházakban dolgozók – döntött nemrég a kerület képviselő-testülete. A városrész korlátozott várakozási övezetében ugyanis a Zeneakadémia mellett tizenegy színház található. A próbákon lév
A legek megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Beregben négy éve érvénytelen volt az első forduló, s tegnap délben is itt mérték a legalacsonyabb részvételi arányt. Itt voksolt az ország legidősebb szavazópolgára, és itt indult Torgyán József is.
Jó ez a szavazás, kellemes ebéd utáni séta – mondta nevetve egy öregúr Zámolyon a bizottságnak, amikor belépett a szavazóhelyiségbe. Balatonfüreden fagylaltoztak a családok, Balatonedericsen pedig a férfiak csoportokban tárgyalták meg az eseményeket
Újpest és Budapest fejlődése elképzelhetetlen egészséges nacionalizmus nélkül – nyilatkozta lapunknak Derce Tamás, aki 1990 óta első embere az egykori önálló városnak, a főváros jelenlegi IV. kerületének. Saját magát alkalmatlannak tartja a frakcióf
Az országgyűlési képviselő-választás első fordulója a BM Dunapalotában lévő országos választási központba lapzártánkig érkező friss adatok szerint a választópolgárok rendkívüli érdeklődését mutatja: páratlanul magas, 71,3 százalékos volt a részvételi arán
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Márquez nyerte a MotoGP Magyar Nagydíjat a Balaton Parkban, ezzel sorozatban a hetedik futamgyőzelmét aratta.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter a Néprajzi Múzeum Székelyek című kiállításának utolsó kurátori tárlatvezetésén kiemelte: székelyek és magyarok összetartoznak, így őrzik, védik identitásukat.
Egy emberre gyanakszanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.