Simon Peresz izraeli külügyminiszter szerdán találkozik Jasszer Arafat palesztin elnökkel – közölte tegnap telefonon Ariel Saron izraeli kormányfő brit kollégájával, Tony Blairrel, amint arról a londoni miniszterelnöki hivatal tájékoztatott. A tárgy

Miközben a világ közvéleménye egyes elhamarkodott nyilatkozatokra reagálva és a média sugallatának engedve arra készül, hogy az Egyesült Államok bármelyik pillanatban súlyos katonai csapásokat hajt végre Afganisztán ellen, a washingtoni kormányzaton belül
Javítani kell a hazai kis- és középvállalkozások piaci pozícióján, hiszen számbeli fölényük a GDP-ben való részesedésben nem tükröződik – hangzott el egy tegnapi konferencián. A Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) Rt. azt tervezi, hogy új biztosítá
Nem volt kötelező kitölteniük a kérdőívet, illetve válaszolniuk az azon szereplő összes kérdésre a zuglói polgármesteri hivatal köztisztviselőinek – reagált a lapunkban tegnap megjelent cikkre Kutalikné Kardos Zsuzsanna polgármester.
Tálib illetékesek közölték, hogy további 300 ezer ember mozgósításával megerősítették hadseregüket. Pakisztáni szakértők valószínűtlennek tartják a tálibok által közölt adatot, egyes becslések szerint ugyanis a tálib milíciák teljes létszáma nem haladja m
Pakisztán az Európai Uniótól, amelynek küldöttsége éppen Iszlámábádban tartózkodik, adósságai elengedését is kérte – közölte helyi kormányforrásokra hivatkozva a Reuters hírügynökség tegnap. Az ország külügyminisztere többek között országa nehéz gaz
Nem volt kötelező kitölteniük a kérdőívet, illetve válaszolniuk az azon szereplő összes kérdésre a zuglói polgármesteri hivatal köztisztviselőinek – reagált a lapunkban tegnap megjelent cikkre Kutalikné Kardos Zsuzsanna polgármester.
Ugyan 2000-ben a világgazdaság lassult és csökkentek a kapacitásnövelő beruházások, a közép-európai régióban, így Magyarországon is rekordszintű volt a növekedés mértéke. A volt szocialista blokk államai közül immár ketten – kimutathatóan – je
Tízmillió forint készpénzt és négyszázezer forint értékű zárjegyet raboltak el egy borász vállalkozótól múlt pénteken a borsodi Tolcsván. A három rabló közül egyet már elfogott a rendőrség.
Megkezdődött Csák Mártonnak, a Sínai-félszigeten tevékenykedő Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) magyar kontingense volt parancsnokának pere a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsában. Az ügyészség szolgálati visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádo
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.