Kétnapos látogatásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezett tegnap Mádl Ferenc. A köztársasági elnök előbb a Miskolci Egyetem jogi kara alapításának 20. évfordulója, majd este Gönc várossá avatásának alkalmából rendezett ünnepségen vett részt.
Egyre szigorúbb a helyzet az afgán-pakisztáni határon - a Pesavarban tartózkodó külföldi tudósítókat sem a menekülttáborokba, sem a határövezetbe nem engedik. Tegnap rövid időre letartóztatták a CNN egyik tudósítóját és Wonke Rezsőt, az m1 Panoráma című m
Változatlanul hagyta az irányadó kamatot tegnapi ülésén a monetáris tanács: a testület megítélése szerint az Egyesült Államokat ért terrortámadás után kialakult bizonytalan nemzetközi gazdasági helyzetben indokolt a forint euróhoz viszonyított kamatkülönb
A szombati Ferencváros–Győr futballmérkőzés után Lasz György, az In-Kal Security vezetője felbontotta azt a szerződést, amely alapján a sportklub futballmérkőzéseit biztosítja.
Az előző tizenegy évben eljutottunk odáig, hogy Magyarországnak ma a polgárok által megbecsült igazságszolgáltatása, ügyészsége és rendőrsége van – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap az Interpol 70. közgyűlésének megnyitóján a Budapest K
A közép-európai rendszerváltó elitek bukása az átalakítás fájdalmas volta miatt „bekódolt”, előrelátható volt. Ebbe a sorba illeszkedik a Lengyelországban a reformokba a legkövetkezetesebben belevágó, közben atomjaira hulló Szolidaritás-tábor
Újabb másfél százalékkal emelkedhetnek a nyugdíjak az idén, ha a kormány jóváhagyja a Pénzügyminisztérium (PM) javaslatát. Az emelés várhatóan januárig visszamenőleg jár majd, s vonatkozik a nyugdíjszerű szociális ellátásokra is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozói szemérem elleni erőszak, megrontás és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének alapos gyanúja miatt fogta el és indítványozta előzetes letartóztatását Z. László Györgynek, aki egyébként ismert karat
Orosz biztonsági szakértők szerint Oszama bin Laden Afganisztán keleti részén, az afgán–pakisztáni határ közelében tartózkodik. Az ITAR-TASZSZ által idézett, magukat megnevezni nem kívánó szakértők azt állítják, hogy Bin Laden nem hagyta el Afganisz
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Harcosok Klubjában énekelt az építési és közlekedési miniszter.
Az európai emberek helyett Ukrajnát és a hatalmat tartja fontosnak az Európai Bizottság elnöke.
A zenei világot is megdöbbentette a kegyetlen merénylet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.