- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Még két nap kapás Orfű színpadjain
FESZTIVÁL

Rúgd és fuss – a pályán kívül is

Újra múzeumok éjszakája

Nyílt kártyákkal akarunk játszani
Már nyolc kórházfenntartó önkormányzat jelezte, hogy nem kívánja vagy nem tudja tovább működtetni a területén lévő intézményt, s szívesen átadná állami fenntartásba – jelentette ki lapunknak adott interjújában Szócska Miklós. A Nemzeti Erőforrás Minisztér

Leszámolási rekordok Mexikóban
Helyi idő szerint kedd este kilenckor a mexikói elnök, Felipe Calderón rendkívüli szózatot intézett népéhez. Az államfő azért volt kénytelen a nyilvánossághoz fordulni, mert egy hete a mexikói állammal és egymással is élethalálharcot vívó drogkartellek

Tervezett vízkárok

Film készülhet Abby útjáról
Megmentése óta először – és a jelek szerint utoljára – adott interjút a 16 éves amerikai Abby Sunderland, aki a világ legfiatalabb vitorlázójaként szerette volna körbehajózni a Földet. Balesete miatt nem sikerülhetett neki, de Abby eltökélt abban, hogy eg

Hagyó szökésétől tartanak
Megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre a Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szóló bírósági döntés. A fővárosi szocialisták eközben már a vesztegetés miatt előzetesben lévő Wieszt János közgyűlési távozását sürgetik.

Figyelmeztetés a Felvidékről

Rémálom a Jókai utcában

Napi sajtószemle

Médiacsomag még a nyári ülésszakban

Munkabejelentés SMS-ben
Számottevően csökken a közteher-viselési kötelezettség és az adminisztráció az alkalmi foglalkoztatás esetén – jelentette be tegnap Font Sándor. A közteher mértéke a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkáknál napi 500 forint lenne.

Pótszék

Röviden

Beismerésben az adóhatóság
Beismerte tegnap az adóhatóság, hogy 2008 októberében Szikora János APEH-elnök levele nyomán vonták vissza a Malév ellen kiadott inkasszót. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tájékozódik az esetről.

Röviden

Jobbra fordult visegrádiak
A szlovákiai választási eredmény összhangban van a közép-európai fejleményekkel, mind a négy visegrádi államot jobbközép kormány irányíthatja – nyilatkozta lapunknak Martonyi János külügyminiszter, aki tegnap telefonon gratulált Bugár Bélának, a Híd pá

Cozma-gyilkosság: Raffael szúrt?
A Cozma-gyilkosság tárgyalásának második napján a kilencedrendű vádlott Beéry Iván azt vallotta: többször is hallotta, hogy társai azért veszekedtek az elsőrendű vádlott Raffael Sándorral, mert megszúrta a „csíkos pólós srácot”. Raffael továbbra is tagado

Fontos híreink
Húsz éve ment el a legendás edző, aki különös tanácsot adott a fradistákról

Mindennapi fizika színesben – Mennyire látja át a világ működését?

Napi sudoku

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hiába a kétségbeesett szülők, óvodák bezárására készül az óbudai vezetés
Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Veszélybe sodorhatjuk a gyermekeket a digitális „örökséggel"
Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.
Külföldi híreink

Ábrahám Róbert: Az emberélet az emberélet
Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó
Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja
A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A propagandista
Olyan korban élünk, amikor lassan minden értelem elszivárog a társadalmi diskurzusokból, és aki mást gondol, arra gyorsan ráakasztódik a propagandista jelző.

Totális káosz az ellenzéki fejekben
ŐRZŐK LÁZADÁSA – Egyszerre van jelen minden és mindennek az ellenkezője is az agymosásban.

Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen
Ukrajna szerint a létesítmény hozzájárul a harcoló orosz csapatok finanszírozásához és utánpótlásához.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

