Nyílt kártyákkal akarunk játszani

Már nyolc kórházfenntartó önkormányzat jelezte, hogy nem kívánja vagy nem tudja tovább működtetni a területén lévő intézményt, s szívesen átadná állami fenntartásba – jelentette ki lapunknak adott interjújában Szócska Miklós. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi ágazatért felelős államtitkára elmondta: alapelvük, hogy gyógyító intézményt nem szüntetnek meg, ugyanakkor elképzelhető, hogy aktív kórházakat krónikus vagy szociális ellátóhellyé alakítanak. Közölte továbbá, hogy néhány napon belül újabb korrekciós intézkedéseket jelentenek be.

Szócska Miklós 1989-ben szerezte orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. A diploma megszerzése után közeli kollégáival egyik kezdeményezője volt az Egészségügyi Menedzserképző Központ megalapításának. Kezdetben az intézmény igazgatóhelyettese, majd megbízott igazgatója, végül igazgatója volt. Fontosabb érdeklődési területei a szervezeti magatartás, változtatásmenedzsment, szervezetfejlesztés. 1992–1993 között az Egészségbiztosítási Alap Országgyűlés által választott felügyelőbizottságának tagja volt. 1998-ban master of public administration fokozatot szerzett a Harvard Egyetem John. F. Kennedy School of Governmentjén. Vezetőségi tagja az Európai Egészségügyi Menedzsment Szövetségnek és ez európai egészségügyi infrastruktúra megújításán dolgozó European Health Property Networknek. Nős, három általános iskolás gyermeke van.

– Néhány korrekciós intézkedést jelentett be a minap. Ez csak a bemelegítés volt?
– Üzenetet küldtünk a szakmának, hogy tudjuk, mi az alapproblémájuk. Hamarosan újabb azonnali intézkedéseket jelentünk be, mert vannak még működőképességet veszélyeztető kérdések.
– Milyen változtatásokat tartalmaz majd az újabb intézkedéscsomag?
– Megszüntetjük a rezidensek röghöz- kötöttségét, újragondoljuk az ápolók tevékenységét meghatározó, úgynevezett kompetenciarendeletet s az egészségügyi intézményekre vonatkozó minimumfeltételeket.
– A Molnár Lajos–Horváth Ágnes-időszak alapjaiban rengette meg a magyar egészségügyet. Megelégedne azzal, ha az ésszerűtlenségeket, ostobaságokat sikerülne helyrehozni?
– Ezeket a döntéseket nagyon gyorsan korrigálni kell. De vannak olyan dolgok is, amelyeket már nem lehet helyrehozni, ilyen például a pszichiátriai szakma szétzúzása. Az elmúlt években az egészségügy forrásait elvonták és válságkezelésre fordították. Akkor lennék elégedett, ha a mandátumom végére ezt pótolnánk, és az egészségügyi közkiadások tekintetében felzárkóznánk legalább a visegrádi négyek átlagához.
– Ahhoz pluszpénz kell. Ezek szerint biztossá vált, hogy többletforrást kap az ágazat?
– Még nem tartunk ott, előbb meg kell tudnom, milyen a gazdasági cselekvési tér. A jövő héten lesz az első egyeztetés erről a gazdasági döntés-előkészítésben érintettekkel.
– A kórházak az új kormány felállása után szinte azonnal előálltak több tíz milliárd forintos többletfinanszírozási igényükkel.
– Dolgozunk egy akcióterven, amivel az egészségügyet egyensúlyba lehet hozni. De ha lesz plusztámogatás, azt feltételekhez kötjük. Az egyik, hogy átlátható adósságjelentési rendszert dolgozunk ki a Magyar Kórházszövetséggel. Minden fekvőbeteg-ellátó intézmény köteles lesz közzétenni a tartozásállományára vonatkozó adatait. Mindenképpen szükséges az állapotfelmérés, hogy lássuk, hol is tartunk. A másik fontos kérdés a fenntarthatóság, ehhez szintén változtatásokat kell hozni. Ezek nélkül nem szabad semmilyen konszolidációba belevágni.
– Tisztában van vele, hogy ha nem tud kijárni pluszforrást a kórházaknak, akkor könnyen ugyanazzal a helyzettel szembesülhet az év végén, mint elődje, Székely Tamás? Akkor kórházigazgatók a betegellátás korlátozásával és éhségsztrájkkal fenyegetőztek.
– Tudom, hogy súlyos helyzetben vállaltam ezt a feladatot.
– Egyeztetett a miniszterrel a bejelentett intézkedésekről?
– Természetesen, ez csapatmunka.
– Könnyen bejut hozzá, vagy időpontot kell egyeztetnie?
– Gond nélkül bejutok, bármilyen sürgős esetben azonnal tudok vele beszélni.
– Az érettségi átszervezéséről, a magyar film támogatásáról, a segélyezésben a szociális kártya esetleges bevezetéséről és, mondjuk, egy hazai olimpiarendezési-pályázatról szóló egyeztetés között az egészségügyre is marad elegendő ideje az öt területet felügyelő miniszternek?
– A különféle szakmaterületek leadták jogalkotási tervüket, mi is jeleztük, hogy melyek a változtatásra szoruló szabályok. A részletekről szóló egyeztetéseket mi folytatjuk le, tőlünk jön a kezdeményezés, a mi felelősségünk, hogy a működőképességet veszélyeztető kérdéseket azonosítsuk, az egészségpolitikai stratégia irányát megszabjuk. Erről tájékoztatjuk a minisztert, majd megszületik a döntéshez a jóváhagyás. A kamarai tagság kötelezővé tételének kezdeményezését egyébként mi csak a második intézkedési körbe tettük volna be, de a miniszter úr javaslatára mégis az elsőbe került.
– A szakmának valós egyeztetéseket ígért.
– Ebben más stílust képviselünk, mint az elődeink. Azt szeretnénk elérni, hogy az egészségügy szereplői a magukénak érezzék majd a megvalósítandó programot. Nyílt kártyákkal akarunk játszani. Biztos, hogy nem fogok egy negatív intézkedést reformnak hívni, és semmit nem fogok úgy álcázni, hogy az másnak tűnjön, mint ami valójában.
– Réthelyi Miklós miniszteri kinevezése csak jóval később vált biztossá, mint az öné, ebből is látszik, hogy közvetlen munkatársait nem ő választotta. A tárcavezető maga is elmondta, kész listát kapott nevekkel, amelyet elfogadott. Ön kinek köszönheti a kinevezését?
– Annak, akitől a miniszter úr ezt a listát kapta: a kormányfőnek. De természetesen a miniszter úrnak is volt beleszólása abba, hogy kikkel kíván együtt dolgozni. Én 1983 óta ismerem őt, hosszú ideig dolgoztunk együtt. Nyilvánvalóan ennek is volt szerepe abban, hogy mellettem döntött.
– Sokan azt hitték, KDNP-s tárcáról van szó, de valójában már régóta a Fidesznek dolgozott. Ez egy konferencián világossá is vált, ahol a prezentációja előtt véletlenül a dokumentumai listáját is kivetítette a hallgatóság elé, amely tele volt a Navracsics Tibornak küldött javaslatokkal.
– De nincs ebben semmit titok, a kormányzati felkészülés során komoly munka folyt.
– Eddig úgy tűnt, mintha rejtőzködött volna, szinte csak az orvoselvándorlásról szóló kutatásokkal szerepelt a nyilvánosság előtt. Egyszer sem érezte úgy, hogy hallatnia kellene a hangját az előző kormány romboló intézkedései miatt?
– Nem érzem úgy hogy rejtőzködtem volna, ha valaki kérdezett, annak mindig elmondtam, akár a sajtónak is, hogy az éppen reformnak vagy liberalizációnak nevezett tervekkel szerintem mi a probléma, és ezt mindig szakmai szempontok alapján tettem. A véleményemet mindig vállaltam, és a jövőben is vállalni fogom. Legfeljebb nem álltam a sajtó megtisztelő érdeklődésének a középpontjában.
– Térjünk vissza a szakmai döntésekhez. Mások mellett ön is kijelentette, hogy a magyar ellátórendszer a jelenlegi struktúrában, a mostani működési mechanizmussal és szolgáltatásokkal a rendelkezésre álló forrásokból nem tartható fenn. Melyik elemen kíván változtatni?
– Az ellátórendszer struktúrája és azon belül a betegút, az ellátás szervezése az, ami az elsődleges beavatkozást igényli majd. A betegutak racionalizálásával tartalékokat lehet mozgósítani, a páciensek jóérzését lehet fokozni, ha tudják, hová kell menniük, s egyértelműen kiszámítható az útjuk a rendszerben. Bizarr eseteket hallunk, hogy az ország egyik feléből a másikba kell menni azért, hogy megkapja valaki az ellátást. Egy biztos: nem fogok habozni, hogy kimondjam, ezt vagy azt a lépést meg kell tenni. De nem a megszorítás a cél. Ha, mondjuk, a szolgáltatási csomag szűkítését említik, akkor elképzelhető, hogy képesek vagyunk előállni olyan forrásbővítési ötlettel egy egészségügyi akcióterven belül, amely nem az ellátás szűkítését, hanem valamilyen kreatív megoldást jelent.
– Avasson be a részletekbe!
– Egyelőre nem tenném, még folyik a háttérmunka.
– Azt ígérte, nyílt kártyákkal játszik, hát mondja meg: ha nem is vizitdíj formájában, de tervezi, hogy szélesíti a fizetős ellátások körét?
– Korai kérdés. A forrásteremtés lehetséges módozatairól csak a gazdasági cselekvési terv ismeretében tudok majd nyilatkozni. Vizitdíj bevezetését azonban biztosan nem tervezem.
– Az elmúlt négy év intézkedéseinek következménye a soha nem látott várólisták kialakulása, az orvos- és ápolóelvándorlás felgyorsulása mellett, hogy létrejöttek működésképtelen, csonka kórházak. Bezárják ezeket az intézményeket?
– Alapvető egészségpolitikai elvünk, hogy gyógyítóhelyet nem szüntetünk meg. Az azonban senki előtt nem lehet kérdés, hogy egyes intézmények funkcióját esetleg át kell alakítani. Vannak olyan kórházak, ahol másfajta ellátásra van szükség. Ezeket a fenntartókkal és a szakmákkal egyeztetni fogjuk. Erőforrás-koncentrációt kell végrehajtani, mert a rendszer nemcsak szakmai, hanem emberi erőforrás szempontból is nehezen fenntartható.
– Arra gondol, hogy egyes kórházakat átalakítanának krónikus ellátóhellyé vagy szociális intézménnyé?
– Nincsen ilyen lista. Nem gondolkodunk egy központilag, aránytalanul megvalósított kapacitásszűkítésben. Azt szeretnénk, hogy a változás egy fejlesztési program keretében alakuljon ki. Lehetőség van arra, hogy ösztönözzük az igényeknek jobban megfelelő intézményrendszer kialakulását. Ezt nem erőszakosan, hanem a szakmával való egyeztetéssel gondoljuk. Van olyan kis intézmény, ahol egyetlen sebész műt – mi történik, ha ez a nyugdíjas kolléga megbetegszik?
– Szó volt arról is, hogy bizonyos intézmények visszakerülhetnek állami felügyelet alá.
– Semmi konkrétum nincs ezzel kapcsolatban, de jelenleg nyolc intézmény fenntartója – önkormányzatok – keresett meg minket, hogy nem kívánják működtetni intézményüket, s felkínálják azt az ellátórendszer átalakítását végző projekt számára.
– Úgy tudom, van némi konfliktus, hogy kik kerüljenek az egészségügyi háttérintézmények vezetői posztjaira.
– Nincs konfliktus, én terjesztem elő az érintettek nevét.
– Más területen igen hamar megkezdődtek a személycserék. Az egészségügyben miért nem volt még vezetőváltás?
– Előkészület alatt van, de neveket egyelőre nem tudok mondani.
– Elméleti szakemberként képes lesz majd helytállni a politikai és szakmai adok-kapokban?
– Arra vállalkoztam, hogy megküzdök majd egy jól működő egészségpolitika érvényesüléséért. Egy ilyen nagy rendszer irányítása persze sokkal nagyobb feladat, mint az eddigiek. De ne felejtsük el, hogy nekem voltak olyan közmegbízatásaim – akár az egészségbiztosítási alap felügyeletében, akár változtatási, fejlesztési programokban való részvételben –, amelyek nagyon sok gyakorlati ismeretet adtak. Az egyetemen éppen változtatástervezéssel foglalkoztam, aminek nagyon komoly, gyakorlat közeli vonatkozásai vannak. 1987 óta veszek részt az egyetemi közéletben, amit jó iskolának tekintek. Ettől persze még nagy valószínűséggel szakember maradok, igyekszem megőrizni a hétköznapiságomat.
– Ezt sok miniszter mondta már kinevezésekor. Sikertelenségüket mutatja azonban, hogy a rendszerváltás utáni húsz évben tizenkét tárcavezetőt „fogyasztottunk”. Nem rémisztette meg, hogy átlagosan alig több mint másfél év jut egy miniszternek?
– Volt egy kutatásom, amelyben megnéztük Közép-Európában és Közép-Ázsiában, hogy hány egészségügyi miniszter volt hivatalban, s elemeztük a reformfolyamataikat. Ebből a szempontból jól állunk, hiszen Bulgária és Törökország 1990 után tíz év alatt 14-14 minisztert fogyasztott. A személyem nem számít, az a lényeg, hogy racionális, problémaalapú egészségpolitika érvényesüljön.
– Volt a kormányfővel háttér-megállapodása arról, hogy meddig tölti be ezt a feladatot?
– Nem.
– Az előző munkahelyén, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában szerveződött szakértői csapat jelenti az alternatívát a négy évvel ezelőtt még miniszterelnökhelyettes-jelöltnek is kikiáltott Mikola István-féle táborral szemben? Megférnek majd egymás mellett?
– A menedzserképző nem politikai alkotóhely. Körém szerveződött egyfajta műhelymunka, a munkatársaim továbbra is dolgoznak a saját területükön, és nem is feltétlenül egyforma a politikai szimpátiájuk. Ők szakemberek. Ennek a kormánynak van egy szövetségi kapitánya, és most egy bizonyos összeállításban pályára küldött egy csapatot. Én ebben a csapatban focizom, a nekem kiosztott szerepben. Szerintem együttműködés lesz a parlamenti egészségügyi bizottság és közöttünk. Ugyanazon a hullámhosszon vagyunk.
– Államtitkári szereplésének megkezdésével szinte egyidejűleg az egyetem dékánjává is kinevezték. Miért fogadta el ezt a posztot is?
– Egy egyetem malmai nem őrölnek egyik pillanatról a másikra. Ez többéves karalapítási folyamat volt, amelynek éppen most értünk a végére. Az akadémiai kultúrában az a szokás, hogy ha valaki egy ilyen nagy munkát végigvisz, s megalapít egy önálló kart, akkor az egyetem megtiszteli azzal, hogy rábízza annak vezetését. Én az egyetemi munkaviszonyomat szüneteltetem, de természetesen oda fogok visszatérni, ha itt már vége lesz a munkámnak. Így semmilyen nyomásnak nem kell engednem, biztos helyem van az egyetemen.