- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Kilenc kerület fideszes vezetője újraindul
A Fidesz budapesti polgármesterjelöltjeiről döntött tegnap a párt önkormányzati egyeztető választási bizottsága – tudtuk meg. Közülük kilenc jelenleg is polgármester, róluk és a tizenegy indulóról jelentősebb vita nélkül határoztak. Három kerületben több
Nagy bravúr a kis Svájctól
Már az is nagy meglepetés volt, hogy a világranglista 105. helyét elfoglaló, a mezőny papíron leggyengébb csapatának számító Koreai NDK kedden a G csoportban egy félidőt kihúzott gól nélkül az ötszörös világbajnok Brazília ellen, s végül csak 2-1-re kapot

Kilenc kerület fideszes vezetője újraindul
A Fidesz budapesti polgármesterjelöltjeiről döntött tegnap a párt önkormányzati egyeztető választási bizottsága – tudtuk meg. Közülük kilenc jelenleg is polgármester, róluk és a tizenegy indulóról jelentősebb vita nélkül határoztak. Három kerületben több

Nagy bravúr a kis Svájctól
Már az is nagy meglepetés volt, hogy a világranglista 105. helyét elfoglaló, a mezőny papíron leggyengébb csapatának számító Koreai NDK kedden a G csoportban egy félidőt kihúzott gól nélkül az ötszörös világbajnok Brazília ellen, s végül csak 2-1-re kapot

Múlt és jelen szinkronban
K O R O N GBarázdált, markáns fő, magas homlok. A férfi ökölbe szorult bal kezére támaszkodva fehér árkuspapírra rója a sorokat fehér tollal. Egy CD képes oldalán ismerjük fel Döbrentei Kornélt, a hanghordozó címe Átpingált március. Az összeál

Egyházellenes szakszervezeti támadás?
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) egy törvénymódosítás miatt, amelynek nyomán az önkormányzatok könnyítetten adhatják át iskolájukat az egyházi fenntartóknak. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke és Kiss-Rigó László püspök azonban

Forog az Üvegtigris 3.

Totó

Távozott Szollár és Gréczy is

S hol vagyon a közvagyon?

Már indiai tojást is árulnak idehaza
Komoly árutöbblet van Európa tojáspiacán, ám a kereskedők nem csökkentették az árakat. A termelők ugyanakkor rosszul jártak, a túlkínálat ugyanis, amelyet még indiai import is növel, 45 százalékkal nyomta le az átvételi árakat. A termelők egyszerűen elszá

Wieszt előzetesben, Hagyó marad
Őrizetbe vétele után alig egy nappal előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság Wieszt Jánost, akit az ügyészség hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsít.

Labdarúgó világbajnokság 2010
A dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság H csoportjában Svájc, hatalmas meglepetést okozva, 1-0-ra legyőzte az Európa-bajnok Spanyolországot.

Honfoglalásra indulnak a tejtermelőink
Megindítják a küzdelmet a hazai piac visszafoglalása és a külföldi termékek kiszorítása érdekében a hazai tejtermelők. Erőfeszítéseiket támogatja az új agrárkormányzat. Első lépésben azt kell elérni, hogy húsz százalék alá csökkenjen az országba érkező im

Spanyolország – közel a vég?

Nulla végösszegű játék
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 22,03 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 21 434,20 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 18,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak.

A hatodik palacsinta
Győzteseket hirdettek kedden este a Magyar Rádió által kiírt, nyolcszázezer forintos összdíjazású szkeccspályázat döntőjén a rádió márványtermében. Az április közepén zárult pályázatra ötszáz induló mintegy 1200 műve érkezett.

Kétszáz fős bővítés Afganisztánban
Magyarország 2011-ig fokozatosan további kétszáz fővel növeli a magyar katonák létszámát Afganisztánban, amellyel a misszió ötszáz fősre nő. Újra elvállaljuk a kabuli repülőtér ellenőrzését, vezetését, és egy tízfős helikopterkiképző csoport is megkezd

Lila-fehérek arany keretben
Sporttörténet Patinás sportklubokban és zajos múltbeli sikerekben tobzódik hazánk, a 125 éve alapított Újpesti Torna Egylet e két halmazt eggyé gyúrta hosszú története alatt. Manapság már más szelek fújnak, nem az ötkarikás arany, hanem a túlélé

Amerikai szankciók

Radicovát jelölik

Fontos híreink
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó

Zelenszkij csak kapkodja a fejét: közel a vég

Mohamed Szalah éjszaka közzétett fényképe felrobbantotta az internetet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Hiába a kétségbeesett szülők, óvodák bezárására készül az óbudai vezetés
Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Veszélybe sodorhatjuk a gyermekeket a digitális „örökséggel"
Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.
Külföldi híreink

Ábrahám Róbert: Az emberélet az emberélet
Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

A katonák Ukrajnába küldését készíti elő a NATO + videó
Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja
A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Liverpool hivatalosan megerősítette a lehető legrosszabb hírt
Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

Wirtz több kiló izmot szedett fel, Slot ámult, amikor elvette Szoboszlaitól a labdát
A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Ne vedd be a Sztalinont!
Az 1956-tól brüsszeli kálváriát járt Alfonzó humorát nemigen értették a magyar követségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

