- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Sztrájkoló román közalkalmazottak
Visszadobják a halat
A hivatalos vélemény szerint ehető a dunai hal, a horgászok azonban úgy vélik, hogy rossz ízű a fővárosban fogott keszeg. A folyóba ömlő szennyeződés miatt már csak emlék az itt horogra került, vacsorának való süllő, pedig Dunabogdánynál pisztrángot is fo

Sztrájkoló román közalkalmazottak

Visszadobják a halat
A hivatalos vélemény szerint ehető a dunai hal, a horgászok azonban úgy vélik, hogy rossz ízű a fővárosban fogott keszeg. A folyóba ömlő szennyeződés miatt már csak emlék az itt horogra került, vacsorának való süllő, pedig Dunabogdánynál pisztrángot is fo

Magyarország lesz!

Milliókat kapnak a távozó miniszterek

Padláson rejtegette a lány holttestét
Feltehetőleg egy márciusban eltűnt 16-17 éves lány maradványait találták meg abban a zsákban, amelyet valaki egy szombathelyi padláson rejtegetett, majd amikor a bomló holttest szaga terjedni kezdett, a város szélére cipelte. A Nyugat.hu szerint egy szomb

Tartós marad a brit gazdaság válsága?

Guatemalában pusztít az Agatha

Napi sajtószemle

Vietnami pecsétek albuma

Talpra kell állítani a magyar vidéket
Talpra kell állítanunk a magyar vidéket, és vissza kell szereznünk a megbecsülését. Ebben a felemelő, nehéz munkában szeretnék részt venni – közölte a lapunknak adott interjúban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Mint mondta, a jövőről alkotott

Orbán Viktor: Harcolni kell!
Nem szabad azt hinnünk, hogy véglegesen győztünk, harcolni kell – jelentette ki tegnap Orbán Viktor Kötcsén, ahol hetedszer találkoztak a polgári oldal politikusai, tudósok, közéleti személyiségek, művészek és újságírók, hogy megvitassák a közélet aktuáli

Virágzik a műkincsvadászat
Képtelenek megfékezni a román hatóságok az elképesztő méretet öltő, főleg Erdélyben zajló műkincsvadászatot. Az elmúlt években felbecsülhetetlen értékű régiséget csempésztek ki az ország dák történelmi lelőhelyeiről az illegális kincskeresők, akik közül n

Röviden

Megalakult az Orbán-kormány
Ma kezdődik a minisztériumok átadás-átvétele, az Orbán-kormány délelőtt már ülést is tart – ezzel kezdődik a hét végén hivatalba lépett kormány munkája. Az Országgyűlés szombaton egyetlen szavazással miniszterelnökké választotta Orbán Viktort, és elfog

Milliós „hálapénzek”
Az oktatási tárca után a Miniszterelnöki Hivatal is pénzosztásba kezdett a kormányváltás előtti napokban. Tízmilliót kapott a balliberális Mozgó Világ, de búcsúzóul megsegítették a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségét és a Magyar Antifasiszta Li

Röviden

Petrova tovább menetel

A baloldal sikertelen szomszédságpolitikája

Megalakult az Orbán-kormány
Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés szombati ülésén. A minisztériumok első embereinek kinevezésével megalakult a rendszerváltás utáni kilencedik kormány.

Fontos híreink
Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.
Külföldi híreink

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Svájci jelentés: több százezer fegyver veszett el Ukrajnában
A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Megtalálták a lezuhant repülőgép feketedobozát
Ankarától nem messze történt a baleset.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok + videó
A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.

Szentmártonkátai vonatbaleset: megszületett a balesetet okozó sofőr második gyermeke
Másfél hónap után végre mosolyognak Zoltán rokonai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

