- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Összevont védelem a Szaharában
Villámgyors átszervezés
Bár már március közepén bejelentette a Magyar Közút vezérigazgatója, hogy április 1-jén megkezdik a cég szervezetének régiós átalakítását, az ehhez szükséges módosítást a szervezeti és működési szabályzatban várhatóan csak a mai igazgatósági ülésen fog

Összevont védelem a Szaharában

Villámgyors átszervezés
Bár már március közepén bejelentette a Magyar Közút vezérigazgatója, hogy április 1-jén megkezdik a cég szervezetének régiós átalakítását, az ehhez szükséges módosítást a szervezeti és működési szabályzatban várhatóan csak a mai igazgatósági ülésen fog

Geráék vonatoztak Hamburgba Labdarúgás

Totó

Kezdődik a görögországi alku
Szerda reggel Athénban megkezdődtek Görögország technikai tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval az esetleges hitelfelvételről.

Kultúrharccal búcsúzik a baloldal
Saját ügyrendjét is megszegve az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a balliberális kötődésű Klubrádiónak játszotta át azt a fővárosi frekvenciát, amely a Katolikus Rádió túlélését biztosíthatta volna. A hullámsávra kiírt pályázat ugyanis elsőd

A kalaposinas Pietája
Századik életévében jár, s ma is nap mint nap dolgozik Búza Barna szobrászművész. Életművének válogatott része ezekben a hetekben a herendi Porcelánium kiállításán látható, s hamarosan köztérre, Budakalász egyik terecskéjére kerül Klebelsberg Kunót ábrázo

Röviden

Nincs döntés az ír gázoló kiadásáról

Süllyedőben a budapesti póló?
A magyar férfi vízilabda-bajnoki örökrangsort az UTE vezeti 26 elsőséggel, a szintén patinás múltú BVSC és OSC 7-7 alkalommal győzött, míg a Honvéd a kétezres évek elején zsinórban hatszor volt aranyérmes. Bár az idén is bajnokesélyes Vasas és az FTC is o

Adatkezelő cég vált fantommá
Adócsalás és számviteli rend megsértése bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett az APEH az ellen a cég ellen, amelyik alvállalkozóként részt vett a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal informatikai rendszereinek fejlesztés

Másodfokon tárgyalják a Kulcsár-ügyet
Ma kezdődik a Fővárosi Ítélőtáblán a Kulcsár Attila és 23 vádlott-társa elleni per másodfokú tárgyalása. A fellebbviteli főügyészség a másfél évvel ezelőtt hozott nem jogerős ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezte, így előfordulhat, hogy a 2006

Elbúcsúztatta Schwajdát a társulata

Jónak tartanák a kétharmados többséget

Határát keresi a NATO
Májusra állítólag végleges formába öntik a NATO új stratégiai koncepcióját, amely elfogadásával az ősszel válik a szövetség jövőjének irányt szabó hivatalos dokumentummá. Egyelőre nem világos, hogy a kidolgozást hogyan befolyásolta az immár két évtized

Rémhírek, tájékozatlanság

Nehezen voksolnak a fogyatékkal élők

Lassan csak a bevétel magyar a Tescóban
Nem csupán az eladásra szánt árukészlet, hanem a multivállalat működéséhez szükséges eszközök beszerzését is kiszervezi hazánkból a Tesco – értesült lapunk. A jelenleg is zajló átalakítási folyamatnak több száz hazai cég látja kárát. Eközben kiderült: a v

Elhunyt Juan Antonio Samaranch

Fontos híreink
Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó
A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.
Külföldi híreink

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Hezbollah-kiképzőbázisokra és fegyverraktárakra mért csapást Izrael
Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

Kanada 2,5 milliárd dollárt ad Ukrajnának
A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség
Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták
A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Így bünteti Kína Amerikát
Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
