- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Bálozó csángók

Új technológia a ma induló Amerika-kupán

Budapestre jönnek az Elnöknők

Jövőképre van szükség

Mentelmijog-védők Pártja

Romániában betiltják a füvezést

Mától kézbesítik a szelvényeket

Választás 2010

Februári nyári zápor
V I L Á G U T A Z Ó Majdnem huszonnégy fokos februári középhőmérséklet, tizenkétezer vendéglő, százhatvan színház, hetven bevásárlóközpont és ötvennégy park várja azt, aki az európai tél elől Brazília legnagyobb városába, a vonzáskörzetével együ

Röviden

Irán aggasztja leginkább a Nyugatot
Irán nukleáris programja, a NATO reformja és Afganisztán foglalkoztatta leginkább a résztvevőket a hét végén Münchenben rendezett biztonságpolitikai konferencián. Váratlanul a helyszínre érkezett Manusehr Mottaki iráni külügyminiszter is, akinek felszólal

Tovább tart a káosz Haitin
Már meghaladja a 212 ezret a januári földrengés halálos áldozatainak száma Haitin, ahol még mindig lassan halad a nemzetközi segélyek elosztása. Tegnap Budapesten búvárok merültek a bajbajutottak megsegítéséért.

Új nemzetpolitikát akar a Fidesz
Új minőségű nemzetpolitikára, differenciált szomszédsági politikára és a regionális együttműködés erősítésére van szükség az elkövetkező években, kisebbségi ügyekben ugyanakkor továbbra sem számíthatunk a világ megértésére – hangzott el egyebek mellett a

Mi folyik Madridban?
Görögország és Portugália mellett egyre többen sorolják már Spanyolországot is az ingatag, összeomlás szélén álló országok közé az unióban. Ha áttekintjük az ibériai ország közelmúltját, világosan kiderül: a spanyolok már jó ideje elvesztették a helyes ir

Újabb német adócsalók
teszt

Visszafordulni a zsákutcából

Malév: újabb forduló

Szocialista kampánymalőr Baján

Exit poll: Janukovics győzött

Fontos híreink
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Megint jól nézünk ki + videó
A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Utakat kellett lezárni a hófúvás miatt
Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Mínusz húsz foknál is durvább hideg lesz, kiadták a narancssárga figyelmeztetést + videó
Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Dudás Miklóst vérző fejjel láthatta egy szemtanú
Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.
Külföldi híreink

Machado Trumpnak tett gesztusa akadályba ütközött
A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Bizonytalanság övezi az idei budapesti CPAC-et + videó
Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Orbán Balázs: Az európai vezetők döntöttek: háborúba mennek + videó
A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába Vinícius Júnior csodagólja, a Barcelona nyerte a spanyol Szuperkupát + videó
Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

Óriási füttykoncert az Old Traffordon, 44 éves negatív rekordot döntött meg a Manchester United
A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Ilyen volt az első hazai múzeumi silent disco + galéria
Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

