- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

A disznóvágás vállaljai kultúrája

Játékos születésnap

Munkával ünnepel a rendező

Válságkezelő pofon az exportőröknek
Bajnai Gordon sikeres válságkezelésről beszél, ám a jelek szerint a hangzatos tervek, intézkedések mögött gyakran nincs valódi tartalom. A kormányfő még gazdasági miniszterként ígért 2300 exportőr vállalkozás számára támogatást, míg a valóságban csupán 15

Füzes Attila az ÁNTSZ-nél
Gazdasági vezető lett a tisztiorvosi szolgálat egyik regionális intézeténél a csődbe ment HospInvest egyik résztulajdonosa, korábbi vezető beosztású tisztségviselője.

Röviden

Ki a hatodikra, ki az elsőre
Hosszú útja során az olimpiai láng tegnap megérkezett Whistlerbe, a XXI. téli ötkarikás játékok magashegyi központjába, s így már csak 120 kilométerre van Vancouvertől, ahol a pénteki megnyitóünnepségen rajta lesz a világ szeme. Azt, hogy szombattól kik l

Globális hazai

„Vonzó” kórház Nagykanizsán
Kiürülnek – legalábbis papíron – a zalai megyehatár közeli somogyi falvak, mert lakói egyre nagyobb számban jelentkeznek át nagykanizsai lakcímre – tudta meg lapunk. A tömeges átjelentkezés oka, hogy a Zala megyei kanizsai kórház főigazgatójának január el

Megtorpant a lejtmenet
A napok óta tartó esés közben lélegzetvételnyi szünetet tartott tegnap a budapesti részvénypiac. A magyar index emelkedett, méghozzá komoly forgalom mellett, bár a nemzetközi befektetői hangulat a görögországi fejlemények következtében továbbra is vészjós

Teherán emeli a tétet
Mától Irán elkezdi urániumkészletének 20 százalékos szintre való dúsítását – jelentette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek (NAÜ) küldött hivatalos levelében a perzsa állam. Irán új pilóta nélküli repülőgépeket is bemutatott, valamint egy fejlett légvéd

Új, gigantikus eszköz a pártok kezében
Óriásplakát, világháló és postaládába dobott szórólap után új felületen, úgynevezett LED-falakon is megjelenhet a kampány. A New York-i Times Square mintájára nálunk is startol a hatalmas mozgóképeket is megjelenítő technika, amelyet elsőként a pártok veh

Kitapossák az ösvényt a fiataloknak
A sportág elitje a téli olimpiára készül, s a magyar jégkorong-válogatott is edzőtáborozik, igaz, merőben más céllal: hogy áprilisban visszakapaszkodjon a legjobbak közé. A mieink Románia mellett fehérvári szerelésben önmagukkal is megmérkőznek. A volános

Megint jönnek, kopogtatnak

Tovább húzzák a tűzijátékpert

Újévi koncert, régi Prétre

Kórtünetté vált a szegénység
Egyre több család kerül a szakadék szélére – állítja a Magyar Szociális Fórum. Ők nemcsak a felvett hitelek törlesztésére képtelenek, hanem a közüzemi díjakat sem tudják fizetni, és tartozásaikat hónapok, esetenként évek óta halmozzák.

Keresőkutyák az erőmű romba dőlt épületénél

A legfőbb ügyész előtt az új botrány
Rendeljen el vizsgálatot, és ha indokolt, indítson büntetőeljárást a csepeli szennyvíztisztító csaknem 200 millió forintos uniós beruházásának ügyében – kéri a legfőbb ügyésztől a Fidesz és a KDNP. Tegnapi levelükben a kivitelező ötmilliárd forintos többl

Fontos híreink
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Megint jól nézünk ki + videó
A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Utakat kellett lezárni a hófúvás miatt
Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Mínusz húsz foknál is durvább hideg lesz, kiadták a narancssárga figyelmeztetést + videó
Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Dudás Miklóst vérző fejjel láthatta egy szemtanú
Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.
Külföldi híreink

Machado Trumpnak tett gesztusa akadályba ütközött
A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Bizonytalanság övezi az idei budapesti CPAC-et + videó
Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Orbán Balázs: Az európai vezetők döntöttek: háborúba mennek + videó
A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiába Vinícius Júnior csodagólja, a Barcelona nyerte a spanyol Szuperkupát + videó
Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

Óriási füttykoncert az Old Traffordon, 44 éves negatív rekordot döntött meg a Manchester United
A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Ilyen volt az első hazai múzeumi silent disco + galéria
Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

