Ki a hatodikra, ki az elsőre

Hosszú útja során az olimpiai láng tegnap megérkezett Whistlerbe, a XXI. téli ötkarikás játékok magashegyi központjába, s így már csak 120 kilométerre van Vancouvertől, ahol a pénteki megnyitóünnepségen rajta lesz a világ szeme. Azt, hogy szombattól kik lesznek a főszereplők, csak megtippelni lehet, de kísérletet teszünk rá.

2010. 02. 18. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kapásból bizonyára kevesen vágják, hogy négy éve a torinói olimpiának bizonyos An Hjun Szu koreai rövid pályás gyorskorcsolyázó volt a legeredményesebb versenyzője a maga három arany- és egy bronzérmével, de háromszor állt a dobogó legfelső fokán honfitársnője, az ugyancsak short trackes Dzsin Szun Ju, valamint Michael Greis német sílövő is. Vancouverben közülük már csak Greis indul, An és Dzsin helyett bezúdul az új hullám, jönnek a 18–20 éves fiatalok. A nagy pályás gyorskorcsolyázó Clara Hughes viszont 37 évesen is maradt, és a kanadai hölgy egyike annak a négy sportolónak, akik nyári és téli olimpián is nyertek érmet. Atlantában még kerékpározóként gyűjtött be két bronzot, aztán Salt Lake Cityben már a jégen egy ezüstöt, majd Torinóban egy-egy aranyat és ezüstöt. Honfitársnőjének, a szintén gyorskorcsolyázó Cindy Klassennek elég volt a legutóbbi olimpiára elmennie öt éremért, a legnagyobb medálhalmozóként egy aranyat, valamint két-két ezüstöt és bronzot vihetett haza. Vancouverben szerintünk kevesebbel is beérné. Ole Einar Björndalen, a norvégok sílövőlegendája Salt Lake Cityben négy aranyával felülmúlhatatlant produkált, mert ott még csak négy számban rendeztek versenyeket. Torinóban két ezüstre és egy bronzra futotta tőle, de még Naganóból is őriz egy aranyat és ezüstöt, s gyanítjuk, 36 évesen is viszontlátjuk a dobogón. Nagy tettre készül két kortársa, Armin Zöggeler és Andre Lange is. Az olasz szánkós az együléses számban, a német bobos pedig négyesben hajt sorrendben harmadik olimpiai aranyára. Lange emellett kettesben is címet védene. Jevgenyij Pljuscsenko 2002-ben ezüstérmes volt a műkorcsolyázók között, 2006-ban nyert, utána már csak gálákon lépett fel, tavaly azonban visszatért, és januárban a tallinni Eb megnyerésével újból bejelentkezett az aranyra.
Alpesi síben az osztrák Benjamin Raich Torinóban duplázott, s most az összetett Világkupa éllovasaként is jók a kilátásai, de Whistler lejtőin bármi megeshet. A férfiaknál az osztrák csapatban Marcel Hirscher, Reinfried Herbst és Michael Walchhofer is bizakodhat, a svájciak Carlo Janka és Didier Cuche, a norvégok Aksel Lund Svindal, az amerikaiak Ted Ligety szerepléséhez fűzhetnek nagy reményeket. No persze az amerikaiak legnagyobb reménységére a női mezőnyben bukkanunk, Lindsey Vonn úgy vezeti az összetett Vk-rangsort, hogy lesiklásban, szuper G-ben és a kombinációban is élen áll. Torinóban nem járt sikerrel, miután egy edzésen megsérült, már csak 7. és 8. helyezéseket szerzett. Most a lába elé, de a német Maria Rieschre és Kathrin Hölzre, valamint a svéd Anja Pärsonra sem árt figyelnie.
Sífutásban Petter Northugon kell a szemünket tartani, Vancouver az ő olimpiája lehet. A 24 éves norvég tavaly a libereci vb-n három aranyat szerzett, s a Világkupában nagy fölénnyel vezet. A nőknél a lengyel Justyna Kowalczuk áll az élen. Síugrásban múlt szombaton a németországi Willingenben Gregor Schlierenzauer pályafutása 32. Világkupa-győzelmének örülhetett, az összetettben azonban maradt a második helyen a svájci Simon Ammann mögött. Azt, hogy Vancouverben a normál és a nagysáncon ki lesz a legjobb, nehéz megtippelni a sok szóba jöhető pályázó között, de a csapatversenyben erősen a címvédő osztrákoknak áll a zászló. Elvégre „Schlieri” mögött a Vk-rangsorban Thomas Morgenstern a 3., a négysáncversenyen győztes Andreas Kofler a 4., Wolfgang Loitzl az 5. Északi összetettben Jason Lamy Chappuis az első számú favorit, ám itt is akad egy nagy visszatérő, és a Torinóban két aranyat szerzett osztrák Felix Gottwald a francia mögött második a Világkupában.
Biatlonban a férfiaknál a már szóba hozott Björndalen 9., Greis 13. a Vk-rangsorban, a legtöbb pontot a francia Simone Fourcade gyűjtötte, de ebben a sportágban a lövészetek alaposan megkavarhatják a sorrendet. A nőknél mindenesetre a papírforma alapján két svédnek, Helena Jonssonnak és Anna-Carin Olofssonnak kellene hadakozni a németekkel, többek között az új csillag Magdalena Neunerrel.
A sportágak zömén már átsiklottunk, de a javát a végére hagytuk. Kanadában legalábbis nem lehet kérdéses, hogy a nagy dolgok a Canada Hockey Place elnevezésű csarnokban zajlanak majd. A házigazdák jégkorongcsapata Torinóban címvédőként már a negyeddöntőben elbukott, 2-0-ra kapott ki az oroszoktól, akik amúgy szintén lemaradtak a dobogóról. (Az első három sorrendje Svédország, Finnország, Csehország volt.) Vancouverben olyan nevekkel felállva, mint Martin Brodeur, Sidney Crosby, Dany Heatley és Jarome Iginla, csakis az első hely az elfogadható. De ehhez azért az oroszoknak, Ilja Kovalcsuknak, Jevgenyij Malkinnak és Alekszandr Ovecskinnek megint lesz néhány szava.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.