- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Hadüzenet a fiataloknak?
Az MSZP–SZDSZ-kormány az elmúlt két és fél évben hadat üzent a fiataloknak; ha „nadrágszíjhúzásra” került sor, annak mindig ez a korosztály látta kárát – állapította meg a Fidelitas országos választmánya. A szervezet jövő februárba
Újabb kartellbotrány
Házkutatást tartott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három nagy informatikai cégnél a napokban, miután a gyanú szerint azok egymással összejátszva nyerték meg az év első felében négy egyetem közbeszerzési pályázatait hatmilliárd forint értékben. Korábban

Hadüzenet a fiataloknak?
Az MSZP–SZDSZ-kormány az elmúlt két és fél évben hadat üzent a fiataloknak; ha „nadrágszíjhúzásra” került sor, annak mindig ez a korosztály látta kárát – állapította meg a Fidelitas országos választmánya. A szervezet jövő februárba

Újabb kartellbotrány
Házkutatást tartott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három nagy informatikai cégnél a napokban, miután a gyanú szerint azok egymással összejátszva nyerték meg az év első felében négy egyetem közbeszerzési pályázatait hatmilliárd forint értékben. Korábban

Rendkívüli állapot Irakban
Miközben a magyar kormány az iraki kontingens mandátumának meghosszabbítását kezdeményezi, semmi jele nincs annak, hogy konszolidálódna a helyzet a megszállt országban.

Ma szavaz a parlament az adókról

Keresik a késelés szemtanúit

Elnök van, elnökség nincs a HÖOK-ban

Írógép a boncasztalon

Észak Velencéje Flandriában

Körút közpénzen?

Alkotmánybírákról egyezkednek

A „nagypolgár” hallgat
A Gyurcsány-féle, busás haszonnal járó pénzügyi manőver köszönő viszonyban sincs a tehetősek nagyobb felelősségvállalásáról szóló miniszterelnöki kijelentéssel – véli Szijjártó Péter (Fidesz). Nyakó István, az MSZP szóvivője nem kívánt állást foglal

Dávidékat ismét elmarasztalták
Másodjára is a kizárt, feloszlatott MDF-eseknek adott igazat egy perben a bíróság Dávid Ibolyával és a pártvezetéssel szemben. Balsai István szerint a választmány minden tagjának le kellene mondania a sorozatos törvénytelenségek miatt.

Elvonások és elbocsátások a zöldtárcánál

Parkolásügyben az Ab-hoz fordul a fővárosi Fidesz

Apartheidpolitika az oktatásban?
A jövő évi költségvetés legnagyobb vesztesei a kistelepülések, valamint az egyházak iskolái, illetve a tudományosság és sportnevelés lesznek – jelentette ki tegnap Pálinkás József, a Fidesz kulturális tagozatának vezetője. Az SZDSZ eközben arra kért

Röviden

Egyeztetés az egészségügyi tüntetés előtt

Arafat élet és halál között
Jasszer Arafat állítólag „visszafordítható kómában” van – közölték palesztin források a párizsi kórházban ápolt elnök állapotáról. Eközben tizenhárom palesztin szervezet küldöttei Gázában tárgyalásba kezdtek, készülve arra, hogy Arafat m

Lapbezárás Ringier módra
Botrányos körülmények között megszüntette tegnap a Magyar Hírlap kiadását a Ringier Kiadó Kft. A lap tegnap jelent meg utoljára, holott korábban a kiadó mára ígérte a búcsúszámot. Szombathy Pál főszerkesztő szerint a Ringier hazudott, a kiadó vezetője vis

Fontos híreink
„A nemzeti összetartozás tettekben mutatkozik meg” – Kárpátalján is segít a Fidelitas Angyalszárny

Teljes döbbenet a Real Madrid szurkolóinál, kiszivárgott a csapat jövő évi hazai meze

Németország nem lesz tagjai a gázai békefenntartó erőknek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Milliárdos költségvetésből gazdálkodhat Óbuda, mégsem jut pénz az utak javítására, óvodákra
Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Kocsis Máté elmondta, mi lenne a legnagyobb karácsonyi ajándék + videó
Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Orbán Viktor: Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó + videó
Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

Bombariadó volt két, Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.
Külföldi híreink

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?
Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

Vadászgépek szálltak fel Lengyelországban
A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Súlyos támadás érte Odessza térségét
Több robbanás hallatszott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Az indiai után itt a mongol karácsonyi dal, ami garantáltan jókedvre deríti + videó
Rudán Joe pedig két karácsonyi nótával is jelentkezett.

Egy sokkoló balesetben szörnyethalt Király Gábor volt csapattársa a felesége előtt
Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

PM Orban Continued His Peace Initiative throughout 2025
Hungary's prime minister visited Washington, Moscow, and the Vatican.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

