- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Késve értesült a hatóság a kutyatámadásról

Újra bíróság előtt Juszt

Fegyházbüntetés drogkereskedőknek

Eltűnt a provokatív szobor
Még nem tudni, vajon kik és miért lopták el felállítása után alig néhány órával a Deák Ferenc térről a Budapesti Őszi Fesztiválon szereplő Leütöm aput című szobrot. A rendőrség ismeretlen tettes ellen, lopás bűntette miatt indított eljárást.

Bombával fenyegetett ítészek

Kuncze szerint az SZDSZ a jövőt építi

MTV-székház: fideszes gyanú

A kormány hízeleg a szakszervezeteknek

A mérnökök ismét hibáztak Pakson

Juhász is magyarázkodhat
Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Gyurcsány Ferenc kormányfő pénteken Brüsszelben tájékoztatja Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárt a „magyarországi helyzetről”, vagyis szóba kerülhet a honvédelmi költségvetés csökkentése is. Juhász tudatt

Ügyészséghez fordul a Fidesz

Az arab világ kitörne a homályból
Nagy szükség van arra, hogy az arab közvélemény többet tudjon Magyarországról, mint jelenleg – jelentette ki lapunknak Abd el-Munam Kadura, a negyedévente megjelenő Kék Duna magazin főszerkesztője. A hazánkban élő szíriai férfi szerint az arabok köz

Államosítanák az érdekegyeztetést
A kormány súlyosan beavatkozik az érdekegyeztetés rendszerébe, ahonnan házi szakszervezetével, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségével (MSZOSZ) ki akarja szorítani a hozzá nem lojális szakszervezeteket – állítja Palkovics Imre, a Munkástanác

Újra taccsra tették a sportot
Bocsánatot kért az európai sportminiszterek budapesti tanácskozásán Schmitt Pál. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azért tette ezt, mert a magyar doppingesetek beárnyékolták az álomolimpiának titulált athéni nyári játékokat. És persze igencsak befolyásol

Ne tovább!

Lezsák? Igen!

Ingyengyógyszer helyett kék szalag

Ripacskodás és kommunikáció

Házi őrizetbe helyezték a mianmari kormányfőt

Fontos híreink
Az orra előtt pördült meg egy autó az M0-son, a legjobb döntést hozta a következő pillanatban + videó

Egy nemzedékeket formáló javítóintézet története

Dupla örömhírt osztott meg Győri-Lukács Viktória, akinek teljesült az álma

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Erdő Péter: Az igazi szeretet rábízza magát másokra
A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

A nyugaton élők még havazásra, az északon élők azonban végre napsütésre számíthatnak + videó
A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

A betlehemi jászol segít megértenünk karácsony titkát
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Amikor az ünnep fájdalmas
Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Június, csak a szokásos jelenetek + videó
Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

Szenteste ismét célkeresztbe került Moszkva
A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

XIV. Leó pápa: Jézus születése a remény szavát, a talpra állás erejét, a jóságot képviseli
Az egyházfő szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Itt a 2026-os nyugdíjutalási naptár: ezekben a napokban érkezik a pénz a bankszámlákra
A Magyar Államkincstár közzétette a 2026-ban esedékes nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások banki jóváírásának várható időpontjait.

Temetés vagy hamvasztás, Bige vagyona – a legolvasottabb gazdasági cikkeink áprilisban
Visszatekintés az év negyedik hónapjára.

Bajnokaink kívánnak boldog karácsonyt olvasóinknak
Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

