Sok sztrájk volt mostanában az egészségügyben. A rendre demonstráló tízezer ágazati dolgozó nem önös célokból szünetelteti a munkát. Sajnos a megmozdulások legkevésbé azokat a kormányzati döntéshozókat érdeklik, akik már abba is „belefáradtak”, hogy felidézzék: a 2002-es választások során mennyi mindent ígértek az egészségügy megreformálása érdekében. És mennyi minden nem teljesült abból. Az egészségügyben drámai a pénzhiány, és átláthatatlan a finanszírozási rendszer, lelassultak a kórház-konszolidációs folyamatok, elmarad az ápolói hűségjutalmak kifizetése, és az ingyengyógyszerekről is „megfeledkeztek”.
És ez csak a jéghegy csúcsa.
Az egészségüggyel kapcsolatba kerülő emberek döntő többsége közömbös a demonstrációk iránt, s arra gondolnak, hogy az orvosok és ápolók a nagyobb fizetésekért mozgolódnak. Pedig betegként szenvedő alanyai annak, ahogyan az egészségügy embertelenedik, szegényedik, mind drágább számukra a gyógyulás, ezért néhányan még inkább ellenszenvvel viseltetnek a sztrájkolók iránt. Ráadásul a jövő hét kedden a már negyedik alkalommal demonstráló egészségügyiekkel szemben fellépnek vezetőik is: mint ahogyan Cser Ágnes az akciókat szervező érdekképviselet vezetője fogalmazott: „az intézményvezetők vasmarokkal tartják kézben a dolgozókat, és fenyegetik őket”.
Az egészségügy és a benne dolgozók majdhogynem magukra maradtak. A szakmai, az érdekvédelmi, a társadalmi szerveződések a politikára jelenleg nem tudnak hatni. Nemrég az egészségügy számára egyféle kiutat jelentő irányított betegellátási modell további bővítését elvetette a kormány, s helyette az átalakításra, a reformokra, a magánosításra törekszik. A multinacionális tőkét kiszolgáló és a Világbank követeléseinek engedő országvezetők döntenek. Pedig nem a fizetésemelési igény, hanem az elégedetlenség, a bizonytalanság, a munkahelyek elvesztése, a kilátástalanabb jövő képe és a betegek ellátásának ellehetetlenülése miatt érzett aggodalom viszi az utcára az egészségügyieket.
Nem elfordítani kell a fejeket, hanem a szolidaritást jelentő kék szalagot kitűzve csatlakozni kellene hozzájuk. Mert a politika zárt körű tanácskozásokon dönt az egészségügyről. Pedig a mindennapi munkát végzők tudják a legjobban, mit érdemes fejleszteni, mit lehet bezárni. Az együttgondolkodás a párbeszéd, az érdemleges beleszólási lehetőség biztosíthatná, hogy az egészségügyi dolgozók ne kényszerüljenek az utcára a maguk és betegeik érdekeiért. De ilyen nincs. „Be kell fejezni Magyarországon az Európai Unió tagállamaként a hálapénzen alapuló egészségügyi ellátást, és be kell fejezni a farizeus politikai nyilatkozatokat. Az igazat meg kell mondani az állampolgároknak, hogy tragikus pénzhiány van az egészségügyben” – nyilatkozta Cser Ágnes egy korábbi demonstráción. Biztosan elmondja ezt majd jövő héten is. És igazat mond.
Azok hazudtak, akik a kormányrúd kézbevételének vágya miatt túl sokat ígértek megalapozatlanul. És ahogy kezükbe kapták, nem tettek, s nem tesznek semmit sem.
Marad tehát a boríték.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
