Ripacskodás és kommunikáció

A közvélemény-kutató intézetek legfrissebb felmérései komoly figyelmeztetést jelentenek a nagyobbik ellenzéki párt számára. Bár valamennyi adatsor azt jelzi, hogy továbbra is a statisztikai hibahatárt jóval meghaladó fölénnyel vezet a Fidesz, mégis elgondolkodtató, hogy mindegyik összevetés a korábbi előny csökkenését mutatja. Egyértelműnek látszik, hogy az MSZP-nek jelentős lendületet adott a miniszterelnök-váltás. Gyurcsánynak sikerült kimozdítani pártját a holtpontról. Jelentős sikerként könyvelheti a kormányfő, hogy személyes népszerűsége is látványosan megugrott. A felmérések készítői egyetértenek abban, hogy a következő parlamenti választások várható főszereplői közül egyelőre Orbán Viktor a népszerűbb, de az előnye minimálisra csökkent.
Kiszámíthatatlan viszont, hogy a miniszterelnök népszerűsé-gének növekedése meddig lesz képes ezen a pályán maradni. Az elmúlt két hónap folyamatai többféleképpen is értelmezhetők. Az egyik variáció szerint csupán az történik, hogy a korábban viszonylag alacsony ismertségi mutatókkal rendelkező Gyurcsány mögé – ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik mindenki számára, hogy Medgyessy Péter helyébe lépve végérvényesen ő lett a végrehajtó hatalom új irányítója – szép lassan felsorakozik az MSZP és az SZDSZ törzsszavazóinak teljes tömege, kinyilvánítva, hogy kész ugyanolyan következetességgel és szívóssággal támogatni jelöltjét a következő választásokon, ahogyan ezt 2002-ben Medgyessy Péterrel tette. Ebben az esetben a dinamikusan előretörő kormányfő lendülete rövidesen kifulladhat, mert hiába szerzi meg a teljes baloldali és liberális szavazói kör bizalmát, ez még egyáltalán nem jelenti majd azt, hogy a politikai centrum más szegmenseiben lévő, illetve munkáspárti érzelmű választók is hajlandók lesznek a támogatására.
A másik, valószínűtlenebb variáció az, hogy a Medgyessynél öszszehasonlíthatatlanul ügyesebben kommunikáló, és jobb vezetői képességekkel bíró Gyurcsány nem csupán az MSZP- és SZDSZ-tábort nyeri meg, hanem képes lesz megbontani a polgári oldal egységét is, elbizonytalanítva egyes szavazói csoportokat, vagy akár meg is szerezve a támogatásukat a következő választásokig. Eme variáció beteljesülése komoly kihívást jelenthetne a Fidesz számára, amely párt az elmúlt másfél évben tömegesen nyert meg maga számára korábban baloldalinak számító szavazókat. De ez a folyamat még Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején zajlott le, amikor – valljuk meg őszintén – nem volt túl nehéz dolga a Fidesznek az ellenfél térfelén lévők elcsábításában. Gyurcsány kommunikációs stábja – a látványos önünneplések és retorikai túlzásoknak hála – eddig szinte hiba nélkül dolgozott, és eredményességét még az a tény sem csökkenti, hogy már-már a plagizálás szintjén használja a korábban az Orbán-kormány idején annyit szidott, de sikeresen bevetett fogásokat. A szocialisták számára most az a lényeges, hogy minél gyorsabb ütemben csökkentsék a biztos választói preferenciákkal bíró Fidesz-szavazók körét, csökkentve ezzel a nyomasztóan nagynak tűnő hátrányukat. Komoly adunak számít a kezükben, hogy az SZDSZ révén rendelkeznek egy olyan szövetségessel, amelyik szinte biztosan képes lesz a parlamenti küszöb átlépésére.
Remény sincs arra, hogy a roppant bizonytalan jövő előtt álló MDF mellett más jobboldali párt lépjen előtérbe a Fidesz potenciális partnereként. A vezető ellenzéki párt az EP-választáson elért biztos fölénye alapján azt hangsúlyozza, hogy már egyedül is képes lesz a következő választások megnyerésére. Van rá esélye, de ha tartós marad a Gyurcsány-boom, azaz a miniszterelnök ígérgetései és harsány kommunikációs hívószavai elérik a ma még mereven MSZP-ellenes középosztálybeli szavazókat, akkor komoly veszélybe kerülhet a Fidesz 2006-ra tervezett választási stratégiája. A kórház-privatizáció és a határon túli magyarok kettős állampolgárságának kérdése mellett akár a teljes állami vagyon jövőjéről való referendum is elképzelhető. Ha viszont ezek sikeresek lesznek, és relatíve magas választói részvétellel a Fidesz álláspontja mellett teszi le a voksát a többség, akkor ebből olyan politikai tőkét kovácsolhat az ellenzék, amellyel optimális esetben sírba küldheti a szocialistákat, akik minden maradék erejüket a Gyurcsány-projektbe fektették.
Az sem zárható ki, hogy nem jön be az ellenzék számítása, és nem sikerül kellő számban mozgósítani a választópolgárokat a koalíció káros, az ország jövőjét kockáztató politikájának leállítására. Komoly hiba lenne, ha nem számolna a Fidesz a realitásokkal, így például az emberek közömbösségével és növekvő politikautálatával. A novemberi időközi választások részvételi aránya és eredményei világosan és egyértelműen jelezni fogják, milyen lehetőségek vannak arra, hogy a 2006-os választásokig még hátralévő időszakban sikerrel fenntartsa a Fidesz a jelenlegi kormányellenes hangulatot.
Gyurcsány közel sem fél annyira a baloldal által annyiszor elítélt utcai politizálástól, mint elődje. A Terror Háza előtt megtartott demonstráció előkészítése feltűnően emlékeztet a kilencvenes évek elejének chartás időszakára, márpedig nem szabad elfeledni, hogy a Konrád–Farkasházy-féle utcai haknibrigádok demokráciapetárdái nemcsak az MDF vezette konzervatív kormány, hanem a chartától következetesen távol maradó Fidesz választási esélyeit is jelentősen rontották. Gyurcsány közben csókolommal köszön boldog-boldogtalannak, idős néniket ölelget, közterületeken fagylaltozik és politikaimarketing-futást rendez, mindezt a bulvárlapok riportereinek és a kereskedelmi televíziókhoz tartozó kameráknak intenzív és szolgalelkű figyelmétől övezve. A szánalmasan pislogó és botladozó Medgyessyvel ellentétben még sehol nem fogadta olyan füttykoncert vagy egyéb állampolgári tiltakozás, amelyik átlépte volna a baloldali hírfogyasztók ingerküszöbét is. Az olimpikonok fogadása idején még nem volt miniszterelnök. Nem kétséges, hogy rendkívüli alapossággal tervezik meg tanácsadói a nyilvános szereplését, kerülve minden olyan helyszínt, ahol a személyét negatív megnyilvánulások öveznék.
A balatonőszödi konferencia megszervezése jól illeszkedett az eddig tapasztalt Gyurcsány-stratégiába, mivel az itt felsorakozó baloldali államfők és miniszterelnökök jelentősen erősíthetik az új kabinet ingatagnak tűnő hazai legitimációját. Bár sokan lemondták a részvételüket a nemzetközi szocialista mozgalom tartalmatlan jelszóparádéjáról, de a legfontosabb vendég, Tony Blair megérkezett. Mivel Gyurcsány a brit kormányfő legjobb tanítványának személyében kíván tetszelegni, ezért nélkülözhetetlenné vált az angol Munkáspárt vezérének jelenléte. Az már más kérdés, hogy a nagy dérrel-dúrral megrendezett konferenciával nemcsak nyerhet, hanem veszíthet is a kormány, mert a példátlan biztonsági intézkedések miatti forgalomkorlátozások és a konferencia feltűnően magas közköltségei aligha terelték az MSZP karjaiba a magas közterhek miatt amúgy is ingerült szavazópolgárokat.
És itt érkeztünk el a ripacskodásba hajló gyurcsányizmus leggyengébb pontjához: a miniszterelnök magabiztos mosolya lényegében nem több, mint a szorongva dobogó szív fölé helyezett álca. A hatalmas államháztartási hiányt ugyanis nem lehet áldozatok nélkül lefaragni. A részben éppen a Medgyessy főtanácsadójaként tevékenykedő Gyurcsány által megtervezett száznapos osztogatások olyan zsákutcába terelték a kormányt, amelyik szinte lehetetlenné teszi a nagyobb arányú osztogatást. Márpedig az állami támogatásokhoz hozzászoktatott szavazókat nem a brit miniszterelnök barátkozási hajlamai érdeklik, hanem az, hogy valójában mennyi adót kell majd jövőre fizetniük és mennyibe fog kerülni egy átlagos lakás havi rezsije. Ezek a nyers anyagi tényezők jelentik azt az esélyt, amelyeknek okos és megfontolt felhasználásával a Fidesz kiütheti ellenfelét a következő választásokon a nyeregből.