P i l l a n a t f e l vé t e l
A Time amerikai magazin közvélemény-kutatása szerint a republikánus elnökjelölő kongresszus hatására megugrott George W. Bush elnök népszerűsége: immár 11 százalékkal vezet kihívója, a demokrata John Kerry előtt.
Augusztusban az eurózóna szolgáltatási szektorának bővülési üteme lassult, amelynek hátterében a költségeket növelő nyersolajárak emelkedésének hatása áll. Habár kedvezőtlen az olajárak emelkedése, emiatt viszont az eurózóna ez évi növekedésére vonatkozó
A pénzügyi tárca korrigált hiányterve sem tartható – mindezt a GKI kutatói állítják. A szakértők szerint az államháztartás idei deficitje eléri az 1250 milliárdot.
A MÁV Rt. harminc elővárosi motorvonat megvásárlását követően további százhúsz beszerzésére adhatna megrendelést. A legnagyobb gondot az okozza, hogy az uniós szabályozás tiltja a hazai cégek előnyben részesítését.
Két és fél millió embert evakuáltak, s kétmilliónyian maradtak áram nélkül Floridában, amelynek keleti partjain tegnap végigsöpört a Frances hurrikán. A Frances Floridának arra a részére tart, ahol három héttel ezelőtt a Charley pusztított, huszonhét embe
A Ron Werber vezetésével kiképzett fiatal MSZP-s aktivistákat is maga mögött szeretné tudni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt és Hiller István, a párt elnökjelöltje, akik tegnap találkoztak a csapatjátékosokkal. A kultuszminiszter meglehetősen felfok
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Többen hagyják el az országot, mint amennyien bevándorolnak.
Két kamion ütközött.
Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak kifejtette: a nemzetközi sajtó manapság politikai szereplőként próbál viselkedni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.