Köpködők

P i l l a n a t f e l vé t e l

Nehezen tudok köpni, úgy naturálisan. Örülök, ha annyi nyál van a számban, amennyi egy bélyegre elég. Nem úgy nemzet- és polgártársaim, akiknél most a köpések trendje dúl. A sarki patikában előttem áll egy nőnek öltözött Riska. Tele a szája rágógumival, és miközben jobbról balra, majd vissza terelgeti a maszszát, olyan gyógyszerek ára iránt érdeklődik, amelyeket nem vált ki, de hát szombat reggel van, ráér. Ez is van olyan jó program, mint a Tesco, csak itt nem a felvágottakat gusztálják, hanem azt az izét szeretnék megnézni, amit a tévében mutattak. Közben nyugton kérődzik, őröl, két pofazacskója kidagad, várom a pillanatot, amikor lufit fújva nagyot cuppant a gyógyszerésznő fülébe. Erre mondják, hogy nem veszi észre magát. Távoztával megkérdem a fiatal nőt, nem zavarja-e, hogy odakérődznek az orra alá, miközben felelősségteljes munkát végez. Próbálná egyszer a rágógumisok vérnyomáscsökkentőjét összetéveszteni a pulzusgyorsítóval.
– Őszinte legyek? – kérdez vissza a gyógyszerész. – Ahhoz képest, hogy tegnap telibe köpött valaki, ez már nem is érdekel.
Aztán némiképpen töredezetten és nehezen, de kibuggyant belőle a szégyenletes történet. Beállított tegnap három belőtt ifjú, két fiú és egy lány. Kiváltottak egy kokaintartalmú gyógyszert, majd amikor néhány szemet kivettek belőle, azt mondták, nem kell a többi, a gyógyszerész vegye vissza, és kérik az árát. A bontott doboz természetesen nem vehető vissza. És ezt a nő kénytelen volt a betépett társasággal közölni. – Te mocskos féreg – mondta neki a három közül tagoltan az egyik, majd áthajolt a pulton, és beleköpött az arcába.
– Egész délután felváltva mostam az arcomat és zokogtam a megaláztatástól – emlékszik vissza ma már száraz szemmel a gyógyszerésznő a történtekre. – Semmit nem tehetünk, minket senki nem véd meg, a kedves beteg, ha unja, hogy olyan sok gyógyszer hiánycikk, akkor meg is késelhet bennünket – összegzi dióhéjban a közállapotokat és a közhangulatot.
Való igaz, hogy az egymás iránti viselkedésünk a fagypontra süllyedt. A miérteket nem érdemes keresni, mert akik ellen fel kellene lépni, liberális védelem alatt állnak. Magam láttam, amint egy kövér suhanc a villamosmegállóban kiturházott az ablakon, majd nyerítve és nyihogva az ötlettől megtárgyalta, hogy a hülye köcsög, akit beterített vele, milyen pofát vághat. Ilyenkor az utasok lesunyják a fejüket, mintha nem látnának, mert aki megszólal, megkaphatja a rasszista és kirekesztő jelzőt. Mert ehhez aztán nagyon értünk: a nagy rasszistázás meg fasisztázás mellett Gusztos Péter csak egy hétig közlekedne villamoson meg buszon, rögtön megértené, hogy az emberek nem attól szenvednek, hogy Pokorni vagy Pálinkás mit mondott a Demokrata-gálán. Attól szenvednek, hogy a közbiztonság nulla, hogy személyiségi jogaink csak a Holdon léteznek. Általános nézet, hogy a törvény a gazembereket védi. A főrendőr beszámol a tévében, hogy berobbantották egy mókus ajtaját, majd a kommandósok – gondolom – jól megrugdalták, mert háromszor kilőtt az ablakon, nem bírván elviselni hét végén a szemközti építkezés zaját. Röhej, hogy nem a kivitelezőt büntették meg úgy, hogy belekéküljön. Néha én is lőnék, amikor a szomszéd ház néhány lakója végigordítja, -üvölti és -veszekszi az éjszakát. Kíváncsi vagyok, hogy ezt mondjuk Bécsben mennyire tolerálnák? Semennyire, mert ott a polgár nyugalma szent és sérthetetlen. Most veszik ki a tanárok kezéből az utolsó fegyelmezési eszközt, a buktatást, innentől fogva csak nyál kérdése folyamatos zaklatásuk. Senki nem siet megvédeni őket.