Gyurcsány-program

Valahogy megváltozott a világ, akárcsak szeptember tizenegyedike után. Úgy tűnik, mintha minden egy kamaszképű, ám középkorúba hajló, szemüveges fiatalemberről szólna. A lapok kötelességszerűen készítik róla az összeállításokat: eseményekben gazdag életéből igyekszik mindenki azt kiszemelgetni, ami ilyen-olyan okból a kedvére való. (Tehetségtelenebb szerkesztőségek nem bajmolódnak saját összeállításokkal: elrettentő példaként egy az egyben közlik a politikai ellenlábasokét.) Futótűzként terjedt el a hír arról is, hogy egy sikerült cikk nyolcvanezret, egy sikerült médiainterjú viszont akár milliókat is érhet a szabadpiacon – ezeket a híreszteléseket azonban a hivatásom méltósága nevében kénytelen vagyok kategorikusan visszautasítani. A magyar sajtómunkás nem vehető meg kilóra, de még mázsára sem. Ez a szivárványos portréfestészet kizárólag a hazai média sokszínűségét dicséri. A remekebbnél remekebb sztorik között tallózva hadd osszam meg önökkel a szívemnek legkedvesebbet: a szemüveges milliárdost e verzió szerint azért távolították el idő előtt a patinás fővárosi gimnáziumból, mert nem volt hajlandó előfizetni a Szovjetunió című folyóiratra. Aki azt gondolta, hogy a KGB ellen harcoló titkos ügynök legendája után már nem érhetik meglepetések a nagyüzemi mítoszképzés terén, az most jól teszi, ha revideálja nézeteit.
Miközben azonban temérdek szó esik a személyről, szinte semmi a programról. Türelmetlen polgárokként kénytelenek vagyunk kommunikációs morzsákat összecsipegetni, mi is vár a következő néhány hónapban e sokat megért országra. Miközben tehát biztosak lehetünk benne, hogy szeptember végén nemcsak a virágok nyílnak a völgyben, hanem a hatalom szezámajtaja is, amelyen jó néhányan fognak ki- és bemasírozni, az érdemi dolgokról csupán halovány sejtéseink lehetnek. Bonyolítja a helyzetet, hogy a programírásba Gyurcsány Ferenc híradások szerint először Dobrev Klárával és Draskovics Tiborral fogott bele – a pénzügyminiszternek azonban állítólag inog a széke, s a miniszterelnök-jelölt félreérthetetlen megjegyzést tett a köztévében a feleségek évjárat szerinti lecserélésének üdvös voltáról is. Előttünk áll tehát a magányos hős, akinek nyilván kapóra jön mindenféle civil segítség, még ha a teljesség igénye nélkül nyújtjuk is.
Ami a külpolitikát illeti, arról tudjuk a legbiztosabbat. Hogy az folytonos lesz. Eltekintve attól, hogy viszonylag nehéz elképzelni izolált pontokból álló vagy kvantumszerű külpolitikát, ez legalább világos beszéd. A Gyurcsány-program szerint folytatjuk a háborúsdit a kies Irakban, s feltehetőleg már a jövő évi emberveszteséget is bekalkulálták a folytonosság jegyében, ami remélhetőleg nem tér el az idei bázistól, s még az infláció mértékével sem emelkedik. Nehéz viszont felfedezni a folytonosságot a külügyminiszter személyében, aki energiáját immár más fontos, felvillanyozóbb feladatokra fordíthatja. Aggasztó viszont, hogy Medgyessy Péter tárca nélküli miniszterelnök felmondási ideje alatt több európai államférfival is találkozni óhajt, aminek a külpolitikai következményei egyelőre beláthatatlanok.
A gyurcsányzás szociálpolitikai fordulatát ígéri a leendő miniszterelnök bányásznapi tézise, miszerint nem kell szégyellni, hogy mindannyian munkásemberek vagyunk. (Legközelebb megkérdezem apámtól, a nyugdíjas ózdi hengerésztől, hol rejtegeti a milliárdjait – mostantól nem kell szégyellni.) Miközben a kormányfőjelölt verbális útmutatása folytán a jövőben elmosódik a határ az akna és a tárna között, jó hír a maroknyi magyar bányásztársadalomnak, hogy a jövőben alanyi jogon tegezhetik Gyurcsány Ferencet.
A családpolitikában szembetűnő a Gyurcsány-filozófia konzervatív attitűdje. Itt nem csupán arra utalnék, hogy a jövőben a neveletlen gyerek jól neveltre, az öregecske feleség viszont fiatalabbacskára lesz lecserélhető, hanem arra az alapvetésre is, hogy az asszonynak az a dolga, hogy támogassa férje karrierjét. Ha kell, az összeférhetetlenség elkerülésére akár mondjon is le! (Azt most hagyjuk, eddig miért volt összeférhető, hogy egy családból kerüljön ki a kormány egyik tagja és a Nemzeti Fejlesztési Hivatal második embere – s mi változott meg hirtelen.) A Gyurcsány-program e része azonban egyelőre erősen elnagyolt. Ha például hihetünk a hírnek, hogy Göncz Kinga és az esélyegyenlőség nem hull ki a rostán, jogos a felvetés: a hölgyek nem cserélhetik le öregecske férjüket fiatalabbra? S ha a hölgyek is és az urak is mind-mind fiatalabbra cseréltek már, mi lesz a tömegesen magukra maradó éltesebb korúakkal? S egyáltalán: a házastárscsere ily módon egyáltalán kivitelezhető-e matematikailag? Noha a feleségcserében a miniszterelnök-jelölt kétségkívül gazdag személyes tapasztalatokkal rendelkezik, felmerül az a kérdés is, hogy vajon a koalíciós partner nyomására nem kerül-e bele a Gyurcsány-programba „az asszonynak a férje mellett a helye” tézis mellé az is, hogy „az aszszony verve jó”?
A sportpolitikában irányadó kijelentés, hogy nem leszünk doppingnagyhatalom – s egy ilyen ígéretre akár mérget is lehet venni egy olyan szakminisztertől, aki eddig ezt a területet a törvény szerint felügyelte. Az olimpiai pontszerzők jutalmának felemeléséről viszont csak a legszemellenzősebb fiskális technokrata mondaná azt, hogy itt, kérem, első lépésben már megint osztogatnak: igenis indokolt hangulatjavító intézkedésről van szó. (Nem is említve azt a tagadhatatlan tényt, hogy a doppingolásban benne ragadt athéni versenyzőkön mintegy harmincmilliót sikerült megtakarítani, ami bőven fedezi a hetedik–nyolcadik helyezettek honoráriumát. Később ez az eljárás akár más területeken, társadalmi méretekben is kiterjeszthető lesz?)
A tájékoztatáspolitikai erőfeszítéseket alapjaiban meghatározza az élőszó, pontosabban az a tény, hogy a kormányfőjelölt nemcsak saját személyébe, de saját hangjába is végzetesen szerelmes. Így az elektronikus médiumok világa óhatatlanul felértékelődik. Nem kétséges tehát, hogy a lojális Magyar Televízió újabb mentőövet kap, miként a médián keresztüli felnőttoktatás reneszánsza is borítékolható, feltéve, ha erre az össznemzeti feladatra baráti orgánumok pályáznak. A szféra gondjai azonban ezen túl is számosak: hogy mást ne mondjak, a totális érdektelenség folyományaképpen nemcsak a Médiahajó süllyedt el (átkeresztelve magát puritán módon Hajóvá), hanem Farkasházy Tivadar Szárszója is szünetel (az új név nyilván: Szó). Ide tartozik az is, amit Gyurcsány Ferenc lapunkról mondott: „Szólásszabadság van, a Magyar Nemzet az ellenzék politikai lándzsája, azt mond, amit akar.” Ez amúgy egybevág az alkotmánnyal, csak az alaptörvény nem ilyen harciasan fogalmaz.
A Gyurcsány-program legmeglepőbb vonása, hogy szakít a szokott szocialista verbális maximalizmussal. (Szili Katalin is megmondta: kovácsizmus konyec.) A főhatalom valószínű birtokosa e tekintetben nem kertel: már előre megmondta egy interjúban, hogy tíz döntése közül nyolc pocsék lesz. És itt ugrik a majom a vízbe! Milyen kritériumrendszer szerint tudjuk kiválasztani, hogy az adott döntés a nem pocsék nyolcba vagy a pocsék kettőbe tartozik? S elfogadhatjuk-e a húszszázalékos pocséksági mutatót olyannak, mint a posta által elveszíthető küldemények megengedett aránya vagy a katonai gyakorlatok megengedett embervesztesége?
Valahogy megváltozott a világ – írtam az elején, pedig talán csak a tükröt cserélték ki. Gyurcsány-program ide vagy oda, a valóság alighanem változatlan: éppen olyan, mint a Medgyessy-érában. A nagy kérdés csak az: érdekli-e az embereket, mi van a foncsor mögött?