- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Szili féléves paksi mulasztása
Magyar hulladékexport Kínába
További kétszáz szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeznek el a fővárosban – tudtuk meg Siklóssy Mihálytól, az FKF Rt. főosztályvezetőjétől. Kiderült az is, hogy a szelektíven gyűjtött műanyag palackok egy részét nem Magyarországon hasznosítj

Szili féléves paksi mulasztása

Magyar hulladékexport Kínába
További kétszáz szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeznek el a fővárosban – tudtuk meg Siklóssy Mihálytól, az FKF Rt. főosztályvezetőjétől. Kiderült az is, hogy a szelektíven gyűjtött műanyag palackok egy részét nem Magyarországon hasznosítj

Felemás pályázati eredmények
Könnyítettek a gazdasági minisztérium által meghirdetett pályázatok részvételi feltételein. Tavaly a kis- és középvállalkozások mindössze fél százaléka jutott támogatáshoz.

A hegyek árnyékában
Egyre több, főként fiatal hegymászó sírjára került az utóbbi években pár szál havasi gyopár, a részvét virága. Nem véletlenül. Magyarországon 1966 óta pontosan nyilvántartják a halálos kimenetelű hegymászóbaleseteket. Az azóta eltelt 38 évben 63 halále

Áprilisban olajipari egyesülés?

Térségbeli kockázatok
Magyarország biztonságát nagymértékben befolyásolja a térség számos új típusú biztonsági problémája, ami megkövetelné, hogy Budapest részéről egy sokkal kezdeményezőbb, sokkal világosabb regionális külpolitika legyen kitapintható – fejtette ki Német

Röviden

Nem fegyelmezik Grespik Lászlót

Érdekvédők agóniája
A csúcsvezetés közlése szerint nem, egyes elnökségi tagok szavai szerint „direktben nem” vesz részt a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége az MSZP uniós választási kampányában.

Kökény Mihály nyugtatja a betegeket
Kökény Mihály egészségügyi miniszter tegnap azt kérte a cukorbetegektől, hogy ne vásároljanak fel több hónapra elegendő inzulint. A tárcavezető azt követően próbálta megnyugtatni a kedélyeket, hogy kedden a Magyar Nemzet és a Népszabadság is azt írta: inz

Blix: Szaddám is jobb a mostani háborúnál

Röviden
Fideszes nem a törvényjavaslatra A Fidesz számára elfogadhatatlan a földtörvény módosítására a parlament elé terjesztett javaslat, mert a kormány nem használja ki a lehetőségeket, amelyeket a magyar földtulajdon megvédésére a csatlakozási szer

Tőkeemelés privatizáció előtt?
Információink szerint visszamenőleg tízről húsz évre módosítják a privatizálandó agrárcégek földbérleti szerződéseit, továbbá a fizetési feltételekre és a kötelező tőkeemelésre is több variációt dolgozott ki az ÁPV Rt. Azt még nem tudni, hogy egy vagy töb

Tisztogatások félidőben

Fiktív számlák a patikáknak

Veszít a büdzsé a drága benzináron

Öt év járhat a csonthalmaz lerakójának

Pápai kitüntetés Orbán Viktornak
A Nagy Szent Gergely lovagrend nagykeresztjének civil fokozatát adományozta II. János Pál pápa Orbán Viktor volt miniszterelnöknek. Az egyik legrangosabb vatikáni elismerést tegnap Juliusz Janusz apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MK

Csökkenő kvóta, növekvő kitermelés

Fontos híreink
Itt a német bejelentés a világháborúról

Nyugdíjasok haláláról ábrándozik a tiszás Nagy Ervin

Van Gerwen a földhöz vágta a nyilait, darázsgyilkos okozott szenzációt a darts-vb-n

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Köd és felhők fogságában az ország, délután érkezik egy kis napfény
Néhol gyenge eső is előfordulhat.

Magyar Péter megijedt, hogy legyőzik a jelöltjeit
Összbaloldali előválasztást követelnek a tiszások.

Több kulcsfontosságú választókerületben is jelentős hátrányban vannak a Tisza jelöltjei
Nem áll jól a szénája a botrányt botrányra halmozó Ruszin-Szendi Romulusznak sem.

Méréseknek álcázott kampány: a manipulációs kerekasztal így hajlította a számokat Magyar Péterék igényeihez
Látványosan nő a szakadék a baloldali elemzőcégek által a Tisza vezetéséről közölt adatok és a valóság között.
Külföldi híreink

Orbán Viktor tarolt Brüsszelben
Ursuláék megalázó vereséget szenvedtek.

Hatalmas magyar siker az EU-csúcson, Orbán Viktor szerint az orosz vagyon felhasználása belerántott volna bennünket egy háborúba
Ettől sikerült megóvni magunkat.

Orbán Viktor hajnalban Brüsszelből jelentkezett + videó
A miniszterelnök az uniós csúcstalálkozó után tett bejelentést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A magyar élet tragikuma
A világtól elszakadt író éppen olyan szánandó, nyomorult váz, mint a közösségéből kiszakadt. Az irodalom tehát sok összetevőnek az eredője – midőn ezek mind együtt vannak, szerencsésen találkoznak, akkor beszélhetünk világot lélegző remekről.

Miért jó a karácsonyi nagytakarítás, akkor is, ha elegünk van belőle?
Okait a lélektanban és a néphagyományban is megtaláljuk.

Plácido Domingo üzent a magyaroknak, ezt gondolja rólunk a világhírű tenor
Április 18-án Budapesten lesz Plácido Domingo, Stjepan Hauser és Dimash világpremier-koncertje.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

