Bizonytalan uniós projekt
Hatvannál is több iraki halálos áldozata és több mint 130 sebesültje van az amerikai megszálló erők és az iraki ellenállók tegnapra virradóra kitört összecsapásainak. Az amerikai hadműveletek részei annak az akciónak, amelynek során a megszálló erők meg a
Hatvannál is több iraki halálos áldozata és több mint 130 sebesültje van az amerikai megszálló erők és az iraki ellenállók tegnapra virradóra kitört összecsapásainak. Az amerikai hadműveletek részei annak az akciónak, amelynek során a megszálló erők meg a
Az öttagú Országos Rádió és Televízió Testület elnökének és két kormánypárti tagjának szavazatával több nemzeti társadalmi szervezetet „kirostált” a közmédiumok nagykuratóriumi szavazásából – értesültünk. A Fidesz és az MDF tiltakozik.
A napirendben sem tudtak megegyezni a bankbotrányt vizsgáló bizottság tagjai, így az érdemi munka megkezdése előtt a testület elnöke berekesztette az ülést. Az ellenzéki tagok ezután a Nemzetbiztonsági Hivatalba (NBH) vonultak, hogy megismerjék az ott őrz
Újabb megszorító csomagról döntött tegnapi ülésén a kormány, most 13,7 milliárd forintot zároltak a költségvetésben. A kabinetülésen a Millenáris park új funkciójáról is határoztak.
Kósáné Kovács Magdának a szentatyát bíráló keddi kijelentéseiről Juliusz Janusz apostoli nuncius tájékoztatta a Vatikánt – tudtuk meg. A Szentszéken rosszallással fogadták, hogy az MSZP nem határolódott el politikusától, amelynek az a látszata, hogy
A Magyar Gyógyszerészkamara (MGYK) szerint a kormány megpróbálja megfélemlíteni a patikusokat, amiért azok hallatták hangjukat az inzulin- és más gyógyszerellátási problémákkal kapcsolatban. Az egészségügyi tárca visszautasítja a vádaskodást.
Kilenc esetben fegyház, egy vádlottra pedig börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész tegnap abban a büntetőperben, amelynek harmadrendű vádlottja az „alvilág békebírójaként” számon tartott Száva Lajos, valamint két rendőrtiszt. A véde
Mindnyájunk közös csődje, hogy megtörténhetett 1994-ben a ruandai népirtás – mondta Kofi Annan ENSZ-főtitkár tegnap, a nyolcszázezer áldozatot követelő, tíz évvel ezelőtti tömegmészárlás kezdetének tizedik évfordulóján. Annan akciótervet terjesztett
Leon, a hóleopárd tisztálkodik a sydneyi Taronga állatkertben. Leon és partnere, Sammarra német-, illetve franciaországi állatkertből érkezett Ausztráliába tavaly júliusban. A Taronga vezetői abban reménykednek, hogy a ritka állatok szaporodnak majd. A va
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lemondta a szereplést az MCC Feszten a Tisza Párt politikusa.
A momentumos alpolgármester nemrég részegen botrányt okozott egy nyilvános rendezvényen.
Dmitrij Peszkov reagált arra, hogy az amerikai elnöknek elfogyott a türelme.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.