- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
KÖNYVESHÁZ
Nehéz tárgyalások előtt a közszféra
Több mint féléves szünet után, augusztusban folytatódnak a tárgyalások a közszféra szakszervezetei és a kormány közötti középtávú megállapodásról, amelynek megkötésére Medgyessy Péter tett ígéretet – értesült lapunk.

KÖNYVESHÁZ

Nehéz tárgyalások előtt a közszféra
Több mint féléves szünet után, augusztusban folytatódnak a tárgyalások a közszféra szakszervezetei és a kormány közötti középtávú megállapodásról, amelynek megkötésére Medgyessy Péter tett ígéretet – értesült lapunk.

Csepp a tengerben
Volt egyszer egy ember Szabolcsban, aki rákkutatással foglalkozott, amivel kiváltotta az orvostudomány haragját. Másrészt olyasmit állított, ami akkoriban még nem számítottak tudományos evidenciának. Valódi bűne azonban az volt, hogy a kor politikai és tu

Abbászt vádolja Arafat

Huba Illés süket fülre talál

Nem omlik össze a pénz- és tőkepiac
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó piaci elemzők szerint nem kell attól tartani, hogy összeomlik a pénz- és tőkepiac a Kereskedelmi és Hitelbank brókercégének viselt dolgai miatt. A szakemberek ugyanakkor leszögezik: szerencsés volna, ha minél korábban sikerül

A látóember kalandja

Az Energol vezetői vallottak a bíróságon

Tűzerő
Elefántcsontparti harcosok gyakorlatoznak Abidjan, 2003. július

Házavató
„Lenin és Sztálin emléke nevében kérlellek benneteket, könyörgök, lépjetek közbe, haladéktalanul avatkozzatok be. Akkor mindannyian meggyőződtök róla, hogy teljesen tiszta vagyok. (…) Malenkov és Hruscsov elvtársak, kérem, ne makacskodjatok. M

Egyre jobban lankad az export
A vártnál nagyobb, kétmilliárd eurót meghaladó külkereskedelmi hiány keletkezett az első öt hónapban: ez szükségessé teszi a bérkiáramlás visszafogását. Az infláció júniusi, 4,3 százalékos bővülése megfelelt az előzetesen vártnak.

Horvát földkövetelések?

Főhajtás a srebrenicai áldozatok emléke előtt
Több mint tízezer megemlékező jelenlétében helyezték örök nyugalomra a srebrenicai mészárlás nyolcadik évfordulóján a vérengzés közel háromszáz áldozatát a város melletti Potocariban létesített emlékparkban. Az újratemetésen Bosznia-Hercegovina közjogi mé

Habsburgok az ifjúsági házban

Nagy fogás

Ferde
-Szigetvilág-

A postabeszüntetés egyenlő a faluleépítéssel
Az eddigi információk szerint a postabezárások a hatszáz-hétszáz lakosúnál kisebb településeket érintik szerte az országban. De mint kiderült, ez csak a kezdet. A Magyar Posta Rt. vezetői ugyanis egyelőre még titokban tartják, hogy a későbbiekben a nag

Fidesz–kisgazda szerződés
Új együttműködési megállapodást kötött a Fidesz a Kisgazda Polgári Egyesülettel a gazdatársadalom minél szélesebb körű összefogásáért. Orbán Viktor felhívta a kisgazdák figyelmét, hogy pártállástól függetlenül minden gazdálkodóval kezdjenek párbeszédet a

Megint megszűnik ezer munkahely
Ezer ember elbocsátására készül a szombathelyi székhelyű MSC Hungary Kft. A dolgozók augusztus végén kapják kézhez felmondásukat, és harminc napra rá megszűnik tényleges munkaviszonyuk.

Fontos híreink
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt

A walesi hercegné hatalmas meglepetéssel készült + videó

Zaharova fakenewsnak nevezte a Bloomberg állításait

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tragikus karácsony: elhunyt személyt találtak a tűzoltók egy hajósi lakásban
A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

Megújult az ország: metróvonal- és pályaudvar-felújításra tízmilliárdokat költött az állam Budapesten
A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Orbán Viktor: Alakul a csapat
Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak
Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.
Külföldi híreink

Hondurasi fordulat: Trump szövetségese nyerte az elnökválasztást
Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány
Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

XIV. Leó pápa: Megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt
A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

